Meglepetés sátor

0
315

        Gazdag programot kínált a 2023. augusztus 10-től 12-ig, csütörtöktől szombatig tartó  XXXVII. Galántai Vásár Galánta városának különböző részein. Pénteken délelőtt a kollégámmal volt valami elintézni való a városban. Talán nem is volt eszünkben, hogy vásár van és a forgalom korlátozot.  Némely utca annak rendje szerint a vásár ideje alatt a mindennapi forgalom elől lezárva.

        Ismerve Galántát, kacskaringósan, egy kis megállóval, de eljutottunk a kitűzött célunkig.  Ugye a vásár az vásár, ahol van minden és még annál is több. Voltak  zenei-kulturális programok, gasztronómiai versenyek, sör és egyéb versenyek no és minden este utcabál tett pontot a nap végére és A betűt a következő nap kezdésére. Sátor meg ahogy mondják rengeteg volt, és mindez jó idővel övezve.

A Fő utca végén haladva rendőrautókat és rendőröket pillantottam meg az egyik sátornál. Mondom, valakinek nincs engedélye és szeretné a portékáját eladni. Nézzük meg mi is történik, az a pár perc talán a nap folyamán behozható.

Amikor közelebb érünk a ,,tett,, színhelyéhez akkor ért bennünket meglepetés. Rendőrautók, rendőr motorbicikli , no és a sátor láss csodát, a sátort  a Galánta-i Járási Rendőrkapitányság állította a vásár idejére. A sátorban ahogy látom szépen megfér egymás mellett a állami és a városi redőr egyaránt. Pár méterre a sátortól pedig egy szimulátor, amely az esetleges balesetnél a felborulást utánozza, kopírozza.

Első ránézésre azt gondoltam valamit ők is árulnak, de mi lehet az? Nem, nem árulnak semmit, árulja el az egyik ügyeletes rendőr. Közben többen megállnak a sátor előtt, beszélgetnek, kapnak valami útravalót is. A gyermekek inkább a rendőrautót és motorbiciklit veszik szemügyre, néhányan fel is pattanak rá. Közben megpillantom a járási közlekedésrendészet igazgatóját Bicsan urat, aki szintén autóval érkezik és egy rövid eligazítást tart.

Ezt a ziccert nem hagyom ki és megveregetem a vállát, hogy megkérdezzem: igazgató úr mi is történik itt a sátorban és közvetlen mellette?  Hogy kerülsz ide, kérdi? A puszta véletlen és a kíváncsiság együttes ereje hozott ide. Azt hittem valami baj van azt megálltam. No elmondhatom, hogy nincs baj, talán csak az, hogy most is kevesen vagyunk, ahogy a rendőrségen mindenütt. A célunk, hogy kijöttünk a vásárba vásárfiát osztani. Nem a klasszikus formában. Látod ezeket a röplapokat, a televízóban sugárzott műsort, a járműveket, ezek mind a mi ,, vásárfiáink,, velejárója. Itt mellettünk pedig van egy szimulátor gép, de erről kicsit később, ha lehet. Persze, kíváncsi vagyok miért van oldalára állítva az az autó. Azt találtuk ki közösen a vezetéssel, hogy kihasználva a vásár adta lehetőséget, az emberek sokaságát, próbálunk felvilágosítást adni a rendőrségi munkáról is.

Ez most nagyon helyén való, hiszen rendőrből egyre kevesebb van. Valamikor, ha megkérdezték a gyereket, hogy a mi leszel ha nagy leszel, a válaszadók többsége rendőr akart lenni. Mondom én.

Igen, ez valamikor volt, de ma már egészen más a helyzet. Azért szeretnénk itt azt is elmondani, hogy miért jó rendőrnek lenni, miért jó az, ha a rendőrállomány nem foghíjas. Nagyon sok kérdés van, persze némelyikre nem is könnyű választ adni, de a kollégáimmal együtt igyekszünk a legjobb válaszokat adni. Amint látod azért a gyerekeket is érdeklik a járművek, most főleg a motorka a menő, de sokan kérdezik, hogy miért ez az új küllem az autókon. Sokan egy két közlekedési szabály  megmagyarázására kíváncsiak  és annak nem betartása esetén milyen büntetésre számíthatnak. A lényeg, hogy sokan jönnek a sátrunkhoz ,, vásárolni,, és talán elégedetten is távoznak.

Közben csatlakozik hozzánk Miroslav Grell a városi rendőrség parancsnoka is. Köztudott, hogy a kapcsolat nagyon jó a városon belül és, ha kell kiegészítik egymást. Ezt jó hallani, és tapasztaltam is amikor a járási hivatalban voltam.

Urak, de még nem tudom mire szolgál ez a szimulátor, pedig ahogy látom sokan sandán lesik, hogy mi fog történni azzal a keresztbe kötött citroennel. Ez különös eleme a kínálatunknak. Ahogy te is, mások is kérdik mire szolgál ez a ,,pörgettyű,,. A kipróbálása ingyenes, ha vársz egy kicsit kipróbálhatod. No ezt most inkább a békesség kedvéért kihagyom. Látom, hogy valaki már ül is az autóba. Mielőtt beül elmondjuk a játékszabályokat és nyomatékosan figyelmeztetjük a biztonsági öv használatára. A biztonsági öv nagyon fontos kelléke az autóknak. Az nem a dísze, de nem egy esetben életet menthet, a nem használata pedig , ezt pedig hadd ne folytassam. Ezen a szimulátoron, ahogy most már látod is, hogy azt mutatjuk be, hogyan viselkedhet az autó egy komoly bukfenc után. A benne ülő pedig megtapasztalhatja milyen érzés egy árokmenti dűlőben hemperegni. Tudom nem egy leányálom, de aki kiszáll belőle egy két perc után az első mondata, hű de jó hogy bevoltam kötve. Sokan élnek a szimulátor lehetőségével.

Száz szónak is egy a vége, a mi sátrunk és a hozzátartozó minden nagyon jól beleillik a vásári hangulatba. Remélem az emberek, ha meglátnak egy rendőrt lesznek olyanok is akiknek eszükbe jut a Galánta-i vásár rendőr sátra is, és egy-egy elhangzott mondata is.

Megkérdeztem pár járókelőt is, érdeklődőt, hogy mit szól a rendőrök jelenlétéhez. Egyértelmű, világos és  pozitív választ kaptam. Jó, hogy itt vannak, jó hogy elmondják tapasztalataikat és felhívják a figyelmünket. Ilyen sátrat lehetne máskor  és máshol is felállítani, tudom, hogy kevesen vannak, de az nagyon sokat adott nekem, mondja az egyik vásárba kilátogató

        Érdemes volt megállni. Érdemes volt szemügyre venni a sátrat és a környékét. Igazi vásári hangulat lengte be erre a pár napra Galántát. Lehet, hogy sokan legyintettek, mit ide ilyen sátor, legyen kolbász , pecsenye meg jó bor hozzá, azt ringispír meg áruval megtöltött sátrak és sok zene azt kész. Igen ezek a vásárok igazi húzó elemei, de ma már sok esetben használják azt a szót, hogy kísérő programok. Ez a rendőrségi ,,vásárfia,, egy igazi kísérő program volt. Tehát, ahogy az igazgató úr is említette a biztosági öveket utazás előtt tessék bekötni, mert az nem dísze, de nagyon fontos kelléke az autónak. Az pedig, hogy ilyen gondolatot megvalósított formába kihoztak a vásárba  megsüvegelendő.

JF

 

Előző cikkMagyar élet- Beszélgetés Püski Lászlóval és Simon V. Lászlóval
Következő cikkMinden ember életében eljön az a pont amikor rájön, miért van ezen a világon- Vendégem Kovács Ákos
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc