Sváby András neve bizonyára szinte mindenki számára ismerősen cseng. Az elismert magyarországi műsorvezető, újságíró, aki jelenleg az ATV-n futó Heti Napló című riportmagazin műsorvezetője a volt nádszegi polgármester, Juhos Ferenc szervezésének köszönhetően nemrégiben Nádszegre látogatott. Hű társa, Karcsika is vele tartott, aki elmondása szerint mindenhová elkíséri őt. A jól nevelt kutyus türelmesen végigülte a gazdájával folytatott beszélgetésünket, ami során szót ejtettünk Sváby András tapasztalatairól, nézeteiről és döntéseiről egyaránt.
Miért az újságírást választotta hivatásának?
Érdekes ez, mert nem újságírónak készültem. Az életem útkeresési szakaszában voltam, csomó mindent ki szerettem volna próbálni. Bár agrármérnöknek tanultam, már az iskolai évek alatt tudtam, nem maradok ezen a pályán. Belekóstoltam a rádiózásba és újságírásba. Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy az utcáról bekéredzkedtem a Magyar Rádióba. Ez közvetlenül a rendszerváltás után történt. A nagy útkeresési szakaszom igazából a rádiónál meg is torpant. Életemben először éreztem azt, akkor huszonéves koromban, hogy valami nagyon érdekel az életben. Már nem csupán a bulizás és a csajozás volt a lényeges, hanem fontossá vált számomra a munkám, amit nagyon élveztem csinálni. Már akkor azt reméltem, hogy ezt csinálhatom majd egész hátralévő életemben.
A rádiózást televíziózásra cserélte. Mi volt ennek az oka?
Akkoriban a Magyar Rádió és a Magyar Televízió tulajdonképpen egy cég volt. Ennek a munkának az volt az evolúciója, hogy ha valaki elkezdett dolgozni a rádióban és ügyes volt, felfigyeltek rá, akkor meghívták valamelyik tévéműsorba dolgozni. Ez történt velem is. Voltak olyan hírműsorok, amelyekbe nagyon szerettem volna bekerülni, ilyen volt például az Esti Egyenleg című napi hírműsor, ahová hívtak riporternek. Később más, kisebb tévéműsorokban is dolgoztam, majd visszamentem a rádióba, és kimentem Pekingbe tudósítónak. Itt másfél évig voltam.
Hogyan nézett ki ez a másfél év?
Ha egy percben leperegne előttem életem filmje, akkor 15-20 másodperc biztosan Kínáról szólna. Függetlenül attól, hogy rövid idő volt ez az életemben, nagyon fontos időszak volt a számomra. Azt gondolom, akkor lettem igazán felnőtt. Először voltam olyan helyzetben, ahol mindenről nekem kellett döntenem. Az akkori párommal utaztam ki, aki ugyan nem volt a feleségem, de a főnökeim azt hitték, hogy házasok vagyunk, mivel ezt mondtam nekik, így ugyanis kivihettem őt magammal. Később egyébként valóban a feleségem lett. Elképesztően jó életet éltünk kint, nagyon komoly nemzetközi társaságnak lettem a részese. Sokat dolgoztam, de azért másra is maradt időm. Sokat alakított rajtam az ott töltött idő. Egy Magyarországon induló televíziós műsor miatt utaztam haza, amit nem szerettem volna kihagyni. Ezért a rádiónál felmondtam, s újra elkezdtem televíziózni. Sokszor hoztam gyors döntéseket az életemben, ez is egy volt közülük.
Mit lát a legfőbb különbségnek a mai és az akkori média világa közt?
Az egyik legfontosabb különbség, hogy mostanra beindultak a kereskedelmi médiumok, gondolok itt főképp a televízióra és a rádióra. A ’60-as, ’70-es években születettek, akik a médiában dolgoztak, azok nagyon szerencsés emberek, mert egy olyan periódusban dolgozhattunk a médiában, amikor láttuk működni a klasszikus állami és az igazi kereskedelmi televíziókat egyaránt. Jelen lehettünk az utóbbi elindulásánál is. Számomra ez egy életre szóló élmény volt. Ma már azt gondolom, ha könyvet írnék, akkor annak sok fejezete szólna arról, hogy egy tulajdonképpen elmaradott tévés kultúrából hogyan lett gyakorlatilag egy szempillantás alatt nagyon modern kereskedelmi televíziózás. Persze, mai szemmel már nem lenne modern a kezdet, kicsit talán még megmosolyogtató is lenne, de akkoriban nagyon modernnek számított.
Miben változott a fogyasztók igénye?
Mindig is azt gondoltam, hogy az emberek azért néznek tévét, mert elsősorban szórakozni akarnak, majd másodsorban tájékozódni. Ha végiggondoljuk, nincs olyan televíziós formátum, ami mögé ne lehetne odatenni, azt, hogy „show”. Tulajdonképpen már az időjárás-jelentés is show műfajjá vált, sőt a hírműsorok is. Megdőlt sok klasszikus hírszerkesztési alapelv. Ma például már nem olyan a hírsorrend, mint régen volt. Régen a legfontosabbal kezdtük és a legkevésbé fontossal zártuk a híradást. Ma ezt már nem lehet így csinálni, az egész műsor alatt tartani kell a szintet, a néző érdeklődése nem lankadhat.
Mi lehet az oka annak, hogy minden a „show” irányába halad?
Óriási a verseny. A kereskedelmi tévék nem engedhetik meg maguknak azt, hogy a néző csak egy pillanatra is átkapcsoljon a másik csatornára. Annakidején ezt úgy tanították nekem, hogy meg kell fogni a nézőt a grabancánál, oda kell lapítani a falhoz és nem szabad engedni neki, hogy elkapcsoljon. Számunkra a nézettség nem csupán presztízskérdés, hanem egzisztenciális egyaránt. Ha nem jó a nézettségem, akkor előbb vagy utóbb meg fogják kérdezni tőlem, hogy mégis miért csinálom azt az adott műsort. Nagyon oda kell figyelnem arra, hogy egy folyamatosan nézett műsort alkossak.
Mit gondol, van jövője a televíziózásnak?
Erről mindig változik a véleményem. Tíz évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy az internet átveszi a szerepet a televíziótól. Ma már viszont nem gondolom ezt. Véleményem szerint, párhuzamosan fog futni a kettő. Nyilvánvalóan változni fognak a tévénézési szokások, egyre kevesebbet fogunk műsorszerűen televíziót nézni, megpróbáljuk kikerülni a reklámokat, így az elkövetkezendő évek valószínűleg arról fognak szólni, hogy a néző rákényszeríti a tévét, hogy agyafúrtabb módon rejtse el a reklámokat.
Szlávik Cyntia
Forrás: Paraméter
