COVID és semmi más

0
249

 

          Azt gondoltam, ha átlépjük az új év küszöbét a COVID jelenség háttérbe szorul. A jelenlegi állapot azt mutatja, hogy végképp nem szorult háttérbe, sőt már minden más a társadalmat és az embereket is összetartó erő a COVID árnyékába szorult. Azt látni és azt láttatják, hogy csak egy dolog létezik a járvány és az ami a járványt övezi.

           Tesztelések, statisztikák, miniszterelnöki sajtók és miniszteri sajtók elvétve ha épp nekik kell szerepelni, kórházi ápoltak és halottak. A hírek talán másról már nem is igen szólnak, ja még egy kis sport és időjárás, de csak dióhéjban.

Az országos tesztelések óta nő a fertőzöttek száma, nem csoda, hiszen kinn állni  a hidegben, azt mindenki megfordul abban a helyiségben  ahol a fertőzésveszély nagyon magas szintet képvisel.  A tapasztalat azt mutatja, hogy a statisztikákat aki közlik nem ismerik vagy nem közölhetik pontosan, és akik ismerik azok pedig csendben szemlélik a történéseket. A sajtótájékoztatókon pedig vajmi keveset mondanak, a retorika a miniszterelnök úr részéről már a megszokott, új nincs a tarsolyában. A miniszter urak! Legtöbbször az egyészségügyi miniszter úr áll az újságírók kereszttüzében és mondja azt amit mondhat. A kórházak helyzete finoman fogalmazva is katasztrófális, vannak Covid kórházak és kórházak ahol Covidosak vannak, de hol a többi beteg vagy tán meggyógyultak !? Az állandó lélekharang hangja, a szomorú hírek azt sugallják, hogy valami tényleg nincs rendben vagy már sokkal érzékenyebbek vagyunk e hírek iránt.

Ma Čaputová elnök asszony tartott sajtótájékoztatót többed magával. Az eddig talán nagyon silány sajtón Kollár úr mondataira lettem figyelmes, és utána még vissza is hallgattam , hogy jól e értettem.  Ő egy matematikus aki a számok tükrében próbált volna rávilágítani egyes dolgokra, de valahogy a valós számok hiányoznak. Többek között így fogalmazott: ,,Az abszolút kulcsadatok hiányoznak, hogy ki tudjuk értékelni az intézkedéseink hatékonyságát, és azt , hogy jelenleg milyen járványhelyzetben vagyunk. Nem tudjuk hol és mennyi ember fertőződött meg, ilyen számokat nem adnak közzé. Nem tudjuk, hogy az egyes járásoknak miért van olyan színe amilyen.  Az adatok poklában vagyunk, és nem tudjuk vár e ránk a következő hullám, erősebb e lesz annál amelyen most keresztül megyünk vagy gyöngébb. Nem tudjuk, tényleg nem tudjuk mi történik.,, Ezzel a mondattal fejezte be mondanivalóját Richard Kollár matematikus. Ezenkívül még több számomra megdöbbentő dolgot elmondott, amelyek nemhogy figyelmeztetők, de már vészjelzők.

Azt tudom, hogy a matematika nem a gyógyítást elősegítő tantárgyak közé sorolódik , de azért eléggé sok köze van hozzá. A mondottakat, ha mind igaznak tartom akkor az elmúlt majd egy évben meghozott intézkedések és a valóságban való kivitelezéseik semmit mondók, mit sem érők voltak. Az elhangzottaknak, ha csak a fele vagy csak a 30% -ka igaz akkor is valahol hatalmas baj rejtőzik. Kérem ha nem tudjuk megszámolni pontosan mennyi is a kórházban kezelt covid beteg ez sok mindenre választ ad. Most egytől félek, de nagyon. A kezelt betegek száma nehogy meghaladja a kórházi ágyak számát, mert ez sem kizárt.

Nagy városban, nagy kórházban a kudarcok feledésbe merülnek, ha utólag sikerül, ellensúlyozzák őket; de egy kicsiny, zárt közösségben, ahol mindenki les mindenkit (…), a kudarcok jóvátehetetlenek, az elveszett bizalmat nem lehet visszaszerezni. Írja Paul Georgescu.

Nyugodtan mondhatom , hogy egész Szlovákia egy kórház , és nem is olyan hű de mekkora, így a kudarcok sem merülnek feledésbe, sőt a kudarcok jóvátehetetlenek, az elveszett bizalom visszaszerzése pedig szinte a lehetetlennel egyenértékű.

Eddig említettem a covidot, a covidban szenvedőket, a kórházakat , de hol a többi beteg ne adj Isten betegség. Erről nem szólnak sem a hírek, sem a sajtótájékoztatón nem esik szó.

Nem szabadna mindent egy lapra feltenni, nem szabadna háttérbe szorítani mindent. Nem akarok pipeckedő lenni, de ilyenkor télvíz táján már minden évben javában tombolt az infulenza járvány, most se híre se hamva. Igaz iskolába járás sincs csak tényleg csak itt-ott meg ahol a szemafór zöldre vált. Az elmúlt hónapokban nem is hallottam, hogy valaki azt mondta volna, úgy nádszegiesen .hogy ,,letett a kripka,,. A rendelők előtt sem várakoznak az emberek, mindenki időpontot kap vagy telefonos gyógyítás folyik. Békeidőkben már korán reggel sorakoztak a rendelők előtt, hogy minél hamarabb sorra kerüljenek.

Mi történhetett? A mindenki meggyógyult szófordulat szerintem nem helytálló, inkább a sokan félnek az ide illő. Igen nagyon sokan félnek, már attól is ha orvoshoz  kell menni, mert mi van ha megfertőződünk.

Azt tapasztalom, hogy az egészségüggyel barátságot ápoló összes dologtól nagyon félünk. Ennek ellenére azt mondom, hogy nem kell félnünk, nem szabad, hogy averziónk legyen az egészségügyes dolgoktól és főleg az egészségügyben dolgozóktól. A nap végén úgy is ők a segítőink és megmentőink. A járási kórházunk amely ,,covid,, minősítést vagy besorolást  kapott nem irigylem, sőt a járás lakosait sem. Gyorsan és a teljesség igénye nélkül megszámolom a kórház különböző osztályainak számát az emeletekhez párosítva. Van sebészet, belgyógyászat, ortopédia, ideggyógyászat, aneszteziológia, urológia, geriatria ,intenzív osztály , szülészetet, gyermekgyógyászati osztályt és biztos van más is és a szak rendelők egész sora. A kérdés csak az, hogy ezekről az osztályokról hova is kerültek a betegek, mert volt alkalom amikor a covid végett más kórházakba szállították őket. Az talán még érthető, hogy átszálították őket, de mi lett a további sorsuk, mennyire volt rájuk figyelve, ezt vagy erről már nincs hír.

Az említett néhány kórházi osztály az év nagy részében telített volt, most hol vannak azok a betegek. Nagyon jó lenne, ha tudnánk mi történik a többi nem covidos beteggel, ha van ilyen. A jelenlegi helyzet és a számok, ha helytállók, ha nem nagyon rosszak, de írja meg már végre valaki, ha egyáltalán meglehet, hogy a covid árnyéka mennyi további ember életébe került. Nem tudom és nem is akarom elhinni, hogy minden csak a covid számlájára írható, amikor létezik kis millió más betegség is.

A covid előtti is volt élet és beteg is. A kórtermek nem tátongtak az ürességtől, sőt az egyes osztályok sok esetben nem tudtak beteget fogadni. A kivizsgálásokra  várni kellett, de nem lettek állandóan el odázva. Most csak a legszükségesebb kivizsgálásokat végzik. Kérdem én melyek azok? A beteg , a hozzátartozó számára az adott kivizsgálás a legfontosabb, és főleg az időben történő kivizsgálás.

Miért odázunk el egy daganatos beteg kivizsgálását, miért tesszük partvonal mellé az időseket? Ők már nem részesei a társadalomnak? Amikor legjobban tombolt az infulenza  járvány kivizsgálták a betegeket, a szemafor nem mutatott számukra pirosat. Talán elfelejtették, hogy a piroson kívül létezik más szín is, vagy tudatosan csak a pirosat használják. Az idősek a legveszélyezettebbek közé tartoznak, hallom és olvasom. A valóság azonban más. Igaz  az délelőtti órákban bevásárolhatnak, de amikor gyors egészségügyi segítségre van szükség meddig kell várni. Mikor kapnak időpontot, ha kapnak és még sorolhatnám a negatív mozzanatokat . Ez, hogy így van  nem az orvosok hibája, ez a rendszer működésének alapvető hibája.

Nem tudom milyen játék folyik a színfalak mögött a covidot illetően, de azt tudom, hogy egyenes beszéddel, egységes kiállással és egységes eljárásmóddal tekintet nélkül ki hova tartozik, van esély a járvány megfékezésére. A járvány itt léte nem a politikai házsártoskodás eredménye, de a megfékezése sem a politikai csatározásoktól függ. A politika és a politikus erre az esetre  nem gyógyír. Valahol azt látom, hogy egyhelyben toporgunk. Látni kell a tesztelés nem megoldás, sőt több a fertőzött mint előtte. A szemafórosdi akkor lenne hatékony, ha ismernénk a valós számokat. Ameddig nem ismerjük a szemafor is összevissza váltja a színeit.

A jó kártya játékos a rossz lapokból is tud jót kihozni, de néha a jó lapok sem elegendők a nyeréshez. Van amikor azt mondják a 19-re is kell lapot húzni, eljött az ideje, hogy húznunk kell, hogy nyerjünk. Ez most nem csak a szerencse kérdése, ez annál sokkal több, itt merni is kell. ,, A szerencse önmagában még nem elég. Hasznát csak akkor vehetjük, ha újra és újra megragadjuk azokat a lehetőségeket, amelyek megnyílnak előttünk.,, Mondja Barabási Albert-László. Meg kell ragadnunk minden lehetőséget, hogy a kezünkben lévő lapokat jól megtudjuk játszani. Az igazi játékos, az igazi harcos nem fut el az első elvesztett parti, az első vesztes csata után, számára igazán akkor kezdődik a játszma, a  háború, amelyet biztosan meg akar nyerni.

 

Előző cikkEgy év fogságban
Következő cikkMajd holnap
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc