A Prima Primissima díjas sportriporter, Hajdú B. István és Németh Krisztián magyar válogatott labdarúgó volt Juhos Ferenc korábbi nádszegi polgármester beszélgetőestjének vendége csütörtökön.
A rendezvénynek a nádszegi Tolerancia irodaház aulája adott otthont. A beszélgetőest sok érdeklődőt vonzott, a teremben pótszékekre is szükség volt.
A felvezetésben Juhos Ferenc Hajdú B. Istvánt és Németh Krisztiánt is köszöntötte születésnapjuk alkalmából – a sportriporter december 11-én töltötte be 50. életévét, a labdarúgó pedig január 5-én ünnepelte 31. születésnapját.
Mindketten meséltek karrierük kezdetéről. Mint kiderült, Hajdú B. István is rendelkezik sportmúlttal: focizott és pingpongozott is, de már akkor is megragadott minden lehetőséget, hogy kommentálhassa a történteket. Miután elvégezte a gimnáziumot, felvételt nyert a jogi egyetemre, majd egy éven át katona volt. Eleinte még nem volt konkrét jele annak, hogy sportriporter lesz, egészen 1990-ig, amikor jelentkezett egy hirdetésre. „Akkor még nem sejtettem, hogy ilyen nagy játékosok mérkőzéseit fogom közvetíteni” – jegyezte meg, sőt, azt is elárulta, hogy inkább sportoló szeretett volna lenni.
„Körülbelül az 1994-es vagy a ’98-as foci vb-t kellett volna megnyernie a magyar válogatottnak az én gólommal, de hát ez nem történt meg” – tette hozzá nevetve.
Miután jelentkezett a Magyar Televízió sportriporteri állására, akkor sem gondolta még, hogy ekkora fordulatot vesz az élete. „Azt mondták, hogy a szakma nagyjai kétszer négy hónapon át tartanak előadásokat, lehet külső helyszínen forgatni, esetleg próbaközvetítést csinálni, de még akkor sem gondoltam, hogy tulajdonképpen ez felforgatja majd az egész életemet” – fűzte hozzá.
Hajdú B. István mesélt a szakma kulisszatitkairól, hogyan zajlik a felkészülés, mikor dől el, hogy éppen melyik mérkőzést fogja közvetíteni, és arról is, hogy miben más, ha a helyszínről közvetítheti a sporteseményt.
A sportriporter szerint munkája során az emberek könnyen megtudják róla, hogy milyen ember is valójában, mennyire precíz, toleráns vagy éppen vicces, hiszen focimeccs esetén a két óra alatt gyors reakciókra van szükség.
„Amit a góloknál mondunk, az gyakran szállóigévé válik, de nagyon sok múlik a sportolókon, ugyanis az, hogy mi mennyire maradunk emlékezetesek, az ő sikerüktől is függ” – hangsúlyozta.
Hajdú B. nem titkolja, munkája során néha becsúsznak kisebb-nagyobb bakik. Amikor a 2008-as pekingi olimpia eseményeiről tudósított a Magyar Rádióban, az egyik kivetítőn épp a férfi páros tenisz döntője ment élőben. A Federer-Wawrinka svájci páros épp megnyerte a második szettet a svéd Aspelin-Johansson kettőssel szemben, így hát az összefoglaló zárásaképp bemondta, hogy Federerék olimpiai bajnokok lettek. A műsor vége után nem sokkal később látta, hogy az a bizonyos mérkőzés még mindig zajlik, és ekkor jutott eszébe, hogy a döntőt nem kettő, hanem három győztes szettre játsszák.
„A második játszmát valóban megnyerték, és ennek nagyon örültek, de jött a harmadik szett, amit viszont megnyertek a svédek. Onnantól kezdve nagyobb szurkolója Federernek és Wawrinkának nálam nem volt”
– emlékezett vissza a riporter, és végül igaza is lett, Federerék ugyanis olimpiai bajnokok lettek, csak éppen valamivel később.
Karriere egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor a magyar labdarúgó válogatott 44 év után kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra. „Óriási dolog volt, hogy a magyar csapat meccseit közvetíthettük, de természetesen más meccseket is kellett. Igazi eurfória volt nemcsak a helyszínen, hanem itthon is. Akik itthonról nézték a meccseket, azok szerettek volna a helyszínen lenni, akik viszont kint voltak, azok szerették volna átélni azt is, ami itthon volt” – emlékezett vissza a legutóbbi Európa-bajnokságra. Mint mondja, az újságírók közt a magyar válogatott volt a legismeretlenebb csapat, többnyire csak annyit tudtak róluk, hogy régen eredményesek voltak.
Németh Krisztián is mesélt a karrieréről: ötévesen kezdett focizni Győrben, majd a tánccal és a sakkal is próbálkozott, később azonban kiderült, hogy a foci az, ami igazán érdekli. „14 éves koromig Győrben fociztam, majd az MTK akadémiájára kerültem, ami igazán jó választás volt, mert már 16 évesen bemutatkozhattam az MTK felnőtt csapatában NB 1-es mérkőzésen, onnantól kezdve pedig felgyorsultak az események” – kezdte Krisztián, majd mesélt arról az időszakról, amikor 2007-ben a Liverpool játékosa lett. Mint fogalmazott, ez a csapat egy igazi nagy falat volt számára, az MTK után igencsak fel kellett kötnie a nadrágot, de rengeteg pozitív élménnyel és tapasztalattal gazdagodott.
Ezt követően került a görög AEK Athén csapatához, ebben az időszakban azonban a saját bevallása szerint túl sérülékeny volt, ezért fel kellett építenie magát fizikailag, hogy bírja a terhelést. Majd jött az U20-as világbajnokság, amelyen bronzérmes lett a magyar válogatottal, ehhez pedig három góllal is hozzájárult.
2010 nyarán a görög Olympiakosz játékosa lett, majd visszatért azt MTK-hoz, ahonnan Hollandiába igazolt. „Vermes Péter, Amerikában elismert, magyar származású edző megkeresett, ekkor jött az amerikai lehetőség. Mindenki azt mondta, hogy felejtsem el, a játékosok levezetni mennek Amerikába, én akkor 25-26 éves voltam, de végül ez volt az egyik legjobb döntés az életemben, hogy a Kansas Cityhez igazoltam. Jó pillanatban csatlakoztam a bajnokságba, egyre többen kezdték követni Amerikán belül, itthon is elkezdték közvetíteni” – mondta Krisztián.
Egy kisebb kitérő után 2018 augusztusában ismét visszatért a Kansas Cityhez, a szerződése pedig nemrégiben járt le. Mint mondja, érez még magában erőt, ezért szeretne csapatot találni, hogy a válogatott színeiben is pályára léphessen.
Forrás: https://parameter.sk/amit-goloknal-mondunk-az-gyakran-szalloigeve-valik-de-sportoloktol-fugg-hogy-mennyire-maradunk
