ÉRDEKTELENSÉG ÉS KÉNYELEM- ĽAHOSTAJNOSŤ A POHODLNOSŤ

Pontosan a hátradőlés veszélye mutatkozik meg a megyei és a helyhatósági választásokon is. A gond ott kezdődik, hogy rengeteg választó otthon marad. Számukra talán nincs tétje a választásnak, vagy egyszerűen nem érzik elég fontosnak ahhoz, hogy elmenjenek szavazni.

Ezt a gondolatot fogalmaztam meg pár nappal ezelőtt, és azt gondolom, érdemes vele egy kicsit elidőzni.

Harminchat éve egyszerre építjük és romboljuk a valakik által kitalált demokráciarendszert. Ez az „építünk–rombolunk” valahogy belopózott a mindennapjainkba is. Persze ez nem arról szól, hogy felépítünk valami látható épületet, majd pár nap múlva már más köntösben van, mert valakinek egyszeriben így tetszik.

Ez lehet a jó és a rossz, a pozitív és a negatív megközelítése is. Nagyon sokszor már azon is elgondolkodom, hogy mi a jó ebben az összekuszált világban, és azon is, hogy a rossz tényleg annyira rossz-e. Talán nem tudunk olyan éles vonalat húzni már a kettő között.

Sokan azt mondják, hogy a jó a világ legtermészetesebb dolga, a rossz pedig ennek az ellenkezője. Én azonban azt látom, hogy nem egy esetben a még ki sem mondott jó máris a rossz árnyékába kerül. Mintha hagynánk magunkat a kevésbé jó, a negatív dolgok által vezérelni. Persze, mindig tisztelet a kivételnek.

Pontosan ez mutatkozik meg a választásoknál is.

„Maradjunk otthon, úgysem lesz ez jobb” – mondjuk egymásnak teljes meggyőződéssel. Azt gondolom, ilyenkor nincs teljesen igazunk.

Választani nem azért kell elmenni, hogy a kisebb rosszat válasszuk. Nem azért kell az urnákhoz járulni, hogy csak az a valaki ne nyerjen, aki a jelöltlistán szerepel, ha nem azért hogy valaki nyerjen. Így ez már egészen másképp hangzik.

Azért kell elmenni, mert a döntés rólunk is szól.

Egy dolog azonban a mai világban, a mai társadalomban nagyon fontos. Már nem 1990-et vagy 1998-at írunk, amikor szinte minden választáson rengeteg jelölt közül lehetett választani. Ma már sokkal kevesebb a jelölt, mások az elvárások, és hát az a fránya közvélemény is sokakat eltántorít a versenytől, a megmérettetéstől.

Itt jön elő a kényelem, a választásoktól való távolmaradás, az érdektelenség és a passzivitás. Mind a négyet külön-külön is érdemes megvizsgálni.

Azt jelenti, hogy az ember olyan testi és lelki nyugalmat keres, amelyben elkerüli a felesleges erőkifejtést vagy a kellemetlenségeket. Igen, otthon maradok. Feleslegesen nem erőltetem meg magam. Nekem megfelel az az állapot, amely most van.

Azt jelenti, hogy valaki nem vesz részt egy eseményen, összejövetelen vagy olyan döntésben, amelyben jelen lehetne. Igen, jelen kellett volna lennem, mert az én voksom is számít. Lehet, hogy éppen rajtam múlt volna valakinek az elsősége.  Mekkora felelősség húzódhat meg az otthon maradás mögött! Néha ezt még csak nem is érzékeljük.

Olyan helyzet, amikor valaki nem mutat figyelmet egy személy vagy egy esemény iránt. Közöny és apátia jelenik meg, és ezzel együtt a cselekvési hajlandóság is csökken. Esetünkben a választások, illetve a választható személyek iránt.

És itt van maga a passzivitás, amikor az egyén nem kezdeményez, nem cselekszik, és nem vesz aktívan részt az eseményekben vagy a döntésekben.

Ugye, mennyire igaz ez akkor, amikor otthon maradunk, és azt mondjuk: nem érdekelnek a döntések, nem érdekelnek az események?

De vajon ez az utóbbi húsz-huszonöt év „terméke” is lehet?

Igen, nagy a valószínűsége. Ahogy egyre mélyebbre vájjuk a demokrácia alagútját, talán egyre inkább rájövünk, hogy még nagyon messze van a fény. Sőt, néha egyre sötétebbnek tűnik minden. És néha még a teljes napsütést sem akarjuk észrevenni.

Ugye, a választások másnapján, sőt már a választás estéjén is sok minden zavar bennünket. Talán az is közrejátszik ebben, hogy aki otthon maradt, azt zavarja, hogy mások elmentek, aki pedig elment, és az eredménnyel nem tud azonosulni, azt pedig maga az eredmény zavarja.

De egy dolgot ne felejtsünk el: ha nem veszünk részt a döntésben, utólag nehezebb számon kérni azt, amiben mi magunk sem vettünk részt.

Vegyük hát a fáradságot, és ne maradjunk otthon! A jelöltek legalább annyit megérdemelnek, hogy megtudják: kiket választanak meg, és kiket nem.  Az alacsony részvételnek pedig van egy másik következménye is. Minél kevesebben vesznek részt a választáson, annál szűkebb választói kör dönt az egész közösséget érintő kérdésekről.

Nem keverendő össze a választáson részt vevők és a választásra jogosultak száma. Az utóbbi időben e két szám között nagyon nagy a különbség. Ezen pedig egyszerűen és gyorsan lehet változtatni. Csak egy félórára félre kell tenni a közönyt, a passzivitást, az érdektelenséget és a kényelmet.

Elmenni. Szavazni. Dönteni.

Aztán elfogadni, hogy egy demokráciában nem mindig az történik, amit mi szeretnénk. Tudom néha nehéz ezt elfogadni, de legalább ott voltunk, amikor dönteni kellett.

Ez az én véleményemet tükrözi,de nem kell, hogy igaz legyen.

 

Tisztelettel:

JF

 

 

ĽAHOSTAJNOSŤ A POHODLNOSŤ

 

Presne nebezpečenstvo pohodlného „odstúpenia do úzadia“ sa ukazuje aj pri regionálnych a komunálnych voľbách. Problém začína tam, že množstvo voličov zostáva doma. Možno pre nich voľby nemajú význam, alebo ich jednoducho nepovažujú za dostatočne dôležité na to, aby išli voliť.

Túto myšlienku som vyslovil pred niekoľkými dňami a myslím si, že stojí za to sa pri nej na chvíľu zastaviť.

Tridsaťšesť rokov zároveň budujeme a zároveň ničíme demokratický systém, ktorý niekto vytvoril. Toto „budovanie – ničenie“ sa akosi vkradlo aj do nášho každodenného života. Samozrejme, nejde o to, že niečo viditeľné postavíme a o pár dní to už má inú podobu, pretože sa to niekomu zrazu tak zapáči.

Môže ísť aj o pohľad na dobro a zlo, na pozitívne a negatívne stránky života. Veľmi často sa už zamýšľam nad tým, čo je v tomto zamotanom svete vlastne dobré, ale aj nad tým, či je zlo naozaj až také zlé. Možno už nedokážeme medzi nimi nakresliť takú ostrú hranicu.

Mnohí hovoria, že dobro je tou najprirodzenejšou vecou na svete a zlo je jeho opakom. Ja však vidím, že niekedy sa ešte ani nevyslovené dobro dostane do tieňa zla. Akoby sme dovolili, aby nás viedli menej dobré, negatívne veci. Samozrejme, vždy česť výnimkám.

Presne toto sa ukazuje aj pri voľbách.

„Zostaňme doma, aj tak to nebude lepšie,“ hovoríme si navzájom s úplným presvedčením. Myslím si však, že v takom prípade nemáme úplne pravdu.

Treba ísť voliť preto, lebo rozhodnutie sa týka aj nás.

Jedna vec je však v dnešnom svete, v dnešnej spoločnosti veľmi dôležitá. Už nepíšeme rok 1990 ani 1998, keď bolo takmer v každých voľbách množstvo kandidátov, z ktorých si človek mohol vyberať. Dnes je kandidátov oveľa menej, očakávania sú iné a tá nešťastná verejná mienka mnohých odrádza od súťaže, od samotného rozhodnutia kandidovať a podstúpiť skúšku pred voličmi.

Tu sa objavuje pohodlnosť, neúčasť na voľbách, nezáujem a pasivita.

Všetky štyri pojmy stojí za to preskúmať osobitne.

Znamená stav, keď človek hľadá telesný a duševný pokoj a snaží sa vyhnúť zbytočnej námahe alebo nepríjemnostiam. Áno, zostanem doma. Nebudem sa zbytočne namáhať. Vyhovuje mi stav, ktorý je teraz.

Znamená, že sa človek nezúčastní na udalosti, stretnutí alebo rozhodovaní, na ktorom by mohol byť prítomný. Áno, mal som tam byť, pretože aj môj hlas sa počíta. Možno práve odo mňa záviselo, kto bude prvý. Aká veľká zodpovednosť sa môže skrývať za tým, že zostaneme doma! Niekedy si to ani neuvedomujeme.

Je to stav, keď človek nevenuje pozornosť určitej osobe alebo udalosti. Objavuje sa ľahostajnosť a apatia a s nimi klesá aj ochota konať. V našom prípade ide o nezáujem o voľby a o ľudí, ktorých si môžeme zvoliť.

A potom je tu samotná pasivita, keď jednotlivec neiniciuje, nekoná a aktívne sa nezúčastňuje na udalostiach alebo rozhodnutiach.

Veď aké pravdivé to je vtedy, keď zostaneme doma a povieme si: nezaujímajú ma rozhodnutia, nezaujímajú ma udalosti.

Ale môže byť toto aj „produktom“ posledných dvadsiatich až dvadsiatich piatich rokov?

Áno, je to veľmi pravdepodobné. Čím hlbšie kopeme tunel demokracie, tým viac si možno uvedomujeme, že svetlo je ešte veľmi ďaleko. Ba niekedy sa všetko zdá byť čoraz tmavšie. A niekedy už ani nechceme vidieť úplné slnečné svetlo.

Dokážeme to, pretože sme boli a stále sme schopní aj opaku. Veď už deň po voľbách, ba dokonca už v samotný volebný večer, nás veľa vecí znepokojuje. Možno aj preto, že toho, kto zostal doma, znepokojuje, že iní išli voliť, a toho, kto voliť išiel a nedokáže sa stotožniť s výsledkom, zasa znepokojuje samotný výsledok.

Ale na jednu vec nezabúdajme: ak sa nezúčastníme na rozhodovaní, neskôr je ťažšie vyčítať výsledok toho, na čom sme sa sami nezúčastnili.

Vynaložme teda trochu úsilia a nezostaňme doma! Kandidáti si prinajmenšom zaslúžia vedieť, koho si ľudia zvolia a koho nie. Nízka volebná účasť má aj ďalší dôsledok. Čím menej ľudí sa volieb zúčastní, tým užší okruh voličov rozhoduje o otázkach, ktoré sa týkajú celej komunity.

Netreba si zamieňať počet ľudí, ktorí sa volieb zúčastnili, s počtom ľudí oprávnených voliť. V poslednom období je medzi týmito dvoma číslami je veľmi veľký rozdiel.

A to sa dá jednoducho a rýchlo zmeniť Stačí na polhodinu odložiť ľahostajnosť, pasivitu, nezáujem a pohodlnosť.

Ísť. Hlasovať. Rozhodnúť.

A potom prijať, že v demokracii sa nie vždy stane to, čo si želáme. Viem, niekedy je ťažké to prijať, ale aspoň sme boli tam, keď bolo treba rozhodnúť.

Toto je môj názor, ale nemusí byť pravdivý.

 

S úctou

JF