Mielőtt még kérdezném jó, ha pár dolgot tudunk róla. Belepillantottam az életrajzába és jó pár dolgot megtudtam amit igyekszem Önökkel is megosztani. Januárban múlt 60 éves. Ebben a korban az ember tele van élettapasztalatokkal amelyeket élete további részében lehet kamatoztatni. Az alapiskolát Nagyfödémesen látogatta, a gimnáziumot pedig Szencen. 1978 – ban érettségizett kitüntetéssel. Útja a pozsonyi Komensky Egyetem jogi karára vezetett. 1982 –ben szerzett jogi diplomát és 1983-ban doktori címet szerzett. Az életrajzából kiderül, hogy állandóan a jog körül sertepertélt. 1985-től Galántán A járásbíróságon bíróként dolgozott. 2000-től 2007-ig a bíróság elnöke volt és 2012-től a mai napig újra a Galánta-i Járásbíróság elnöki tisztségét is betölti. Nagyon nehéz volna felsorolni , hogy milyen feladatokkal is bízták meg pálya során, de a teljesség igénye nélkül azért egypárat megemlítek. 2002-től 2007-ig a Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsának tagja. Több tanulmányúton is részt vett többek között az USA-ba, Görögországban a Holland királyságban és másutt is.

Doktor úr gratulálok.
Köszönöm, hogy szakított idejéből pár percet erre a beszélgetésre. Tudom, hogy most tengernyi a teendője, talán azt sem tudja mit hamarabb.
Gyorsan térjünk is rá a kérdésekre, hogy én sem húzzam az időt. Az életrajzából kitűnik, hogy biztosan nem gondolkodott más hivatáson hiszen 36 év a jog területén ebből 34 bíróként, hogy értékeli?
Nagyon izgalmas a kérdés. Azzal, hogy alkotmánybíró lettem kiteljesült a bírói pályafutásom, ez a legmagasabb bírói poszt amit egy bíró elérhet Szlovákiában. Az elmúlt éveket nagyon pozitívan értékelem, nagyon szerettem Galántán lenni, mint bíró, mint alelnök és elnök egyaránt. Azt gondolom és tapasztaltam is, hogy ebben a régióban nagyon jó emberek élnek. Barátságosak is, és ha van is egy –két peres ügyük arra vannak a bíróságok , hogy ezt rendezzék.
Sok peres ügye volt?
Rengeteg, ezrekben lehet mérni.
A döntésekkel elégedett amit hozott idáig?
Nagyjából igen, nagytöbbségében igen. Az ember az évek során változik, azzal a gondolkodásmódja is változik, a társadalom is változik. Bizonyára vannak olyan döntések amelyeket lehet, hogy átértékelnék, de a nagy többségében elégedett vagyok a döntésekkel. Természetesen egy bírói is csak emberből van és tévedhet is, arra van a legfelsőbb bíróság, hogy ezt a hibát, jogi tévedést korrigálja, rendbe rakja.

Mit tud magával vinni Galántáról Kassára?
Elsősorban azt a rengeteg jókívánságot az ismerősöktől, barátoktól amiből erőt meríthetek. Ez számomra nagyon- nagyon fontos. Bizonyos mértékig egy jogi tapasztalatot ami kiviláglik abból, hogy több mint 35 éve a pályán vagyok. Mindig nagyon szívesen térek vissza Galántára, nem búcsuzok, itt is leszek és a galántaikak és a járásbeliek is találkozhatnak velem.

Azt gondolom egy bíró számára nincs jó illetve rossz döntés,/ persze az alperes illetve felperes ezt másként látja, mosolyog/ csak teljesen körüljárt jogi érvekkel alátámasztott és meghozott döntés létezik, így van ez?
Természetesen így, ezzel egyet tudok érteni.
Volt amikor hezitált egyes döntések meghozatalánál?
Minden egyes döntés előtt még a tapasztalt bíró is rengeteget gondolkodik, hogy a döntés jogszerű és igazságos legyen ami a legfontosabb. Talán nincs olyan döntés amikor előtte még nem gondolkodtam volna el a döntés helyességén.
Ez akkor annyit jelent, hogy felkészülten megy a tárgyalásra, de még akkor is, a döntés előtti utolsó pillanatban átgondolja a döntést, ha jól értem?
Igen, ez úgy van , hogy az agyunk talán a kora reggeli órákban a legfogékonyabb, legjobban lehet csúcsra járatni. A tárgyalás előtt, már reggel 4-5óra között gondolkodom a komplikáltabb ügyeken, hogy mi a helyes és a jogszerű tényállás. Egyszer kipróbáltam egy olyan édekes dolgot, hogy mennyire vagyok felkészülve az ügyekből. Megegyeztünk , hogy a tárgyalásra nem visszük fel az iratokat, hogy fogok e emlékezni azokra a dolgokra és akkor ott hét ügyet is tárgyaltunk. Fontos , hogy tudjam a tényállást és a jogi megoldást azokra az ügyekre. Kipróbáltuk és sikerült, nagyon csodálkoztak rajta.
Fel kell készülni minden tárgyalásra. Az nagyon rossz bíró aki felkészületlenül érkezik a tárgyalásra a tapasztaltabb ügyvédek ezt nagyon hamar észreveszik, kiszúrják
Tehát egyszer – kétszer lehet improvizálni, de többször nem nagyon?
Igen így van mert azt azonnal észreveszik és más lesz a leányzó fekvése a tárgyaláson.

Doktor úr ugorjunk egy nagyot, egészen ez év januárjához nem a kerek születésnaphoz, inkább az ahhoz csatlakozó ajándékhoz. Tudom, hogy szeret focizni, de még jobban pinpogozni amit versenyszerűen is űzött. Ebben a játékban szokás magas labdát adni. Ön is valami ilyen labdát kapott januárban és egy komoly játszama után sikerült leütnie. Hogy is történt mindez?
Tulajdonképpen két meghallgatáson vagyok túl. Az első meghallgatás után a parlament senkit nem választott meg alkotmánybírónak. Már a szavazással gondok voltak, hogy titkos vagy nyilvános legyen. Itt már érezni lehetett , hogy nem biztos, hogy születeik eredmény. Már akkor azt rebesgették, hogy bekerültem, de nem született döntés az ismert okoknál fogva. A második körben már bekerültem az első hat jelölt közé.

Kicsit közbevágok, Önt a végrehejtók kamarája jelölte, ha jól tudom?
Igen így van.

Volt még más támogató is aki beállt m Ön mögé?
Megszólított még a közjegyzői kamara is, de mivel én beleegyezésemet adtam a végrehejtók kamarájának így ez akkor már tárgytalan volt.

Figyelemmel kisértem a választásokat. Jól érzékeltem, hogy már az első választáson nagyon közel került az Alkotmánybíróság kapujához?
Igen így van. A szerncse és persze a szavazatok is hiányoztak, de reménykeltő volt.

Hétfőn amikor együtt ültünk Ön kapott egy telefonhívást a hivatalából, hogy keresték az Elnöki palotából. Láttam, hogy kicsit elérzékenyült. Mit gondolt abban a pillanatban?
Bizonyos mértékig meglepődtem, benne voltam a pakliban , abban a hatban, de természetesen az csak jelöltség volt. A Köztársasági elnök úrnak kellett dönteni arról kiket nevez ki alkotmánybíróknak. Ez nagyon nagy megtiszteltetés számomra.

Lehet úgy fogalmazni, hogy készült rá, de teljesen felkészülve nem volt?
Sőt az utolsó pillanatig meglepetés volt, mivel hétfőn voltam a Köztársasági elnök úrnál. Az inkább egy szakmai megbeszélés volt. A nézetemre volt kíváncsi, hogy hány alkotmánybírót kellene kinevezni vagy meg e várja a 18 Alkotmánybíró jelöltet. Tegnap a TV kamerái előtt is volt egy kérdés , hogy mikor tudtam meg , hogy Alkotmánybíróság alenökének fog kinevezni a a Köztársasági elnök úr. Ezt tényleg 5 perccel a jelölés előtt tudtam meg. Akkor hívott be a a Köztársasági elnök úr és mondta meg, hogy én leszek az Alkotmánybíróság alelnöke. No gondoltam miért pont rám gondolt, de ez már legyen az ő ügye.

Hétfőn este találkozott Kiska úrral, kedden pedig már a beszámolók arról szóltak, hogy szerdán az elnök úr három személyt kinevez alkotmánybírónak. Az Ön neve minden beszámolóban rezonált. Tegnap pedig eljött a nagy nap a januárban feladott magas labda leütésre került. Mi több még megtoldották egy alelnöki poszttal. Pestiesen szólva ez nem semmi. Ön számára ezáltal egy álom vált valóra vagy több annál?
Az álomnál több vált valóra, soha nem gondoltam az életemben , hogy én alkotmánybíró leszek. A mai napig még egy nagyon furcsa érzés, nem tudom magam beleélni abba, hogy én alkotmánybíró vagyok és hogy az alelnöke is egyben. Kérdezték, hogy milyen érzés? Még nem tudom pontosan megfogalmazni, még túl friss. Egy idő után biztosan letisztázódik és akkor majd beszélhetünk róla.

Ez egy komoly megtiszteltetés az Ön számára. Födémesről Galántán keresztül egyenesen Kassára az Alkotmánybíróság alenöki székébe. Ezt kevesen mondhatják el?
Igen, kevesen. Ez egy nagyon magas beosztás, poszt, kihívás vagy ahogy nevezzük. Azt tudni kell, hogy az Alkotmánybíróság elnöki pozíciója a negyedik legmagasabb közméltóságnak számít.

Ez nem semmi, tehát , ha hiányzik az elnök, szabadságon van akkor a négyesfogat jelenleg a Kiska, Danko, Pellegríni, Szigeti kvartett?
Nem is gondolkodtam ezen , de valahol igen.

Ez a beszélgetés csütörtük délelőtt zajlik, tehát csak 24 órával a kinevezés után. A kérdésem az mi játszódott le Önbenez idő alatt és hogyan készül a bírói poszt elfoglalására és a munka végzésére, tudom sok ideje nics rá?
Az éjszaka nem is gondolkodtam ezen mert annyira fáradt voltam és elaludtam. A focit sem néztem végig.

Pedig most érdemes lett volna, nagyon jó foci volt.
Lehet, de nagyon kivoltam merülve hétfőtől, mert sokat nem aludtam mert inkább előtte gondolkodtam, hogyan miképp lesz ha netán mégis kineveznek. Hiszen rengeteg új feladat vár az új alkotmánybírósági tagokra, alelnökként pedig még raknak rá. És felelőséggel is tartozom, hogy hogyan fog működni az Alkotmánybíróság. Annyit kell tudni, hogy a kinevezés után azonnal találkoztuk Pozsonyban, a régi parlament épületében vannak a Alkotmánybíróság irodái. Ott volt Baricová bírónő aki a jelenlegi megbízott elnök. A legközelebbi plénum már húsvét utáni kedden egy órakor lesz Kassán.
Tulajdonképpen ez után a beszélgetés után azonnal megyek a járásbíróságra és a formális dolgokat meg kell tenni. Le kell, hogy mondjak az elnöki posztomról. A bírói posztom a törvényből kifolyólag megszűnt. Az összes dolgot le kell adni, amit valamikor átvettem.Tehát ezzel fog telni a mai napom. Lehet, hogy nem is lesz elég rá.

Tudom, tegnap előtt este beszélt Mészáros Lajossal , végzős alkotmánybíróval. Kicsit nekem furcsa, hogy járásunk két szomszédos községéből Jókáról és Nagyfödémesről származnak a magyar alkotmánybírók. Ez a sors furcs fintora lehet. Ezek szerint van akitől tanácsot kérhet? Esetleg van valaki példakép is az Ön számára?
Még kicsit tetézzem a dolgot Szencre egy gimnáziumba is jártunk. A szenci magyar tannyelvű gimnáziumnak voltunk a növendékei. Mi a Lajossal régebbről ismertük egymást. Én bíró ő pedig ügyvéd volt. Jóka és Födémes közt lehet 5 vagy 6 km távolság. Tudni kell, hogy Jókáról származik, de Dunaszerdahelyen él és én továbbra is Nagyfödémesen. Nagyon jó jogásznak és jó alkotmánybírónak is tartom és napi szinten kontaktusban vagyunk az utóbbi időben. Rengeteg jó tanáccsal lát el, rengeteg dologban segít, számomra ez a küldetés új és ez nagyon jól esik nekem.

Azt látom , hogy az iskolás években szövődött barátság a mai napig megmaradt?
Azt mondhatom , hogy ez a barátság még szorosabb mint valamikor.Nagyon jó ember akit nagyon tisztelek és becsülök. A döntéseire mindig lehetett hivatkozni. A meghallgatáson én is többször hivatkoztam a döntéseire. Arra is amikor kimondták a bírák átvilágítását, a véleményére hivatkoztam ami nagyon észszerű ellenvélemény volt és alkotmányos.
Ő számomra nem csak barát , de egy igazi példakép is.
Doktor, ennek örülök, hogy még valakik számára még léteznek példaképek.

Mit gondol, el lehet magyarázni az egyszerű állampolgárnak, hogy mi is valójában az alkotmánybíróság feladata?
El lehet és nagyon egyszerűen. Egyszerű szavakkal, hogy mindenki megértse. Az alkotmánybíróságnak rengeteg feladata van. Azt talán nem kell hangoztatnom, hogy Szlovákiában az Alkotmánybíróság az utolsó jogi instancia, állomás ahová az állampolgár beadhatja kérelmét jogorvoslásra. Azonban nem csak azzal foglakoznak ami a médiát is érdekli, a választások utáni beadványok, parlamentben elfogadott törvények. Az Alkotmánybíróságnak nem ez a legfőbb feladata. A beadványok 80%-át személyi beadványok teszik ki. Ezek az ún. egyéni személyi alkotmányos panaszok, mert ha úgy érzi a polgár , hogy sérültek az alkotmányos jogai mindig élhet panasszal.

Tehát nem olyan furfangos dolog ezt elmagyarázni?
Nem, egyáltalán nem.

Húsvét előtt vagyunk, mit üzen az olvasóknak?
Mindenkinek békés ünnepeket kívánok, élvezzék az ünnepek adta nyugalmat mivel jó időre is van kilátás. Tehát jó pihenést. Én kicsit aktívan fogom tölteni az ünnepeket. A baráti körrel Tótkomlósra megyünk, hadd ne mondjam, hogy pinpongozni.
Arra vigyázzon, hogy ne legyenek magas labdák.

Hogy mennyi esélyünk van a sikerre, annak vajmi csekély köze van az életkorunkhoz. Csak az számít, hogy hajlandók vagyunk-e újra és újra próbálkozni, hogy elérjük az áttörést. Ezt a gondolatot Barabási Albert-Lászlótól kölcsönöztem , hiszen az ön esetében sem számít a kor és kétszer is részt vett a meghallgatáson és az eredmény már mindenki számára ismert. Ez most nem a búcsú ideje, inkább egy új kezdet új kihívásokkal. Az egyik gondolkodó azt mondta: ,,ne búslakodj, hogy vége lett, örülj, hogy megtörtént.,, Gondolom pár nap múlva az egykori Födémesi ,,gyerek,, veszi a tarisznyáját és útra kel Kassa felé, hogy új kihívásokkal találkozzon, újabb döntéseket hozzon.
Doktor úr a beszélgetés végén mit mondhatnák, annyit biztosan hogy járásunk valahol szegényebbek lesz és valahol gazdagabb is. Sok sikert, erőt egészséget és persze bölcs döntéseket az alkotmánybíróságon és áldott ünnepeket.

Köszönöm a beszélgetést.
JF

Előző cikkMERRE TOVÁBB , HA VAN MÉG TOVÁBB III.rész -Üresek lettek a hajónk mentőcsónakjai
Következő cikkAz egykori szenci magyar gimnázium növendékei váltják egymást az alkotmánybíróságon
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc