A beszélgetésnek csak akkor van igazán értelme, ha türelmesek vagyunk a szavakhoz
Tisztelt Ismerőseink, Követőink!
A minap azt írtam, hogy a beszélgetésnek csak akkor van igazán értelme, ha türelmesek vagyunk a szavakhoz, a beszélgetéshez és egymáshoz.
Ahogy telnek az évek, egyre inkább rájövök, mennyit jelent az életünkben a türelem. Nem csupán a beszélgetésekben fontos, hanem életünk szinte minden területén. Különösen igaz ez a beteg és az őt segítők kapcsolatára, ahol a türelem sokszor legalább annyit jelent, mint a kimondott szó.
A beszélgetésekben is alapvető, hogy türelemmel forduljunk a másik ember felé. Hallgassuk meg figyelemmel a szavait, gondolatait, még akkor is, ha nem mindenben értünk egyet vele.
Miért fontos meghallgatni egymást?
Mert ezzel tiszteletet fejezünk ki a másik ember iránt. Ez a tisztelet pedig olyan légkört teremt, amelyben könnyebb megérteni egymást.
Ma egészen más világban élünk, mint szüleink vagy nagyszüleink idejében. Ahogy visszaemlékezem, akkor az egymás iránti tisztelet sokkal természetesebb volt. Nem az számított, ki tud hangosabban vagy nagyobbat mondani, hanem az, hogy meghallgassák egymást.
Nagymamám egyszer azt mondta nagyapámnak:
„Tudod, meg kell hallgatnom őket, mert látom, milyen gyógyító ereje van annak, ha valakit figyelemmel végighallgatnak.”
Nemrég elgondolkodtam ezen a mondaton, és rájöttem, milyen mély igazság rejlik benne. Hányszor halljuk egy betegtől:
„Doktor úr, kérem, csak hallgasson meg!”
Ilyenkor döbben rá az ember, hogy elődeink milyen sok bölcsességet hagytak ránk.
Néha átfut a gondolat az agyamon: vajon egyszer a mi unokáink és dédunokáink is úgy emlékeznek majd ránk, mint akik tudtak figyelni a másik emberre? Ezt ma még sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom. De remélni szabad.
A több száz beszélgetés során én is megtanultam valamit. A beszélgetés nem attól lesz értékes, hogy minden résztvevő ugyanúgy gondolkodik. Sokkal inkább attól, hogy képesek vagyunk egymást tisztelettel végighallgatni.
Sokan azt mondják, a mai világ nem a türelem világa. Nem a hosszú beszélgetéseké, és végképp nem a figyelmes meghallgatásé. Lehet, hogy van igazság ebben. De nem szabad belenyugodnunk.
Eszembe jut egy régi nóta sora:
„Úgy elmegyünk egymás mellett, még csak nem is szólunk.”
Ne így legyen! Mert ez az út könnyen zsákutcába vezet. Inkább válasszuk azt az utat, amely közelebb visz bennünket egymáshoz, mint azt, amely eltávolít.
Az ókori görög filozófus, Hioszi Tatiosz így fogalmazott:
„Hallgassunk meg másokat is, mert aki hallgatni tud, azt esetleg mások is meghallgatják.”
Érdemes megszívlelni ezt a több mint kétezer éves gondolatot. Tegyük a kölcsönös meghallgatást mindennapi beszélgetéseink természetes részévé. Lehet, hogy ezzel nem változtatjuk meg a világot, de egymás életét egy kicsit biztosan szebbé tehetjük.
J.F.