Még 37 lépés a választásokig- Ešte 37 krokov do volieb
Tudni kell, hogy amikor versenybe szállunk, mindig lesznek győztesek és lesznek olyanok is, akik nem győznek. Igaz, nem mindegy, melyik oldalon állunk. A győzelem és a vereség azonban egyaránt rengeteg tanulságot hordoz magában. Így lesz ez október 24-én is, amikor összeszámolják a szavazatokat, és megszületik az eredmény.
Egy kívülállónak mindig sokkal, de sokkal könnyebb a szerepe egy olyan versenyben, amelyben nem vesz részt. Elsősorban nincs mit veszítenie, másodsorban pedig nyugodtan, otthon hátradőlve szurkolhat a versenyzők valamelyikének.
Pontosan ez a hátradőlés veszélye mutatkozik meg a megyei és a helyhatósági választásokon is.
Régóta figyelem a választási eseményeket, és valamikor magam is „versenyeztem”. A gond számomra nem azokkal van, akik meglátogatják a szavazóhelyiségeket. A gond ott kezdődik, hogy rengeteg választó otthon marad. Számukra talán nincs tétje a választásnak, vagy egyszerűen nem érzik elég fontosnak ahhoz, hogy elmenjenek szavazni.
Valamikor azt gondoltam, hogy talán csak az európai parlamenti és a megyei választások érdeklik kevésbé az embereket. Az európai parlamenti választásokat talán meg is értettem, hiszen Brüsszel messze van, és sokan úgy érezhetik, hogy az ottani döntések távol vannak a mindennapi életüktől.
A megyei választásokat már kevésbé értettem, de aztán rájöttem, hogy mi, hétköznapi emberek, nem intézünk olyan sok ügyet közvetlenül a megyén. Talán ez is lehet egyfajta fék, ami miatt egyesek inkább otthon maradnak.
Ma azonban rá kell döbbennünk arra, hogy a választások többsége sajnos kevésbé érdekli az embereket, mint amennyire kellene.
A helyhatósági választások viszont mindig az ott élő lakosokról szólnak. Azokról, akik a közösség vérkeringését alkotják. Szólnak a mindennapjainkról, az utcáinkról, az iskoláinkról, a köztereinkről és mindarról, ami körülvesz bennünket.
Sokszor hallom: „Minek menjek el? Úgysem úgy lesz, ahogy én gondolom.”
Csakhogy a község, a közösség nem egyetlen személyből álló intézmény. Annál sokkal, de sokkal több. Éppen ezért kell kihasználnunk a lehetőséget, amikor választás van, és részt kell vennünk abban, ami a közösségünket érinti.
Általában négyévente vannak választások. Most elsősorban a megyei és a helyhatósági választásokról beszélek. Természetesen társadalmi rendszerünkben előfordulnak előrehozott választások is, de most maradjunk azoknál, amelyek hozzánk a legközelebb állnak.
Azoknál, ahol általában nagyon jól ismerjük a jelölteket. Hiszen mondhatjuk úgy is: „falubeliek”.
Négy év alatt mennyi olyan dologra szánunk időt, amelyről később azt mondjuk: „De kár, hogy erre pazaroltam a drága időmet!”
Akkor valóban ne lenne érdemes négyévente egyszer körülbelül fél órát arra szánni, hogy meglátogassuk a szavazóhelyiséget?
Kicsit utána számoltam: ez a négyéves teljes időtartamnak mindössze körülbelül 0,0014 százalék időnket rabolja el. Erre a számra az iskolában is azt mondták volna: elenyésző.
Csakhogy ebben az esetben ez az elenyésző idő mégis sokat jelenthet.
Ezzel csak azt szeretném szemléltetni, hogy milyen kevés idő is elég ahhoz, hogy részt vegyünk a közügyekben, és kinyilvánítsuk a véleményünket.
A részvételünkkel pedig nemcsak saját véleményünket fejezzük ki, hanem hozzájárulhatunk községünk, közösségünk előrehaladásához is.
És talán ez a legfontosabb.
A választási versenynek nem az a végső célja, hogy ki kit győz le. Sokkal inkább az, hogy azok, akik bizalmat kapnak, mit tudnak majd tenni a közösségért.
Az pedig nagyon fontos, hogy ha valaki például megszerzi a szavazatok 67 százalékát, akkor tudjuk azt is, hogy ez a 67 százalék hány leadott szavazatból született.
Nem mindegy, hogy száz emberből hatvanheten döntöttek így, vagy ötszázból háromszázharmincöten. Mi magunk is tehetünk azért, hogy ezek a számok magasabbak legyenek.
Nem azért, hogy valamelyik oldalt segítsük. Hanem azért, hogy minél többen érezzék úgy: a saját közösségük jövőjéről nekik is van véleményük, és ezt a véleményt érdemes kimondani.
Ez egy vélemény, amit megfogalmaztam. Nem kell, hogy igaz legyen. De talán érdemes róla beszélni.
Tisztelettel:
Juhos Ferenc
Ešte 37 krokov do volieb
Treba si uvedomiť, že keď vstupujeme do súťaže, vždy budú víťazi a budú aj tí, ktorí nezvíťazia. Pravda, nie je jedno, na ktorej strane stojíme. Víťazstvo aj prehra však prinášajú množstvo poučení. Tak to bude aj 24. októbra, keď spočítajú hlasy a oznámia výsledok.
Pre človeka, ktorý stojí mimo, je vždy oveľa, oveľa jednoduchšie byť súčasťou takejto súťaže, ak sa jej sám nezúčastňuje. Predovšetkým nemá čo stratiť a po druhé môže pokojne sedieť doma, oprieť sa a držať palce niektorému zo súťažiacich.
A práve nebezpečenstvo tohto pohodlného „sedenia doma“ sa ukazuje aj pri župných a komunálnych voľbách.
Už dlhé roky sledujem volebné dianie a svojho času som sa aj sám „zúčastnil súťaže“. Problém podľa mňa nie je s tými, ktorí prídu do volebnej miestnosti. Problém sa začína tam, kde zostávajú doma tisíce voličov. Možno pre nich voľby nemajú dostatočnú váhu, alebo ich jednoducho nepovažujú za také dôležité, aby išli voliť.
Kedysi som si myslel, že ľudí možno menej zaujímajú len voľby do Európskeho parlamentu a župné voľby. Pri voľbách do Európskeho parlamentu som to možno aj chápal. Brusel je ďaleko a mnohí ľudia môžu mať pocit, že rozhodnutia, ktoré sa tam prijímajú, sú vzdialené od ich každodenného života.
Župné voľby som chápal menej, ale potom som si uvedomil, že my, bežní ľudia, riešime na úrovni kraja pomerne málo vecí priamo. Možno aj toto môže byť jednou z príčin, prečo niektorí radšej zostanú doma.
Dnes si však musíme uvedomiť, že väčšina volieb, žiaľ, zaujíma ľudí menej, ako by mala.
Komunálne voľby sa však vždy týkajú ľudí, ktorí v danom mieste žijú. Týkajú sa tých, ktorí tvoria krvný obeh našej komunity. Týkajú sa nášho každodenného života, našich ulíc, škôl, verejných priestranstiev a všetkého, čo nás obklopuje.
Často počúvam: „Načo mám ísť voliť? Aj tak to nebude tak, ako si myslím.“
Lenže obec, komunita nie je inštitúcia pozostávajúca z jedného človeka. Je to niečo oveľa, oveľa väčšie. Preto by sme mali využiť možnosť, ktorú máme, keď sa konajú voľby, a mali by sme sa zúčastniť na veciach, ktoré sa týkajú našej komunity.
Voľby sa spravidla konajú každé štyri roky. Teraz hovorím predovšetkým o župných a komunálnych voľbách. Samozrejme, v našom spoločenskom systéme sa konajú aj predčasné voľby, ale teraz zostaňme pri tých, ktoré sú nám najbližšie.
Pri tých, kde kandidátov väčšinou veľmi dobre poznáme. Veď môžeme povedať, že sú to naši „dedinčania“.
Za štyri roky venujeme svoj čas toľkým veciam, pri ktorých si neskôr povieme: „Škoda, že som na toto premárnil svoj drahocenný čas!“
Naozaj by sme si teda nemohli raz za štyri roky nájsť približne pol hodiny na to, aby sme navštívili volebnú miestnosť?
Trochu som si to prepočítal: z celého štvorročného obdobia nám to zaberie iba približne 0,0014 percenta nášho času. Na takéto číslo by nám v škole povedali: zanedbateľné.
Lenže v tomto prípade môže aj tento zanedbateľný čas znamenať veľmi veľa. Tým chcem iba poukázať na to, ako málo času stačí na to, aby sme sa zapojili do verejných vecí a vyjadrili svoj názor.
Svojou účasťou pritom nevyjadrujeme iba vlastný názor, ale môžeme prispieť aj k napredovaniu našej obce a našej komunity.
A možno práve toto je najdôležitejšie.
Cieľom volebnej súťaže predsa nie je to, kto koho porazí. Oveľa dôležitejšie je, čo budú tí, ktorí získajú dôveru ľudí, schopní urobiť pre svoju komunitu.
A veľmi dôležité je aj to, aby sme si pri výsledku, keď napríklad niekto získa 67 percent hlasov, uvedomili, z koľkých odovzdaných hlasov týchto 67 percent vlastne vzniklo. Nie je predsa jedno, či je to 67 hlasov zo 100, alebo 335 hlasov z 500.
Aj my sami môžeme prispieť k tomu, aby boli tieto čísla vyššie. Nie preto, aby sme pomohli jednej alebo druhej strane.
Ale preto, aby čo najviac ľudí cítilo, že aj oni majú svoj názor na budúcnosť vlastnej komunity a že tento názor stojí za to vyjadriť.
Toto je môj názor, ktorý som si dovolil sformulovať ale nemusí byť správny.
S úctou
Juhos Ferenc