Hű a mindenit!

Tudom a társadalom minden területén változásra lenne szükség. Azt is tudom, hogy ehhez temérdek pénz vagy még attól is több kellene. Azt is tudom, hogy mindig és mindenhol vannak tartalékok amihez szűk időkben hozzá lehet nyúlni. Sajnos azt is tapasztalom, hogy néha hiába a pénz a rendszer mégsem működik. A rendszerek működéséhez az új kifejezéssel élve rendszer gazdák kellenek vagy inkább kellenének. Amikor még nem találták fel ezt a kifejezést a rendszerek azért akkor is működtek, hiszen lásd a mögöttünk lévő időt, és az időhöz párosuló tényeket. Tudom, hogy a számitógépek, az új technika adta vívmányok világát éljük. Sok esetben látom azt is, hogy az új rendszerekben valahol már csak a rendszer hiányzik. Ma nem is volt szándékomban írni, főleg nem a rendszerekről vagy a rendszertelenségekről. Amikor látom a rengeteg plakát erdőt, azt, hogy kik üzennek vagy mit az talán most nem is érdekes. Nem érdekes mert valahol mindenki azt írja, mondja , hogy a meglévőnél jobbat akarnak. Jó, ezt már vagy 33 éve mondják, ismétlik és annak előtte szintén ki tudja hány éve és sajnos még mindig csak ott tartunk ahol tartunk. Az egyik helyen azt olvasom, hogy ,, gyógyítsuk együtt szülőföldünket,,. Kérem szépen ráfér de nagyon, hogy ne csak , szülőföldünket, de társadalmunkat is együtt gyógyítsuk. Régóta figyelem és látom mi történik az egészségügy házatáján. Sajnos az utóbbi időben, és ezt nem lehet és szabad csak a covid számlájára írni a rendszer tényleg rendszertelenül működik. Sajnos az idős, a magatehetetlen, a végstádiumú beteg belevész a rendszertelenségbe. Nem lenne igazam, ha nem írnám le, hogy tisztelet a kivételes eseteknek mert vannak. Telefonon keres talán egy jövendőbeli betegünk fia. Daganatos, 60 év körüli személyt nem e tudnánk elhelyezni a hospicban. Sürgős lenne, mert a kórházban már letelt az ott eltölthető idő. Már magában az, hogy egy súlyos betegnél letelik a gyógyításra szánt idő, nekem ez nagyon sántít. Amikor tudunk, és lehet segítünk, mert ma neki, holnap lehet nekem kellhet majd segítség. Megegyeztünk, hogy szerdán jön a beteg felvételre. Szerdán reggel még a családtaggal egyeztettek, hogy mikorra várható az érkezés. A válasz, hogy 9 óra magasságában érkezik a mentőautóval. Annak rendje és módja szerint meg is érkezett a mentőautó. A beteget fogadó nővérke, hív, hogy valami galiba van. Gondoltam, hogy egy másik beteg van az autóban és máshová kellene mennie, ez a legkevesebb, ez magoldható. A gond ennél sokkal összetettebb. Szegény mentőstiszt nagy meglepetésére az 50 perce még élő betegnek, valahol útközben a szíve felmondta a szolgálatot. A nővérkék tapasztalatára támaszkodva a halál beállta 20-30 perce történhetett. Az út hozzánk az adott kórházból egy átlagos sebességgel legyen 50 perc. Kérdem én megérdemli ezt az ember lett légyen idős vagy fiatal? Kérdem én miért nem tudjuk megőrizni az emberi méltóságot ? Kérdem én és már nem először miért veszik el a rendszer rendszertelenségei között a beteg? A válasz talán olyan összetett mint maga az egészségügy. Itt nem lehet a pénzhiányra hivatkozni. Itt valami egészen más lehet a baj. Itt nem a gyógyítást kell orvosolni, itt nem azt kell oldani, hogy milyen a betegsége. Itt talán azt kell oldani, hogy az ember mikor beteg miért nem ember. Tudom, akkor már nincs hasznára a társadalomnak, de mégis csak ember. Én pedig azt gondolom, hogy a betegséget senki sem veszi, mert hát nincs olyan üzlet, legalábbis én nem tudok róla, ahol ezt árulnák. Biztosan vannak kivételek, ahol a beteg is ember, és talán ez ad még reményt az egészségügy gyógyítására. Jönnek a választások, ennyi év után már minden ígéret elhalványul, és sok ígéret az ígéret szintjén vagy földjén marad. Remélem, hogyha javítani akarunk a jelenlegi helyzeten akkor tényleg neki kell fogunk az ígéretek teljesítésének. Nem egy ördögtől való dolog lesz, csak a rendszertelenségbe igazi paraszt ésszel rendszert kell becsempészni. Tudom ez a század a tudomány százada, de az ember, ha jóra és jól alkalmazza a tudomány vívmányait a gyümölcse is beérik. Legyünk éberek, mert a társadalmunknak nem csak a rák a rákfenéje. Figyeljünk oda egymásra, a beteg pedig mindig kapja meg azt a reménysugarat, amely mögött még mindig pislákol egy gyertya fénye. Tudom és egyetértek Rideg Sándor gondolatával amikor ezt irja: ,,A betegség olyan valami, amibe vagy meggyógyul az ember, vagy belehal.,, Én ammondó vagyok, ha a betegségben szenvedő egészségügyet sikerül talpra állítani, biztosan sok beteg hasznára is lesz.