HOSPIC VILÁGNAPJA – OKTÓBER 10.
Valójában jó 25 évvel ezelőtt még azt sem tudtam, mit jelent a hospic szó. Nemhogy azt, mit jelent a hospice-ellátás. Nincs ezen mit szégyellenem. Azóta azonban nap mint nap nemcsak magának a szónak a jelentését tapasztalom, hanem azt is, hogy mi rejlik a hospic falai között.
Talán valóban ezek a falak rejtik el a valóságot. Elrejtik a szenvedést, a fájdalmat, a félelmet, de ugyanakkor megmutatják az emberi méltóság valódi arcát is.
Lehet, hogy amit 25 évvel ezelőtt még nem tudtam – és nemcsak a hospicról, hanem nagyon sok minden másról sem –, azt ma már tudom. De a történet ezzel nem ér véget. Ahogy figyelem a társadalmi történéseket, és közben egyre inkább ráfókuszálok a hospic világára, rájövök arra is, hogy mennyi mindent megtanultam. És talán még fontosabb, hogy ezzel együtt helyet adtam annak a felismerésnek is, hogy még mennyi mindent nem tudok.
Amit azonban biztosan tudok: amikor a hospic szót hallom bárhol, már tudom, miről van szó. Tudom, mert tanulom. Tanulom, mit jelent egy ember utolsó óráiban ott lenni mellette. Tudom, mit jelent, amikor valaki megfogja annak a kezét, aki belép az örök hálószoba különös világába. Tudom, mit jelent, amikor valaki lélekben még visszainteget.
És talán azt is kezdem érteni, mit jelent az, amikor a szív ajtaja és ablaka egyszerre becsukódik – miközben egy másik ajtó biztosan kinyílik.
Világnap!
Igen, beszéljünk ezen a napon a hospice-ok szerepéről. Beszéljünk azokról, akik ott szolgálatot teljesítenek, akik nap mint nap ott vannak a legnehezebb élethelyzetekben. És beszéljünk azokról is, akik oda betérnek – a „vándorokról”, akiknek ezen a helyen már nem az út hossza, hanem annak méltósága válik fontossá.
Ez a nap erre is jó. De marad még 364 nap. 364 nap, amikor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy van egy hely, amely a legsúlyosabb élethelyzetben is megnyugvást adhat, és ahol megmutatkozhat az emberi méltóság igazi oldala. Talán ezért is fontos, hogy a hospicról ne csak október 10-én beszéljünk. Mert aki egyszer igazán megismeri ezt a világot, az többé már nem ugyanúgy gondol az életre, a halálra, a szenvedésre – és talán magára az emberre sem.
Tisztelettel:
JF
SVETOVÝ DEŇ HOSPICOV – 10. OKTÓBER
V skutočnosti som ešte pred viac ako 25 rokmi ani nevedel, čo znamená slovo hospic. A už vôbec nie to, čo znamená hospicová starostlivosť. Nemám sa za čo hanbiť. Odvtedy však každý deň nielen spoznávam význam samotného slova, ale aj to, čo sa ukrýva za múrmi hospicu.
Možno sú to práve tieto múry, ktoré ukrývajú realitu. Ukryjú utrpenie, bolesť, strach, ale zároveň odhaľujú skutočnú tvár ľudskej dôstojnosti. Možno to, čo som pred 25 rokmi ešte nevedel – a nielen o hospici, ale ani o mnohých iných veciach –, dnes už viem. Ale tento príbeh sa tým nekončí.
Keď sledujem dianie v spoločnosti a zároveň sa čoraz viac sústreďujem na svet hospicov, uvedomujem si, koľko som sa toho naučil. A možno ešte dôležitejšie je, že som si tým vytvoril priestor na poznanie, koľko toho ešte stále neviem.
Jedno však viem určite. Keď kdekoľvek počujem slovo hospic, už viem, o čom je reč. Viem to, pretože sa učím. Učím sa, čo znamená byť pri človeku v jeho posledných hodinách. Viem, čo znamená, keď niekto drží za ruku človeka, ktorý vstupuje do zvláštneho sveta večnej spálne. Viem, čo znamená, keď človek ešte naposledy zamáva v duchu. A možno začínam chápať aj to, čo znamená, keď sa dvere a okná srdca naraz zatvoria – a pritom sa iné dvere určite otvoria.
Svetový deň!
Áno, hovorme v tento deň o úlohe hospicov. Hovorme o ľuďoch, ktorí v nich slúžia, ktorí sú každý deň pri tých najťažších životných situáciách. A hovorme aj o tých, ktorí do hospicu prichádzajú – o „pútnikoch“, pre ktorých už nie je najdôležitejšia dĺžka cesty, ale jej dôstojnosť.
Aj na to je tento deň vhodný. Ale zostáva ešte ďalších 364 dní. 364 dní, počas ktorých by sme nemali zabúdať, že existuje miesto, ktoré môže priniesť pokoj aj v tých najťažších životných situáciách a kde sa môže ukázať skutočná tvár ľudskej dôstojnosti.
Možno práve preto je dôležité, aby sme o hospicoch nehovorili iba 10. októbra. Pretože človek, ktorý raz skutočne spozná tento svet, už nikdy nebude rovnako premýšľať o živote, smrti, utrpení – a možno ani o samotnom človeku.
S úctou
JF
Galéria
