MÉG EGY EGÉSZ HÓNAP- EŠTE CELÝ JEDEN MESIAC

A múltkori írásomat azzal fejeztem be, hogy egy demokráciában nem mindig az történik, amit mi szeretnénk. Tudom, néha nehéz ezt elfogadni, de legalább ott voltunk, amikor dönteni kellett.

Pontosan egy hónap múlva újra ott lehetünk, és ismét véleményt mondhatunk.

Azt tudni kell, hogy az utóbbi években a választói kedv nincs a magaslatokban. Ennek nagyon sok összetevője van. Egyszer, ha lesz időm, megpróbálom leírni, hogy szerintem miért nem húznak bennünket a választási helyiségek.

Amikor azt látjuk, hogy a választási részvétel sok esetben alulról súrolja az 50 százalékot, akkor talán valamilyen törésről is beszélhetünk a társadalmon belül. Ez természetesen nem csak Szlovákiára értendő, de mi itt élünk, ezért most erről elmélkedem.

Az is tudvalevő, hogy a választók sorából kerülnek ki a megválasztottak is. Vagyis a törvényben meghatározott szabályok szerint a választók nagy része egyben jelöltként is ott lehet a választási listákon.

Ezért tisztelet minden jelöltnek, aki a lakosok képviseletének reményében indul az október 24-i választáson. Legyen szó önkormányzati vagy megyei jelöltségről.

A mai világban és társadalmunkban egyre jobban meg kell becsülni azokat az embereket, akik képesek felvállalni egy közösség gondjait, problémáit és képviseletét.

Miért?

Mert abban a pillanatban, amikor nyilvánosságra hozzák a választási listákat, elkezdődnek a találgatások.

Ki miért van a listán? Miért jelölte a párt? Miért indul függetlenként? Miért ő? Miért nem a másik?

Pedig a választási törvény ugyanúgy vonatkozik minden indulóra, legyen szó pártszínekben vagy függetlenként induló jelöltről.

Tudjuk, hogy a megyei választásokon az egyes járásokban meghatározott számú képviselőjelöltre lehet szavazni. Ha több megyeelnök-jelölt van, közülük csak egyet választhatunk. Hasonló az elv az önkormányzati képviselőknél és a polgármestereknél is: ahány képviselői hely van, annyi jelölt neve jelölhető, polgármesterből pedig csak egy. 

Egyszer megjegyeztem, nem is volna rossz, ha két polgármester lenne. Mindig azt hinnénk, hogy a másikat szidják. De mivel csak egy van, így csak egyet dicsérhetnek.

Vegyük példának a Galántai járást a Nagyszombati kerületen belül. 39 jelölt indul a Nagyszombat megyei közgyűlés hét képviselői mandátumáért. A választó azonban csak hét nevet karikázhat be. Ha ennél többet jelöl, a szavazat érvénytelenné válik.

A nevek ábécésorrendben szerepelnek. Tehát hiába van tíz ismerősöm a listán, csak hetet választhatok közülük.

A hat megyeelnök-jelölt közül pedig csak egyet jelölhetek, hiszen a megye élére végül egyetlen személy kerülhet.

Közben gőzerővel folyik a kampány. A jelöltek igyekeznek magukra irányítani a figyelmet. Ez így van rendjén, hiszen azért indulnak, hogy tisztességes keretek között mindent megtegyenek a választási sikerért.

Kérdem én: ki szeretne második vagy harmadik lenni? Gondolom, senki. Aki pedig úgy indul egy versenyben, hogy nem akar nyerni, talán ne is induljon el. Mert a versenyhez hozzátartozik a küzdelem és a győzni akarás.

A kampányban talán egy dologra nagyon oda kellene figyelniük jelölteknek és nem jelölteknek egyaránt: a választási verseny ne ellenségeket szüljön!

Legyenek ellenfelek, ne ellenségek. Ellenfél nélkül nincs verseny.

Mennyire meglepődnénk például, ha egy Barcelona–Real Madrid mérkőzésen csak a Barcelona játékosai lépnének pályára. Nem lenne valódi verseny. Nem lenne tét. Nem lenne izgalom. Nem lenne küzdelem, és a mérkőzés végén nem lenne kézfogás, ölelés sem.

Éppen ezért kellenek az ellenfelek. Az ellenfél ugyanis arra ösztönöz, hogy még többet adjunk magunkból. Hogy jobban készüljünk, többet dolgozzunk, és megmutassuk, mire vagyunk képesek.

Ugyanez igaz a választási kampányra is. Jelöltek állnak egymás mellett vagy éppen egymással szemben, akik ebben a néhány hétben ellenfelek, de nem ellenségek. Már azzal, hogy elindultak, hogy megmérettetik magukat, kijár nekik a tisztelet.

Egy hónap múlva ilyenkor már lassan kiderül, ki kapott több szavazatot, kik lesznek a képviselők, és ki kapott bizalmat a közösségtől. A verseny véget ér.

És higgyék el nekem: valamilyen értelemben minden induló a győztes oldalán áll. Nem azért, mert mindenki mandátumot szerez. Hanem azért, mert volt bátorsága elindulni. Volt bátorsága kiállni, vállalni önmagát, és felvállalni annak a lehetőségét is, hogy egy közösséget képviseljen.

A mai világban ez nagyon sokat jelent. Talán többet, mint gondolnánk.

Persze ahol verseny van, ott sorrend is van. Aki megelőzi a másikat, az lesz az első. Ő kapja a legtöbb szavazatot, és természetesen ő örül a legjobban. Ezt azonban már akkor tudatosítanunk kell magunkban, amikor elindulunk egy versenyen: nem állhat mindenki a dobogó legfelső fokára.

És talán éppen ezért fontos az a sokszor idézett gondolat is, amelyet Ethelbert Talbot anglikán püspök az 1908-as londoni olimpia idején fogalmazott meg: „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.”

Lehet vitatkozni ezzel a gondolattal is. Lehet azt mondani, hogy egy választáson igenis a győzelem a cél. Én most mégis inkább azt gondolom, hogy egy hónappal a választások előtt talán nem árt erre is emlékezni. Mert a választás után már nem jelöltek és jelöltek, nem ellenfelek és ellenfelek leszünk. Hanem ugyanannak a közösségnek a tagjai. És talán ez az egésznek a legfontosabb része.

Ez újra az én véleményemet tükrözi, de nem kell, hogy igaz legyen.

 

Juhos F.

 

EŠTE CELÝ JEDEN MESIAC

Svoj predchádzajúci text som ukončil myšlienkou, že v demokracii sa nie vždy stane to, čo by sme si želali. Viem, niekedy je ťažké to prijať, ale aspoň sme tam boli, keď bolo treba rozhodnúť. Presne o jeden mesiac tam môžeme byť opäť a znova vyjadriť svoj názor.

Treba vedieť, že v posledných rokoch volebná účasť nie je práve vysoká. Má to mnoho príčin. Raz, ak budem mať čas, sa pokúsim napísať, prečo si podľa mňa ľudia nenachádzajú cestu k volebným miestnostiam.

Keď vidíme, že volebná účasť v mnohých prípadoch sotva dosahuje 50 percent, možno hovoriť aj o určitom narušení spoločnosti. Samozrejme, netýka sa to iba Slovenska, ale žijeme tu, preto sa teraz zamýšľam práve nad touto témou.

Je tiež známe, že spomedzi voličov pochádzajú aj tí, ktorí sú následne zvolení. To znamená, že podľa pravidiel stanovených zákonom môže byť časť voličov zároveň aj na kandidátnych listinách.

Preto patrí úcta každému kandidátovi, ktorý sa v nádeji zastupovať obyvateľov uchádza o mandát vo voľbách 24. októbra. Či už ide o komunálnu alebo kandidatúru do VUC.

V dnešnom svete a v dnešnej spoločnosti si čoraz viac musíme vážiť ľudí, ktorí sú schopní prevziať na seba problémy komunity, jej starosti a zodpovednosť za jej zastupovanie.

Prečo? Pretože v momente, keď sú zverejnené kandidátne listiny, začínajú sa dohady. Kto je na kandidátnej listine a prečo? Prečo ho nominovala strana? Prečo kandiduje ako nezávislý? Prečo práve on? Prečo nie niekto iný?

Pritom volebný zákon platí rovnako pre každého kandidáta, či už kandiduje vo farbách politickej strany, alebo ako nezávislý kandidát.

Vieme, že v župných voľbách je v jednotlivých okresoch stanovený počet poslancov, ktorých môžeme voliť. Ak kandiduje viac predsedov kraja, môžeme označiť iba jedného. Podobný princíp platí aj pri komunálnych poslancoch a starostoch či primátoroch: koľko je poslaneckých mandátov, toľko kandidátov môžeme označiť, zatiaľ čo starostu alebo primátora môžeme zvoliť iba jedného.

Raz som poznamenal, že by možno nebolo zlé, keby boli dvaja starostovia. Vždy by sme si mysleli, že nadávajú na toho druhého. Ale keďže je iba jeden, chváliť môžu iba jedného.

Vezmime si ako príklad okres Galanta v rámci Trnavského kraja. O sedem poslaneckých mandátov v Zastupiteľstve Trnavského samosprávneho kraja sa uchádza 39 kandidátov. Volič však môže označiť iba sedem mien. Ak označí viac, hlasovací lístok sa stáva neplatným.

Mená sú uvedené v abecednom poradí. Takže aj keby som mal na zozname desať známych, vybrať môžem iba siedmich.

Zo šiestich kandidátov na predsedu kraja môžem označiť iba jedného, pretože na čele kraja môže byť napokon iba jedna osoba.

Medzitým kampaň pokračuje naplno. Kandidáti sa snažia upriamiť pozornosť na seba. Je to prirodzené, veď kandidujú preto, aby v rámci čestných pravidiel urobili všetko pre volebný úspech.

Pýtam sa: Kto by chcel byť druhý alebo tretí? Myslím si, že nikto. A ten, kto vstupuje do súťaže s tým, že nechce vyhrať, možno ani nemá začínať. Pretože k súťaži patrí boj a túžba zvíťaziť.

V kampani by si však kandidáti aj nekandidujúci mali dať veľký pozor na jednu vec: aby volebná súťaž nevytvárala nepriateľov! Buďme súpermi, nie nepriateľmi.

Bez súpera totiž niet súťaže. Ako veľmi by sme boli prekvapení, keby na zápas Barcelona – Real Madrid nastúpili na ihrisko iba hráči Barcelony. Nebola by skutočná súťaž. Nebol by dôvod bojovať o výsledok. Nebolo by napätie, emócie ani zápas. A na konci by nebolo ani podanie rúk či objatie.

Práve preto potrebujeme súperov. Súper nás totiž môže motivovať, aby sme zo seba vydali ešte viac. Aby sme sa lepšie pripravili, viac pracovali a ukázali, čo v nás je.

Rovnako je to aj vo volebnej kampani. Kandidáti stoja vedľa seba alebo oproti sebe a v týchto niekoľkých týždňoch sú súpermi, ale nie nepriateľmi. Už samotným rozhodnutím kandidovať, tým, že sa rozhodli podstúpiť túto skúšku, si zaslúžia rešpekt.

O mesiac v tomto čase už pomaly bude jasné, kto získal viac hlasov, kto sa stane poslancom a komu voliči prejavili svoju dôveru.

Súťaž sa skončí.  A verte mi: určitým spôsobom stoja všetci kandidáti na strane víťazov. Nie preto, že každý získa mandát. Ale preto, že mali odvahu kandidovať. Mali odvahu vystúpiť z radu, predstúpiť pred ľudí, ukázať, kto sú, a zároveň prijať možnosť, že budú zastupovať svoju komunitu.

V dnešnom svete to znamená veľmi veľa. Možno viac, ako si myslíme. Samozrejme, tam, kde je súťaž, existuje aj poradie. Ten, kto predstihne druhého, bude prvý. Dostane najviac hlasov a, samozrejme, bude sa tešiť najviac. 

Už v momente, keď sa do súťaže zapájame, si však musíme uvedomiť jednu vec: Nie každý môže stáť na najvyššom stupni víťazov. A možno práve preto je dôležitá aj často citovaná myšlienka, ktorú vyslovil anglikánsky biskup Ethelbert Talbot počas bohoslužby pred olympijskými hrami v Londýne v roku 1908: „Nie víťazstvo, ale účasť je dôležitá.“

Aj s touto myšlienkou možno polemizovať. 

Možno povedať, že vo voľbách je víťazstvo jednoznačne cieľom. Ja si však teraz myslím, že mesiac pred voľbami nie je na škodu pripomenúť si aj toto. Pretože po voľbách už nebudeme kandidáti a kandidáti, súperi a súperi. Budeme členmi tej istej komunity. A možno práve toto je na celej veci to najdôležitejšie.

Aj toto je opäť iba môj názor, nemusí však byť pravdivý.

 

Juhos F.