VETERÁN FOCI TORNA NÁDSZEG

0
954

Írta: Juhos Ferenc -2020-09-2206

Második alkalommal találkoztak a veterán focisták szeptember 19-én a Nádszeg-i a focipályán. A nyár előn szétküldött meghivókban Nemzetközi foci tornára invitáltuk a csapatokat. Tudtuk, hogy azért számolni kell a koronavírus okozta váratlan és kellemetlen dolgokkal is.
Az eseményt megelőző héten még reménykedtünk abban, hogy a Videoton, Kelen SC és a PVSK is jelen lesz a focitornán. Nem igy történt. A vírus okozta bonyodalmak keresztül húzták a számításaikat és kissé a miénket is. A Magyarország-i csapatoknak álljt parancsoltak a vírus ügyben naponta váltakozó rendeletek.
A tavalyi csapatok Mátyusföld, Csallóköz, Zoboralja veteránjai mellett még Nádszeg csapata vett részt ahol eltekintettünk az 55 éves korhatártól. A pálya a stadion annak rendje és módja szerint nívósan elkészítve. A szervezők részéről pedig a focitorna talán minden kelléke szombatra biztosítva volt.
A megnyitó, az üdvözlés és az ilyenkor szokásos eligazítás után 13.00 –kor Rudolf Líška egykori UEFA játékvezető sípjelére útnak indult a labda. Mindenki mindenkivel játszott 2 x 15 perces meccset. A mérkőzések között, alatt akiknek éppen pihenőjük volt a stadion alatti részben a terített asztalnál fogyaszthattak a kizárólag az erre a napra készült ételekből és persze az italokból. A megnyitón felolvastam Őze Tibor Az Országos Veterán Labdarúgó Egyesület Elnökének /Magyarország/ a torna résztvevőihez címzett levelét. A levélben többek között ezt irja ,, Most nem tudunk Nádszegen lenni, de csak látszólag, fizikai valóságunkban. Mert lélekben együtt vagyunk, ezt tudom, hogy ti is érzitek.,, Ezt a támogatást valahol éreztük az egész torna folyamán.
A torna alatt a Nap is a tavalyi évtől eltérően ,,időben munkába,, állt és nem az esőcseppeket küldte maga helyett.
A mérkőzések sportszerű légkörben zajlottak, igaz sok esetben azért megmutattuk, hogy az eredmény sem mellékes számunkra. A torna esélyese a ,,korhatár nélküli,, nádszegiek voltak, de a rendes játékidőben nekünk mátyusföldieknek sikerült egy 6:6-os döntetlent elérni úgy, hogy 2 perccel a mérkőzés vége előtt még két góllal vezettek. A sportszerűségből jelesre vizsgáztak a csapatok.
Voltak nagyon jó egyéni megmozdulások, hatalmas kapus bravúrok, kihagyott büntetők , no és szebbnél szebb gólok. amelyek arra utaltak, hogy itt nem 55 plusszosok kergetik a labdát.A sok gól nem csak a kapusok rovására irható, inkább a nagyobb kapukéra, de így még élvezetesebbek voltak a mérkőzések.
A torna végén a kupák és díjak átadása előtt eszembe jutott néhai Aradszky László ,, Nem csak a húszéveseké a világ ,, slágere , arra emlékeztetve , hogy ötvenesek , hetvenesek Ti is jöjjetek és teljes lesz, teljes lesz a futball seregem.
A kiértékelésnél két részre osztottuk a tornát, az abszolut győztes a Nádszeg csapata lett, míg a Veterán torna győztese a Mátyusföld csapata. A második helyet Csallóköz csapata a harmadikat pedig Zoboralja szerezte meg.
A torna legjobb kapusa a Csallóköz-i csapat portása Boráros Gyuri lett, a legjobb játékosa a Mátyusföld-i csapatból Nagy Jaro letti, míg a legtöbb gólt a Zoboralja-i csapatából Nagy Štefan szám szerint 9-t szerezte.
A tornán tényleg a focié és a résztvevőké volt a főszerep. A mérkőzések pedig nem azt mutatták, hogy szombaton Nádszegen VETERÁNOK kergették a labdát, fiatalokat meghazudtoló technikai trükkök kerültek elő a régi repertoárból. Ez valahol így van rendjén, hiszen az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fociról szóló definíciója így szól: „Egy életen át kell játszani, a futball mindenkié!”
Tehát a futball az a sport, amit egy életen át kell játszani és aki nem hiszi járjon utána.
A végén mindenkitől elköszöntem abban a reményben, hogy jövőre ha a Jó Isten is úgy akarja és megengedi akkor újra találkozhatunk, reményeink szerint az eredeti elképzelés szerint. A beszélgetések, élménybeszámolók még sokáig folytatódtak a stadionban. Ezúton is szeretném megköszönni a szervezőknek a segédkezőknek, támogatóinknak hogy segítettek, a helyi sportszervezetnek a pozitív hozzáállását és nem utolsósorban a csapatoknak és a bíró sporttársaknak Rudolf Líškának és Pogány Jurajnak a részvételét.
A futball az a sport, amit egy életen át kell játszani, tudjuk, hogy a sportok Királynője az atlétika, de a Király viszont a Football.

JF

Ma már veteránok közt , de még mindig együtt /Borka Béla 4-s mezben/, valamikor pedig/1974/ ,,gyerekcsapat,, tagjai közt egy Királyrév-i focitornán a képen egymás mellett. Az akkori edzőnk megboldogult Bencze tanár úrral.

Előző cikkA koronavírus terjedését illető útmutatás
Következő cikkEgy váratlan látogató
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc