Nem gyors léptekben, de fokozatosan mégiscsak romlik a járványhelyzet Szlovákiában. Már tudni, hogyan változik az egyes járások Covid-automata besorolása augusztus 30-tól.

A legtöbb járás besorolása változatlan marad, viszont a narancssárga fázis átterjed immár Délnyugat-Szlovákiára is, ahol a jövő héttől az Érsekújvári járásban számíthatunk szigorúbb intézkedésekre.
Közép-Szlovákia nyugati felében immár nemcsak a Selmecbányai, de szomszédja, a Garamszentkereszti járás is narancssárga lesz, az ország keleti régiói pedig szintén kicsit átszíneződnek. Ismét narancssárga lesz Kassa-vidék és besárgul Bardejov is. Kizöldül viszont Igló (Spišská Nová Ves) és Stropkov.

Összességében ez azt jelenti, hogy ha Kassát egynek vesszük, akkor a mostni 9-ről jövő hétre 11-re nő a narancssárga besorolású járások száma. Az említetteken kívül sárga marad Gelnica, Késmárk (Kežmarok), Lőcse, Poprád és Vranov nad Topľou.

A zöld járásokban az oltottak korlátozás nélkül végezhetik a legtöbb tevékenységet, azoknak viszont, akik nincsenek beoltva a COVID-19 betegség ellen, és nem is teszteltetik magukat, enyhe korlátozásokkal kell számolniuk. A védőmaszk viselése továbbra is kötelező a belső terekben, mind a zöld, mind a narancssárga járásokban.

narancssárga besorolású járásokban szigorúbb szabályok vonatkoznak a tömegrendezvényekre, az éttermekre, a fitnesz- és wellnessközpontokra, valamint az esküvőkre és a halotti torokra. A vendégek maximális létszáma a szervező által választott működési rendtől függ.

Fontos tudni:

  • Ez az új Covid-automata leginkább a vendéglőkre és a tömegrendezvényekre – misékre és lagzikra, torokra összpontosít, az élelmiszerboltok más elbírálás alá esnek. Ez utóbbiak az összes fázisban nyitva lehetnek, még ha a bordóról feketére is vált az adott járás, bizonyos létszámkorlátozással.
  • Ami a zöld járásokat illeti, ezekben a régiókban a lagziknál és a halotti toroknál mutatkozik meg, mekkora különbség lehet a három működési rend között. A beoltottakra koncentráló helyek 400 vendéget engedélyeznek beltéren, az OTP-seket „felkarolóak” 200-at, a mindenki előtt nyitva állóak számára meg egyszerűen tilos lesz ilyen eseményt szervezni. Narancssárga besorolás esetén az OTP csoportot fogadó lakodalmi ünnepségeken is legfeljebb 50-en lehetnek beltérben és 100-an kültérben.
  • Nagy változás a világjárvány szlovákiai második hullámához képest, hogy a legrosszabb -fekete jelölésű helyzetben is nyitva tarthatnak a nem létszükségleti cikkeket árusító üzletek is, de kizárólag az OTP-s – azaz valamilyen igazolást felmutatni képes személyek számára.
  • Tudni kell azt is, hogy a narancssárga besorolás alá eső járásokban mostantól létszámkorlát lép életbe az üzletekben, 15 négyzetméterenként 1 vásárlót engedhetnek be.
  • A szentmisék esetében a teljes beoltottság maximális kapacitáskihasználást engedélyez, ugyanakkor az OTP-csoport beengedése esetén ez már 25%-ra csökken, ha pedig olyan oltatlanokat is beengednek a misére, akik nem rendelkeznek teszttel és az elmúlt hat hónapban nem voltak covidosok, akkor ez a 25% maximálisan 100 személyt jelenthet.
  • A maszkviseletről tudni kell, hogy a zöld és narancssárga besorolású járásokban is kötelező beltérben, illetve tömegrendezvényeken. Ha romlani kezd a helyzet és lesznek ezeknél rosszabb besorolású (piros, bordó, fekete) járások is, ott már beltérben és tömegrendezvényen reszpirátort kell majd viselni, míg kültérben is fel kell venni legalább az egyszerű szájmaszkot.
  • A járások közt egészen a bordó besorolásig (zöld, narancs, piros) szabad lesz az átjárás. A bordó besorolású járásokban a szabad mozgást este kilenc és hajnali 5 között korlátozzák, ezen kívül a járások között is lehet mozogni. Fekete besorolás esetén hajnali öttől másnap hajnali egyig lép érvénybe kijárási korlátozás, és ez idő alatt már a járások között sem lehet majd utazni, csak feltétlenül szükséges esetekben (munka, orvos).
  • Az iskolák országos bezárásával az új Covid-automata nem számol. Osztályokat, ahol előfordult koronavírusos fertőzés, vagy egy rosszabb helyzetben lévő járáson belül iskolákat viszont bezárhatnak majd. A bordó besorolásig bezárólag működhet a jelenléti oktatás a főiskolákon is, fekete besorolás esetén viszont már csak alkalmi (pl. záróvizsgákon történő) megjelenés lesz engedélyezett.
  • Nem számol a Covid-automata a szolgáltatások bezárásával sem. Narancssárga besorolás alatt viszont itt is érvénybe lép a létszámkorlát és 15 négyzetméterenként legfeljebb egy ügfél/vendég lehet jelen. A covidon át nem esett, teszttel nem rendelkező oltatlan személyek előtt is csak a fekete besorolás alá eső járásokban lesz tilos a szolgáltatások igénybe vétele.
  • A fürdők és akvaparkok korlátlan létszámú beoltott személyt beengedhetnek, ha viszont az OTP-s rezsimet választják, akkor a kapacitásuk felére csökken. Narancssárga fázisban pedig már nem engedhetnek be olyan személyt, akinek se oltása, se tesztje, se igazolása nincs arról, hogy átesett a covidon.
  • A konditermek csupán a fekete fázisban maradnak zárva. A beoltottak számára a zöld, illetve narancssárga fázisban nincs semmilyen létszámkorlátozás, afelett viszont már a négyzetméter alapú lép érvénybe. Ha mindenkit beengednek, akkor már a zöld fázisban is legfeljebb 25-en lehetnek egyidejűleg bent, narancssárga besorolás alatt már csak 10-en, míg a piros járásokban már be kell zárniuk.

Ahogy arról már beszámoltunk, a vendéglátósok és a rendezvények szervezői mostantól három működési rend közül választhatnak majd. Ezt a három rezsimet a szolgáltató egységek szabadon váltogathatják, akár egy napon belül is, mivel nincs megszabva, hogy meddig kell fenntartani a választott működési rendet. Aztán attól függenek az adott korlátozások, hogy melyik célközönséget választja ki mondjuk a vendéglátós.

  • Ha egy étterem úgy dönt, hogy csak a vakcinázottakra összpontosít, akkor a beltere még akkor is tárt kapukkal fogadhatja a vendégeket, ha közben az adott régió megjelölése – a legenyhébb jelölésű zöldről narancssárgán és aztán piroson keresztül – bordóra vált.
  • Amennyiben a tulaj úgy dönt, hogy az ún. OTP-sek felé orientálódik, akkor bordós helyzetben már csak a terasz felé terelheti a vendégeit, befelé már nem.
  • Az automata szerinti narancssárga színkódú járásokban a beoltatlanokat – azaz bárkit – befogadó vendéglátósok kénytelenek lesznek kizárólag a teraszt felajánlani a megszomjazó látogatóiknak, és ott is csak tíz helyet, a beltérbe meg egyáltalán nem engedhetnek vendéget.
  • Az ugyanilyen „színű” régióban működő resti, amelyik csak a védettekre fókuszál – a beoltottaknak és a már említett OTP-seknek – továbbra is megteríthet bent, legfeljebb csak négyen ülhetnek az asztalnál.
  • Tehát a narancssárga járásokban lehetnek olyan vendéglők, ahol csak a teraszt nyithatják meg a – bármilyen „hátterű” – vendégeik előtt, meg olyan bárok is, amelyek felszolgálnak a beltérben – a valamilyen védettségi igazolást produkálni képes OTP-seket.
  • Ez a három osztatú működési rend bármikor megváltoztatható, akár egy napon belül többször is. Például egy étterem tulajdonosa mondhatja azt, hogy ebédidőben mindenkit befogad, az oltatlanokat is, de este már csak az OTP-seket.
  • A vendéglátó egységek vezetőinek és a rendezvényszervezőknek jogukban áll ellenőrizni a vendégek védettségi „állapotát”: mondjuk ha ellátogatunk egy koncertre, a belépéskor nem csak a jegyet ellenőrzik le, hanem azt is, van-e nálunk negatív eredményű teszt vagy a beoltást igazoló – elektronikus vagy papíralapú – dokumentum. Ugyanezt a kontrollt elvégezheti egy étterem pincére is.

(parameter/SME/Tvnoviny.sk)

Előző cikkA kétszer oltottak védelme is elkezdhet halványulni
Következő cikkA csónak eleje
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc