Balegyenesek hete

Azt mondják, az ökölvívómeccseken az utolsó ütések sokat számítanak, nagyon megmaradnak az ítészek emlékezetében. Sajnos a politikai kultúra rendkívül hiányzik a társadalmi életünkből, s igazi kincsnek számít. Ezt igazolják a múlt heti történések is, melyekről Bud Spencer és Terence Hill legjobb filmjének címe jut eszembe, amely komoly igazságot takar: ,,Kincs, ami nincs.” Ebben a filmben is rengeteg balegyenes talált célba, és dőltek az emberek, mint a tekebábuk.

A választáson induló pártok szinte az utolsó pillanatig próbálnak rátenni még egy lapáttal az ígéreteikre, hiszen nincs az a rakott szekér, amelyre ne férne. Hirtelen mindenki mindenhol próbál megjelenni, mintha itt lenne a világvége. Ebbe a kontextusba jól beleillik az a bizonyos szeptember 13-ai „politikai baleset” (Igor Matovič és Robert Kaliňák verekedtek), amelyik talán gyorsabban terjedt a világhálón, mint az Athén közelében, a Parnita-hegyen pusztító erdőtűz. Mit láthatott a választó, mit láthatott az egyszerű polgár, és mit láthattak azok, akiket a politika nem is érdekel? A választó azt látja, hogy itt minden lehetséges. Az egyszerű polgár azt mondja: tisztelt jelöltek, nekem ebből elegem van! Akiket pedig a politika nem érdekel, a múlt heti incidens láttán csak erősödik bennük, hogy az érdektelenségük tovább tartson, és magas ívben kerüljék a politikát, valamint a politikusokat.

Alig telt el két nap, máris újabb baleset történt, igaz, más szereplőkkel. Az első és második eset közös nevezője, hogy a történetek főszereplői képviselőjelöltek. A szenvedő alany a másik esetben egy idősebb férfi volt, aki belenézett két balegyenesbe. A két incidens közötti különbség az, hogy a második esetben az Erdei Zsoltot is meghazudtoló gyors balegyenest bevivő jelölt lemondott jelöltségéről. Sovány vigasz, de legalább valami.

JF