Furcsa dolgok történnek a világban és saját házunk táján egyaránt. Miért is lennénk mi kivételek, miért is lennénk mi másak. Kiokosítjuk, sok esetben kiutasítjuk egymást ahelyett, hogy megértenénk. Megértenénk, hogy tényleg nem akarunk mást, csak azt mint a másik csak azt egy kicsit másképp.
Árgus szemmel figyelem mi történik az itt élő kissebség vagy inkább a magyarság háza táján. Azt írom, hogy kissebség, nem, á hol semmilyen kissebség. Ugyanolyanok vagyunk mint a többiek, jók vagy rosszak egyaránt. Már nekünk is volt és, ha minden igaz megint lesz sok pártunk. Ezeket kellet volna egy fedél alá terelni és összefonni vagy összefogni. Kezdem érteni az összefogás lényegét a magam olvasatában. Egy pártunk létezése lévén nem is volna lehetőség kivel e kicsi honban összefogni. Hallom, sugdolóznak a hátam mögöt, de mi azért egy párt lévén is találnánk másikat a ,,bulihoz,,. Biztosan, hiszen nem vagyunk mi annyira ügyetlenek, hogy ne válljunk ketté azért , hogy eggyé lehessünk.
Mindenkinek, csak ki az a mindenki ezt aztán kevesen tudják, jobb , ha van saját sok pártja. Itt már azután lehet szó összefogásról, összeborulásról no és közös sírásról és sajnos sírásásról is. Könnyebb ez így, hiszen már milyen régen kürtöljük világgá, hogy az egységben az erő no és a jövő. A bajom ezzel az, hogy már se erőt, és jövőt pedig végképp nem látok.
Látom magam előtt Petőfi Sándor Szörnyű idő… című versének részletét amikor ezt írja: Egy szálig elveszünk-e mi? Vagy fog maradni valaki, Leírni e Vad fekete Időket a világnak? S ha lesz ember, ki megmarad, El tudja e gyászdolgokat Beszélni, mint valának?
Gyászdolgok történnek bizony ám. Nem, ez nem véletlen. Ez így vagyon megírva és most nagyon finoman fogalmazok – a figyelmeztetések könyvében -. A könyvet ne tessék keresni a könyves boltokban. Ott még nem jelent meg, de keressük önmagunkban. Ott tisztán megvagyon írva, csak az olvasásával és legfőképp az értelmezésével van baj. Ahogy egykoron a fentebb írtakban Petőfi is nagyon tisztán fogalmazott, bizonyára hasonló dolgokat tapasztalt mint mi mostanában.,, Kicsi nagyon kicsi még a föld, vigyázzunk, hogy épen nőljön és nem mindegy, hogy hány sebet kap és melyiktől vérzik el. ,, mondja az egyik szöveg. Ezt, ha folytatom, akkor számunkra sem mindegy hogyan növünk, fejlődünk, és végképp nem mindegy, hogy hány sebet kapunk és kitől és esetleg melyiktől vérzünk el.
Osztjuk egymást rendesen az ,, összefogás ,, érdekében, sebeket ejtünk egymáson és nem is akármilyeneket. A sebeket már ki tudjuk égetni, de arra a bajra, amit egy mondat okoz, még nem találtunk orvosságot, mondja Honoré de Balzac . Nagyon betalált, jó pengéje van, talán már akkor is megsebezték egymást. Eltudom képzelni, hogy igen. A múlt kisér bennünket, nem hagy nyugodtan. A sebeket ne már, hogy azt mondjuk, hogy a múlt okozza. Mi okozzuk most és itt és amikor csak tudjuk. Ebben az estben is tisztelet a kivételeknek. A kivételeket sohasem lehet kihagyni valahol ők erősítik a szabályt, a szabály pedig úgy látom arra való, hogy megsértsék. Vannak írott és íratlan szabályok, mindkettők betartandók. Az egyik azért mert írott a másik azért mert íratlan és lehet, hogy egyszer papírra vetik.
A hétköznapok forgatagában amikor találkozunk még beszélünk is egymással, lehet, hogy illemből, lehet, hogy letűnt barátságból. Valami okból biztosan, még az is lehet, hogy tényleg csak illemből, hogy az emberek lássák milyenek is vagyunk.
Lássák , hogy együtt nevetünk együtt sírunk. Eddig talán még minden javítható, igaz ez is már akarat kérdése. Ahol van akarat ott lesz megoldás, de sajnos ennek a fordítottja is igaz.
Most mit látok, mit hallok?
A Jó Isten tudja , hogy hányszor találkoztak az összefogás reményében, de csak a reményében a honi kissebséget képviselő és képviselni akarók tisztségviselői. Hétfőn este kilenc óra tájt újfent csütörtököt mondtak. Este az éj beállta előtt tárgyalni nem ildomos, ez eleve kudarcara van itélve. Ez azt sugallja számomra, hogy a nap többi szakában volt ennél a tárgyalásnál sokkal égetőbb feladat is.
Erre csak most jöttünk rá? Milyen érdekes, pedig hát ez a kudarc mély gyökerekkel rendelkezik. Az e vidéken élő gazda tudja a legjobban no és a fogorvos, hogy a gyökértömés csak átmenetileg segít. A betakart gyökér előbb mint utóbb kihajt. A fájdalom is csak ideig óráig múlik el, de azt megint őrülten fog fájni. Ezekre a gyökerekre fittyet hánytunk és most megint és már kitudja hányadszor felsajdultak és most nagyon sokáig fájni fognak.
Az emberek már mindent látnak. Azt is látni fogják , hogy együtt ássuk a saját sírunkat és lassan az utolsó szög is utat talál a koporsóba. 2020 augusztus 20. Nagy csinadratta közepette aláirva az összeborulás, és mára már feledve ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI.
Visszatekintve nem szabadott volna azon a napon megtenni. Túlságosan felemelő nap ahhoz, hogy nem egész 3 év után fittyet hányjunk az aláírásra, az intelmekre. Nem egészen 3 év után újra tervezni kell a jövőt, akkor amikor a nyarat leszámitva 3 hónap van a választásokig. No itt már látom lehet tervezni, de,hogy a célt nem érjük e laz már majdnem biztos. Nyugodtan irhattam volna, hogy biztos, de egy pislákoló remény fényét még hagytam, a lehet hogy-nak.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a ma után jön a holnap, a holnap után. Ejön, ha akarjuk, ha nem szeptember 30.-ka is, és október 1-én gondolunk majd a május harmadik hétfői napjára. Akkor fogjuk majd a fejünket, hogy valamit akarat hiányában megint jól elszúrtunk. Igazán akkor jusson majd eszünkbe az egyik szép nótánk szövegének egy része, hogy: ,, Kimegyek a temetőbe, beszélek a csősszel,Ássa meg az én síromat kinn a temetőben,Egy sír helyett kettőt ásson egy nem elég nékem, Egyiket a bánatomnak a másikat nékem. ,, Tudod nincs mennyország, de minden síron nő virág, de hogy az általunk megásott siron nő e vagy jut e egy szál virág azt nagyon kétlem.
JF
