EGY ÉVE A ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT

0
322

 

         A sors az ember számára rengeteg meglepetést tartogat. Soha nem tudjuk, hogy a következő nap mi vár ránk, mi fog történni. A vírus terjedését meggátolni hivatott intézkedések egy pillanat alatt megváltoztatták mindannyiunk életét. Az idősotthonok lakói is az egyik percről a másikra azt vették észre, hogy a kijárati ajtó zárva van.

         Senki sem hitte volna egy évvel ezelőtt, hogy teljesen más időszámítás kezdődik mindenki számára.  Tíz esztendő nem e világ, hallod-e! Se ne kapálj, se ne kaszálj, hallod-e, Csak e nagy utcákon sétálj, hallod-e! Olvasom az egyik régi dal szövegét. Ehhez a tíz esztendőhöz képest egy esztendő tényleg nem a világ. A 365 nap pedig már nagyon soknak tűnik szinte ezernek.

Általában a születésnapokat ünnepelni szokták, az elsőt pedig különösképpen. Különösképpen, hiszen az első gyertyát lehet meggyújtani a születésnapi tortán és hát az első nélkül nem lehet a többit sem ünnepelni. A mai születésnapot nem nagyon akarják ünnepelni, nincs torta, nincs gyertya, de van kérdés. Kérdés és kérdések egész sora. Meddig leszünk bezárva, mikor nyílik ki az ajtó, mikor fújnak a vírusnak visszavonulót és még sorolhatnám a kérdéseket.

Lacibácsi azt mondja, hogy szívesen koccintana és inna egy kupicával a születésnapon, de most ezt kihagyja. Iszom én akkor amikor visszakapjuk az igazi szabadságunkat, amikor majd az ajtót kívülről csukhatom magam után. Ebbe a karanténba nem csak a testünket, de a lelkünket is bezárták. A testünk bizonyára előbb mint utóbb kiszabadul, de az emlékezetünkből kitörölni soha nem tudjuk.

Márta néni még megtoldja Lacibácsi gondolatait. Én már elég sokat megéltem, sok vihart és napsütést egyaránt, de nem emlékszem olyan viharra amelynek ne lett volna vége. Ezzel azt akarom mondani, hogy ez a bezártság is egyszer véget ér csak mi is érjük meg.  

Rózsi néni sem hagyja szó nélkül. Tudja egy évvel ezelőtt amikor azt mondták, hogy seki, se be az ajtón kicsit megijedtem. Ennyi idősen az ember elkeseredik, hogy nem jöhetnek hozzá a családtagok, nem mehetek ki velük egy sétára esetleg egy kávéra. Ahogy múltak a napok a hetek rájöttem, hogy ez a vírus nem kitaláció.  A mai technikának köszönhetően tudtunk beszélni a családtagjainkkal. Az alkalmazottak hoztak egy ,, szerkentyűt,, és beszéltem is és láttam is őket. No ilyet sem értem, igaz van mobil telefonom, hogy tudjak értekezni velük, de azon csak hang van a kép hiányzik. Karácsonykor azért volt élő hang és kép is egyaránt, aminek mindenki nagyon örült, akkor azt hittük lekerül a zár az ajtóról. Nem került le, rajtamaradt, de ha kell akkor még maradjon, hiszen ez a történet rólunk is szól. Egyre szörnyűbb hírek érkeznek, én most már a kulcslyukat is betömnén, hogy ez a bomlott vírus be ne surranjon.

Mai napon március hatodikán egy éve, hogy reagálva a vírus terjedését meggátolni hivatott intézkedésekre látogatási és kijárási tilalmat rendeltünk el. Akkor senki sem gondolta volna, hogy ez az átmeneti állapot egy évig is tarthat és még mindig nem látni a végét. A napokban sokkal rosszabb hírek látnak napvilágot mind korábban, a politikusok meg egymással  veszekednek, hogy ki hibázott nagyobbat és nem arról hogyan lehet gátat vetni ennek az összevissza kóricáló kórnak. A fertőzöttek és kórházban kezelt betegek száma növekszik, de a megoldás várat magára. A tesztelés az folyik ezerrel, az oltás csak olyan régi zetor traktor  sebességgel. Talán a két sebességet kellene felcserélni és június vége felé fellélegezhetnénk.

          Születésnapot ünnepelünk, gyújtsuk meg azt az egy szál árválkodó gyertyát a tortán. A gyertya pislákoló fénye legyen a jövő egyfajta reménysugara. A remény az egyik legfontosabb dolog, amely megtartja az embereket az életben, bár nem látjuk, a remény érzése azonban olyan erős, hogy befolyásolja, hogyan reagálunk az életre.  Ruby Wax egyik gondolatában ezt írja : ,, A felhők változnak, ahogyan a gondolatok is – néha súlyosak, viharosak, sűrűk, átláthatatlanok, máskor mesésen vattaszerűek. Ám akármilyenek is a felhők, a tiszta kék égbolt mindig ott van felettük.,, Fedezzük fel minél előbb a tiszta égboltot, hogy ne kelljen a másik gyertyát keresni a szülinapi tortára.

 

 

 

 

 

 

 

Előző cikkMajd holnap
Következő cikkHOSPIC: Őszinte szeretetteljes hozzáállással szebbé tesszük a betegek mindennapjait
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc