A csónak eleje

0
503

 

     Nem vagyok az a nagy vizes gyerek. Azt sem mondhatnám, hogy oda vagyok a fellegekben való utazásért. Azt szeretem amikor mindkét lábam a földet éri, amikor el is és le is  esek nem leszek sem vizes, no és nem kell túlélnem a nem éppen veszélytelen landolást.

     Koromra való tekintettel akarva akaratlanul kipróbáltam a légi és a vízi utazást egyaránt. Lényeges különbség van a hajós és a csónakos utazás , ugyanúgy a repülő és a helikopter között. Szó a ami szó maradjunk annyibban mindenféle utazásnál nagyon vártam a földet érést. Az első repülőutam egy permetezést végző kisrepülővel történt. Belecsaltak, üljek be a pilóta mögött lévő ,,fülkébe és jönnek a ,, becsalók,, is utánam. Beültem, de félve, azt zutty csukódik az ajtó és berreg már amennyire az ijedtségemben hallottam a motort a röpcsi. Pár pillanat és már fentről szemlélem a lenti életet. A Fekete víz felett olyan tűkanyart vesz, hogy a szárnya szerintem mosdott a Fekete víz vizében. No már csak ez kell, hogyan lesz ebből földet érés?  A kanyar valahogy letudva. Hatalmas motor robaj, és csak emelkedik a magasba és a templom torony mellett alig pár centire robogunk el, ez már vagy 45 méter magasság, de még mindig felfelé tartunk. A pilótának szólni nem tudok, hogy hé, elég ám a magasságból, meg az ijeszgetésből. Azt most még nem tudom, hogyan lesz ebből földet érés, de sem mentőöv az meg minek is lenne, sem ejtőernyőt nem látok. Ejtőernyő, az is felesleges használni nem tudom, tehát ennek a kirándulásnak kirepülés is lehet a vége. Már nem megyünk feljebb a motor szerintem nem bírja, csak nem mondott csütörtököt!? Elhalkult, ledöglött vagy nem is tudom mi van, lefelé tartunk szabad esésben. No itt a vég, ez az öreg masina hattyúdala. Egyszer csak felbőg a masina motorja, valahogy a pilóta életet lehelt belé. Hurrá talán túlélem. Pár pillanat múlva a hereföldön landolunk. A ,, becsalók,, kinyitják nagy nevetés közben a röpcsi ajtaját. Kiszállok, életben vagyok meg a pilóta is. Ma is libabőrös a hátam, ha belegondolok ezen ,, felrándulásba,, .

Utána is csak vészhelyzetben ültem helikopterben, akkor igaz többen voltunk a fedélzeten, és egészen más dolgok jártak az eszembe annál, hogy földet érünk e. Földet értünk és utána vagy még kétszer.

Repülővel eddig kétszer utaztam, mindig halogattam. Ezzel úgy vagyok mint a műtétjeimmel. Nem attól félek, hogy elaltatnak, hanem attól, hogy fel e ébredek. A repülésnél sem a felszállástól félek, ha már fenn vagyunk vigye kánya, csak érjünk földet. Hála Istennek mind kétszer földet értünk, de nem nagyon vágyakozom a felhők közé.

Pár alkalommal már séta hajóztunk, főleg iskolás koromban, akkor tájt az olyan divatnak számított és alig vártuk. Arra talán senki sem gondolt, hogy a vízen szépen úszó hajó még fel is borulhat, azt annyi az egész hajózásnak. Annak ellenére, hogy a vizek közé ékelődve nőttem fel nem nagyon használtam ki a vizek adta lehetőséget. A csónakázás számomra inkább a tévéből és a magyarok olimpiai szerepléséből volt ismert, mert mindig szállították az olimpiai aranyakat.

Talán két éve úgy döntöttem, a mai napig sem  tudom miért, hogy egyet repesztünk csónakban a Kőrös vizén. Kétüléses csónak volt, én kicsit félve a hátsó ülésbe ültem. Evező lapátot a vízbe merítettük és csak elindult a csónak. Először hol jobbra, hol balra, de egyenesen nem és nem akart menni. Azt hittem, hogy a vízzel van a baj, mert a csónakunk csak lengett a Kőrös vizén. No ebből nem lesz nagy csónakázás gondoltam én, de azért elindult végre előre, és hát nem a vízzel volt a baj. Valahol az evezésünk nem volt szinchronban és ezért ringatóztunk csak a vízen. Elindultunk, persze nem úgy mint a magyar kajak kettes, de azért métert méter után hagytunk. A mentőövemet azért néha megigazítottam, hogy tudjam borulás esetén még van kiút. Az evezőlapát is kibírta, a fordulónál sikerült visszafele fordítani a csónakot. A lényeg pedig, hogy borulás nélkül partot fogtunk, ahol azért otthonosabban éreztem magam.

Azt hittem ezután, ha csónakba ülök az elindul és repeszteni fog a vízen. Most egy négyes hajóba ültem az első ülésre. Gondoltam innént mindent látok, hallok és szépen siklunk majd a vízen. Már a ,,helyfoglalás,, sem volt egyszerű. Nagyon inogott a hajó eleje, azt hittem, hogy két külön hajóba ülünk, vagy inkább egy csuklósbuszban. Mindenki helyet foglat, evezőlapátok elkészítve, de az enyém nem és nem akart beleérni a  vízbe. Mentőövem rendben volt, de annak  a fránya hajónak az eleje úgy imbolygott, hánykódott mint a legnagyobb viharban lévő vitorlás. Most nem tudtam miben kapaszkodni, árbóc híján maradt az evezőlapát, de ez most kevésnek mutatkozott. Éreztem, hogy ha beljebb merészkedünk csak terhére leszek ennek a négyesnek no és magamnak is. Szóltam jó pár méter után, tessék hátramenetbe kapcsolni az evezőlapátokat, mert szeretnék partot fogni. Noé bárkája jutott eszembe, hogy minden gond, vihar ellenére is partot ért. Igaz azt a hajót amatőrök készítették ezt pedig profik és ennek is partra  kell érni és az igazsághoz szorosan hozzátartozik, hogy a négyesünkből a többi három profin evezett. Igazán ez volt szerencsém, hogy ezzel  a csuklós csónakkal partra tettek. Utána hármasban profin siklottak a vízen és egy jó órányi evezés után partot értek.

       Újra rájöttem, hogy számomra a szárazföld adja az igazi talajt a lábaim alá, nyújtja az igazi biztonságot még a legnagyobb viharban is. Ennek ellenére azért nem zárom ki, hogy egyszer még csónakba ülök és egyet evezek.    

J.F.

Előző cikkKoronavírus – Tovább romlik a helyzet, Délnyugat-Szlovákiában is besárgul az első járás!
Következő cikkA 100 év az 100 év- beszélgetés a 100 éves Gombos Rudi bácsival
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc