Sej, Rozi, ma más a divat...

„A beszélgetés az, ami a legjobban összekapcsol bennünket a többi emberrel.” – mondja Jessica Pan brit újságíró.

Elgondolkodtató gondolat ez, hiszen a mai világban talán éppen ez hiányzik a leginkább. Lehet, hogy csak én látom így, kissé „öregesen”, de úgy érzem, valahol hatalmas űr tátong ember és ember között.

A választ keresni lehet, és keresni kell mindaddig, amíg nincs késő. Sokan talán legyintenek: ugyan már, rég késő, a vonat elment, csak a füstje maradt. Én azonban hiszek abban, hogy soha nincs késő. Keressük a választ, de keressük a lehetőséget is a beszélgetésre.

Szükség van rá. A beszélgetések által megmaradnak a szavaink, megmarad az anyanyelvünk, és talán maga az ember is megmarad. Tudom, hogy ez már más világ, mint az én gyermekkorom világa volt közel hatvan évvel ezelőtt.

Korombeliek bizonyára emlékeznek még a Juventus együttes Rozi '69 című dalára. A dal szövege negyven évvel korábbra tekint vissza, amikor így kezdődik:

„Ezelőtt negyven évvel egy nyári napon született meg egy népszerű dal...”

Az utolsó előtti versszakban pedig Hanka Péter szövegíró igazán rátapint a lényegre:

„Sej, Rozi, ma más a divat, jobb ez, mint a charleston vagy a swing. Megváltozott ez a világ, s egy mai ember rá sem hederít.”

A dal 1969-ben született, és már akkor érzékelte a változás szelét. Az azóta eltelt közel hat évtizedben pedig ez a változás sokszoros erővel formálta mindennapjainkat. Sokan úgy érzik, hogy éket vert az emberek közé.

Valóban megváltozott a világ. Megváltoztattuk mi magunk is, és részesei vagyunk a változásoknak, hiszen benne élünk.

Ugyanakkor annak is részesei lehetünk, hogy visszataláljunk egymáshoz. A szomszédokhoz, a régi jó szokásokhoz, az emberi kapcsolatokhoz. Nem azt mondom, hogy mindent ugyanúgy kell csinálni, mint régen. A világ változik, és nekünk is alkalmazkodnunk kell hozzá. De nem szabad elveszítenünk azokat az összekötő szálakat, amelyeket a beszélgetések jelentenek.

Hiszen, ahogy Mesa Selimović boszniai író fogalmazott:

„A beszélgetés kapocs az emberek között, lehet, hogy az egyetlen kapocs.”

És én hajlamos vagyok igazat adni neki.

Ezelőtt negyven évvel már éltem, az említett dalt jól ismerem. Talán kissé öreg már, de az igazságok, amelyeket hordoz, ma is érvényesek.

 

Tisztelettel,

J.F.