Egy illat varázsa abban rejlik, hogy visszavisz bennünket valamihez, amire emlékszünk. Az életünk egy korábbi időszakához, amely olyan fontos számunkra, hogy egy szempillantás alatt,
mintegy varázsütésre ott termünk. Fogalmazza nagyszerűen Cecelia Ahern. Június hava 19-ik napjának tényleg volt egy kifinomult varázsa.
Vannak pillanatok az életben; amiket soha nem lehet elfelejteni. Vannak pillanatok, amelyek megakadnak minden idegszálunkban. Vannak pillanatok amelyek oly élesen és mélyen vésődnek be
az emlékezetbe, hogy az idő sem tudja kimosni belőlünk. Sok –sok halk pillanat ez, és ezek nagyon mélyre fúródtak. A élet hangos pillanatait gyakran előszedi az ember, ezek idővel megkopnak, elhalnak. Csak azok a halk pillanatok amelyeket nem tudunk pontosan megfogalmazni, elmondani, azok örökkévalók. Ezek a kis, rezdülések elbújnak bennünk, elbújnak estünk valamelyik kis zugában vagy valahol a szívünk mélyén. A lélek számára pedig nincs feledés . Tudjuk , hogy ezer és ezer esemény árnyékolhatja be a múltat, fátyolt boríthat minden rováckánkra. Egy biztos akár fátyol borítja, akár le vannak leplezve ezek a rovások mindig velünk maradnak, talán még a síron túl is.
Ezekkel úgy vagyunk mint az égen látható csillagokkal. Látszólag eltűnnek a napvilágnál, de alig várják az alkonyatot amely újra fellebbenti a fátylat.
Mi is így voltun ezzel az első találkozóval, ezzel a régebben dédelgetett gondolalattal. Június 19-én sikerült fellbenteni a fátylat, sikerült találkozni. Számomra nem csak meglepő volt, hogy a meghívottak több mint 60% -a megjelent, de valahol kicsit megindító is. Kollégáimmal vagy mondjam azt, hogy a találkozót előkészítőkkel vártuk a régi kollégákat volt polgármestereket. Tíz órára eljöttek, voltak aki jelezték , hogy más elfoglaltság miatt ma nem tudnak, de máskor szívesen jönnek. Amit a bejáratnál megtapasztaltam, azt mondtam már megérte megszervezni. Láttam, ahogy jöttek a régebbnél régebbi kollégák és ahogy egymást fogadták. Valahol az osztálytalálkozók jutottak
azonnal eszembe. Azok a pillanatok amikor újra találkoznak a régi cimborák, régi sorstársak. Kis időbe tellett amíg bejöttek a meghívón feltüntetett helyre, de ezt senki sem bánta. Vártunk még pár percet és üdvözöltem a volt polgármestereket. A felvezetőben elmondtam a találkozó lényegét kiemelve, hogy a volt kollégák többen vagyunk mint a hivatalban lévők. Pont ezért szeretnénk, hogy találkozzunk és a meglévő tapasztalatot és szerzett tudást próbáljuk átadni. Átadani, de csak akkor és ott ahol van rá igény és fogadókészség. A vitában nagyon szép gondolatok egész sora láttott napvilágot. Kezdésnél ezek a gondolatok erőt adhatnak és továbbfonhatják a felvezetőben megfogalmazott gondolatokat. A felszólalók mindegyike jónak és fontosnak tartotta a találkozót és a Volt Polgármesterek Társulásának
létrehozását. A tartalmas vita után a jelenlévők egyöntetűen megszavazták a társulás létrehozására előkészített
alapszabályt és a társulás személyi összetételét. A hivatalos rész után is még sokáig beszélgettünk. Volt miről, hiszen mindenkinek volt és még lesz is mondanivalója. A következő találkozig amelyet őszre tervezünk szeretnénk még több és több volt falu illetve városvezetőt megszólítani és érdemben is útjára indítani a társulást. A találkozón szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy nem csak tapasztalatot, tudást, de még rengeteg energiát is tudnak mozgósítani a kollégág a jó érdekében.
Zárógondolatként pedig Nagy Bendegúz egyik nagyon idevágó gondolatát hívtam segítségül , amely így szól :
A rosszat nagyon hamar elfelejtem, megbékélek vele, átalakítom magamban, a sok jó pedig világít bennem életem végéig.
Kedves kollégák az a sok jó, tényleg világítson Benneket nagyon sokáig és tudjátok tovább adni.
Juhos Ferenc
