Február 21-én a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom az ország számos
pontján hirdetett demonstrációt. Hat évvel ezelőtt ezen a napon ölték meg
Nagymácsédon Ján Kuciak újságírót és jegyesét, Martina Kušnírovát.
Holttestüket napokkal később, február 25-én találták meg, halálhírük pedig egy
nappal később került nyilvánosságra.
Minden ember halála mély sebet hagy a közeli és távolabbi
hozzátartozóikban. Egy halál mellet sem lehet elmenni egy legyintéssel. Már
több mint két évtizede sodort a sors olyan emberek mellé, akik gyakran néznek
farkasszemet a halállal. Látok gyorsan kettétört sorsokat, látok olyan eseteket
amikor a csodára várunk és az nem érkezik időben.
El tudom, de csak képzelni, hogy mi történhet, mi játszódhat le egy szülő
lelkében, szivében amikor megtudja mi történt azzal, azokkal akit nemrég még
a szive alatt hordott. Biztosan az első reakció, hogy miért nem én mentem el,
miért neki kellett. Sajnos a sors sok esetben nagyon kegyetlen tud lenni és nem
válogat.
Bella István költészetéből tudjuk meg, hogy „A halált ki kell érdemelni, nem
csak az életet.” Hú ez de nehéz és egyben nagyon mélyen szántó gondolat.
Számomra azt jelenti, hogy az élettel azonnal kiérdemeljük a halált is. Születés,
halál pontosan így sorban, mert forditva ez nem létezik, legalábbis én nem
tudom elképzelni.
Hat éve hatalmas tragédia történt Nagymácsédon. A tragédia szele belengte
egész Szlovákiát és a világ sok országát. A tragédia sok mindenre rávilágitott, de
sok mindenre még nem adott választ, legalábbis számomra. Egy dolgot nagyon
megjegyeztem nagyszüleimtől, amikor egy falusi tragédia kapcsán azt mondták:
,,Soha nem fogjuk megtudni mi és miért is történt vele, mert amit csak ő tudott
azt elvitte a sirba.,, Ezek után lehet akármilyen klasszis nyomozó is, minden
mozaik kockát sohasem fog tudni berakni az összképbe. Ezért az ilyen képek
mindig hiányosak lesznek.
Bizonyára kis országunkban történtek más és megrázó tragédiák, igaz nem
újságírók, közszereplők voltak a szenvedő alanyok. Igaz csak mindennapi
tisztességes halandók. Igaz, hogy róluk nagyon keveset vagy semmit sem irtak,
de ennek ellenére megtörténtek. Biztosan sok esetben pislákolt az el nem égett gyertya lángjának reménysugara. Sokan biztak abban, hogy a gyenge
szellő is elkerüli a reményt éltető kicsi – kis lángot, és …… .
Ma már tudjuk, hogy sok esetben mi történt, de ahogy irtam a teljes igazságot
mindenki magával vitte. Sajnos először nem is biztos, hogy az igazi sirjába, ha
létezik olyan, hogy igazi és nem igazi sír. Igaz nem mentek a terekre elmondani
és felhivni a felelősök figyelmét mi is történt. Pedig kár, lehet akkor sok
minden nem történt volna meg. Tudom, hogy ezt bizonyitani nem lehet, de ők
is valahol emberek voltak a szó legnemesebb értelmében.
Sok – sok év után is a családtagoknak ott legbelül a sziv mélyén mennyi és
mennyi fájdalom nyert utat. A lélek addig is mennyiszer vivott háborút , hogy a
kibillent egyensúlyt helyreállítsa és a felháborodás magasba csapó hullámait
megszelídítse.
Az ilyen veszteségek örökre veszteségek maradnak. Jöhet bármi is azt a
mély még mindig vérző sebet nem nagyon tudják ellátni. A hat éve történt
tragédia is mélyen megrázta a közeli és biztosan a távolabbi családtagokat és
ismerősöket egyaránt, és még hány ilyen tragédia volt amiről nem tudunk, de
megtörtént. Ahogy fentebb már irtam: ,,az élettel azonnal kiérdemeljük a
halált is,, , de nem biztos, hogy ezzel az állitásal mindig meg tudunk békélni.
Tisztelet emléküknek!
