250 adás, közel 300 vendég, számtalan történet, emberi sors,gondolat és pillanat köt össze bennünket

250 adás, közel 300 vendég, számtalan történet. Négy évvel ezelőtt indult útnak egy adás. Akkor még nem tudtuk pontosan, hová vezet majd az út, csak azt, hogy beszélgetni szeretnénk – őszintén, emberi módon, valódi történetekről. A beszélgetéshez azonban mindig kell egy társ. Sokan mondják: interjúalany. Én soha nem interjúkat akartam készíteni, és nem interjúalanyokat kerestem. Beszélgetni szerettem volna, és ma is azt szeretnék: emberi társakat találni egy őszinte találkozáshoz. Tudom, az első beszélgetés nélkül nincs második, és végképp nincs 250. sem. Azt is tudtam, hogy ez nem könnyű műfaj a maga nemében. A kiindulási pontot gyermekkorom élményei adták, amikor az embereknek még volt idejük a házak előtti padokon beszélgetni egymással. Sokan mondják: a világ nagyon megváltozott, mindenre egyre kevesebb idő jut. De mitől változott meg ennyire a világ? És ki változtatta meg? Mi, emberek. Mi vagyunk a változások mozgatói, és egyben részei is – akár akarunk tudni róla, akár nem. Azonnal leszögezem: én nem akarom megváltoztatni a világot, és valószínűleg nem is tudnám. De talán egy-egy beszélgetés segíthet abban, hogy jobban megértsük egymást. Pontosan négy évvel ezelőtt készült el az első beszélgetés. Fontos volt számomra, hogy ki lesz az első vendégem. A választás MUDr. Tornóczy László főorvos úrra esett, aki az azt megelőző 15 évben nagyon sokat segített nekem abban, hogy újra járhassak. Ezután újabb embereket kellett keresni, akik hajlandóak leülni velem beszélgetni – csak úgy, „Szemtől szemben”. Úgy érzem, és ahogy Önök is tapasztalhatják, sikerült társakat találni ehhez az úthoz. A mai kis felvezetőt a 250. műsorhoz Kalkuttai Teréz anya gondolatával zárom: „Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.” Köszönöm, hogy elolvasták. Vasárnap este 19 órakor immáron 250. alkalommal jelentkezünk. Tisztelettel: Juhos Ferenc