DÜBÖRÖG A KAMPÁNY

Azt hiszem, ahogy közeledünk a választások napjához, egyre sűrűsödnek a kampányrendezvények is. Még vagy már csak 21 nap van hátra a választásokig, aztán – remélhetőleg – újra helyreáll a templomi rend.

„A régi öregjeink is azt mondták – és milyen igazuk volt –, hogy azt a lovat, amelyik húz, ne fogjuk ki. Nagyon igazuk volt. Nagyon is kellenek a húzó emberek. Még akkor is, ha már régen ott vannak, és évek óta húzzák azt a bizonyos kocsit” – írtam minap az egyik írásomban.

Ahogy lehetőségem van rá, figyelemmel kísérem a napi történéseket, az egyes helyi és megyei kampányokat is. Lehet, hogy nem is kellene annyira odafigyelni, hanem egyszerűen csak 21 nap múlva elmenni szavazni. Ez is egy lehetőség a sok közül.

Igen, de akkor kire adjam a szavazatomat?

Helyi szinten azért egy kicsit más a helyzet. A községekben, településeken többnyire mindenki ismer mindenkit, így a kampány sem mindig olyan „kampányízű”. Az utóbbi években talán csak megszokásból vagy divatból lett az önkormányzati kampány is olyan szintre emelve, mint a megyei, vagy akár a parlamenti kampány.

Persze ennek is megvan a maga varázsa, hiszen legalább az emberek találkoznak, beszélgetnek. Megvitatják a világ nagy dolgait.

Ugye, amikor több jelölt van, több a kampányrendezvény is. Így még többször lehet találkozni, beszélgetni. A kampányrendezvényekre a választókat hívják, így mindenki, aki akar, részt vehet rajtuk. A többszöri találkozás és beszélgetés pedig esetleg tisztázhatja a még homályos képet is.

Helyi szinten azt tapasztaltam, hogy a kép a jelöltek nevének megjelenésekor már többnyire elég éles. Hiszen itt tényleg mindenki ismer mindenkit. Tudjuk, ki mit tett, mit ígért, és talán azt is, hogy mit valósított meg.

A megyei kampányok már egy kicsit mások. Más lehet a tét is.

Néha azért elgondolkodom azon, hogy szükség van-e megyei önkormányzatokra, és mennyit segítenek a mindennapi gondok megoldásában. A helyzet azonban az, hogy jelenleg vannak, így jelöltek is vannak, és természetesen kampány is van.

Billboardok sokaságáról köszönnek ránk a jelöltek, mindenki a maga rövid kis üzenetével. Valamikor is voltak plakátok, billboardok, hiszen én sem egyszer voltam részese az akkori történéseknek.

Az üzenetek négyévente nem nagyon változnak, és a jelöltek személye is nagyrészt ugyanaz.

Igen, írtam, hogy azt a lovat, vagy lovakat, amelyek húznak, ne fogjuk ki. Ez így igaz. De csapaton belül, párton belül azt is tudni kell, hogy a csapat minden tagja teljesítette-e az elvárásokat. Ha igen, akkor rendben, induljon a következő választási listán is.

Ha nem, akkor vannak „cserejátékosok”, és őket kell betenni a csapatba.

Huszonegy nap áll előttünk, hogy az egyes jelöltekről eldöntsük: ő jó lesz, az ő nevét karikázom be. A megyei választásokra való felkészülés azonban nem egy-két hónappal a választások előtt kezdődik. Annak a választás másnapján kell elkezdődnie.

Amikor a választó azt tapasztalja, hogy ezek a „lovak” még a kátyúból is kihúzzák a szekeret, akkor maradjanak. Ez lenne a világ legtermészetesebb dolga: ami működik, és ahol működik, azt ne bolygassuk meg. Akkor sem, ha ezer más ígéret van, ezer más személy részéről.

Dübörög a kampány.

Azt már mostanság többször is leírtam, hogy amíg a jelöltek nem egymás ellen kampányolnak, addig legyen csak kampány. Dübörögjön, amennyire csak akar.

De amikor egymás ellen kezdenek kampányolni, akarva-akaratlanul nemcsak egymással szemben építenek falat. Ez a fal a választók között is épülni kezd, és ez nagyon kellemetlen tud lenni a jövőre nézve. Tehát ne falakat, ne barikádokat építsünk.

Mert az a fal ember és ember között épül, és nem egy olyan válaszfal, amely egyszerűen elválasztja a konyhát az előszobától. Az ilyen falakat később sokkal nehezebb lebontani. 

Legyen kampány! Dübörögjön!

Legyen szoros verseny, ahol akár csak néhány szavazat dönt az egyik vagy a másik jelölt javára. Vannak támogató táborok, amelyek más úton szeretnének célba érni, mint a másik vagy a többi jelölt.

Az út széles. Mindenki elfér rajta – egymás mellett és akár egymással szemben is.

Azt is tudom, hogy mindenki nyerni szeretne. Ez így van rendjén. De sajnos ez nem mindig lehetséges. A célba érés után azonban sem a győztes, sem a legyőzött nem lett feltétlenül vesztes. Hiszen a célhoz vezető út rengeteg tapasztalatot adhatott minden indulónak. Ezt a tapasztalatot ne egymás ellen használjuk fel, hanem egymás javára. Mert a választás után is ugyanabban a közösségben maradunk.

A szomszédunk továbbra is a szomszédunk lesz, a barátunk továbbra is reméljük a barátunk, és azokkal is együtt kell élnünk, akikkel a választáson nem ugyanarra a névre karikáztunk.

Ez megint csak az én véleményemet tükrözi, és lehet, hogy messze van az igazságtól. De talán érdemes róla elgondolkodni.

 

Juhos Ferenc

 

KAMPAŇ DUNÍ

Myslím si, že čím viac sa blíži deň volieb, tým viac pribúda aj predvolebných podujatí. Do volieb zostáva ešte, alebo už len 21 dní, a potom sa – dúfajme – všetko opäť vráti do normálu.

„Naši starí ľudia hovorievali – a mali veľkú pravdu –, že koňa, ktorý ťahá, netreba vypínať zo záprahu. Mali pravdu. Ľudí, ktorí ťahajú dopredu, veľmi potrebujeme. Aj vtedy, keď sú na svojom mieste už dlho a roky ťahajú ten svoj povestný voz,“ napísal som nedávno v jednom zo svojich článkov.

Ak mám možnosť, sledujem každodenné dianie, ale aj jednotlivé miestne a župné kampane. Možno by sme tomu ani nemuseli venovať toľko pozornosti a jednoducho by sme o 21 dní prišli k voľbám a hlasovali. Aj to je jedna z možností.

Áno, ale komu mám dať svoj hlas?

Na miestnej úrovni je situácia predsa len trochu iná. V obciach a mestách sa väčšinou všetci navzájom poznajú, a preto kampaň nie je vždy taká „kampaňová“.

V posledných rokoch sa možno len zo zvyku alebo z módy dostala komunálna kampaň na úroveň podobnú župnej, ba možno aj parlamentnej kampani.

Samozrejme, aj toto má svoje čaro. Ľudia sa aspoň stretávajú, rozprávajú sa a diskutujú o veľkých veciach sveta. Keď je viac kandidátov, je aj viac predvolebných podujatí. Ľudia sa tak môžu častejšie stretávať a rozprávať. Na kampanové podujatia sú voliči pozvaní, takže každý, kto chce, sa môže zúčastniť.

Práve opakované stretnutia a rozhovory môžu niekedy objasniť aj to, čo bolo ešte donedávna nejasné. 

Na miestnej úrovni som však mal pocit, že obraz kandidátov býva často pomerne jasný už v deň, keď sa objavia ich mená. Veď na miestnej úrovni sa naozaj poznáme. Vieme, kto čo urobil, čo sľúbil a možno aj to, čo zo svojich sľubov dokázal splniť.

Župné kampane sú už trochu iné. Iná môže byť aj ich dôležitosť.

Niekedy sa zamýšľam nad tým, či župné samosprávy naozaj potrebujeme a do akej miery pomáhajú riešiť každodenné problémy ľudí. Realita je však taká, že dnes existujú. A keď existujú, existujú aj kandidáti a, samozrejme, aj kampaň.

Z množstva billboardov sa na nás usmievajú kandidáti, každý so svojím krátkym posolstvom. Plagáty a billboardy tu boli aj kedysi. Veď aj ja som bol neraz súčasťou vtedajšieho diania.

Posolstvá sa každé štyri roky veľmi nemenia a mená kandidátov sú vo veľkej miere tiež stále tie isté.

Áno, napísal som, že koňa, alebo kone, ktoré ťahajú, netreba vypínať zo záprahu. To platí. Ale v rámci tímu či strany treba zároveň vedieť, či každý člen tímu splnil to, čo sa od neho očakávalo. Ak áno, v poriadku – nech pokračuje a nech je opäť na kandidátnej listine. Ak nie, máme aj „náhradníkov“ a možno je čas dať šancu im.

Máme pred sebou 21 dní, aby sme sa pri jednotlivých kandidátoch rozhodli: tohto poznám, tomuto dôverujem a jeho meno zakrúžkujem. Príprava na župné voľby sa však nemá začínať mesiac alebo dva pred voľbami. Mala by sa začať deň po voľbách.

Keď volič vidí, že tieto „kone“ dokážu vytiahnuť voz aj z výtlkov a problémov, potom nech zostanú. Bolo by to úplne prirodzené: čo funguje a tam, kde to funguje, netreba meniť. Ani vtedy, keď prichádza tisíc ďalších sľubov a tisíc ďalších ľudí s novými predstavami.

Kampaň duní.

Už som v poslednom čase viackrát napísal, že pokiaľ kandidáti nekampanujú proti sebe, nech kampaň pokojne je. Nech duní! Ale keď začnú kandidáti bojovať jeden proti druhému, či už chcú alebo nechcú, nestavajú múr iba medzi sebou.  Ten múr začína rásť aj medzi voličmi. A to môže byť do budúcnosti veľmi nepríjemné.

Preto nestavajme múry. Nestavajme barikády. Pretože takýto múr vzniká medzi človekom a človekom. A nie je to priečka, ktorá jednoducho oddeľuje kuchyňu od chodby. Takéto múry sa neskôr búrajú oveľa ťažšie.

Nech je súťaž tesná, nech o výsledku rozhodne aj niekoľko hlasov v prospech jedného alebo druhého kandidáta. Existujú rôzne skupiny podporovateľov, ktoré chcú dosiahnuť cieľ inou cestou ako ostatní kandidáti. Cesta je široká. Zmestia sa na ňu všetci – vedľa seba aj oproti sebe.

Viem, že každý chce vyhrať. A je to prirodzené. Nie vždy je to však možné. Po príchode do cieľa však nemusí byť porazený automaticky porazeným človekom. Ani víťaz nemusí byť tým, kto má všetky odpovede. Cesta k cieľu totiž prináša každému, kto sa do nej pustí, množstvo skúseností. A tieto skúsenosti by sme nemali využívať proti sebe, ale v prospech všetkých. Pretože po voľbách zostávame v tej istej komunite. Náš sused zostane naším susedom, priateľ pravdepodobne zostane priateľom a aj s tými, ktorí v deň volieb zakrúžkovali iné meno, budeme naďalej žiť vedľa seba.

Aj toto je len môj názor a možno je ďaleko od pravdy. Ale možno stojí za to sa nad tým zamyslieť.

 

Juhos Ferenc