300 eurò jutalom

0
702

A parlament ma alkotmányos többséggel  jóváhagyta Igor Matovič pénzügyminiszter javaslatát , amellyel a beoltott nyugdíjasokat akarja jutalmazni.

Néhány nap után a parlament ma véglegesen lezárta a pénzbeli jutalmazás témáját azon 60 év felettiek számára, akik akik december végéig beoltatják magukat, vagy vállalják, hogy január 15-ig megteszik ezt.

A parlament csütörtökön 97 igennel a 138 jelenlévő képviselőből elfogadta a 60 évesnél idősebbeknek járó, 300, illetve 200 eurós oltási motiváció kifizetéséről szóló törvényt. Ez a jutalmazás azoknak jár majd, akik december 31-ig betöltik a 60. életévüket, és egyben december 31-ig megkapják az oltást vagy legalább nyilvántartásba veszik. A nyilvántartásban lévőknek január 15-ig kell beadatniuk a vakcinát.

Ki jogosult a jutalomra?

Mindenki aki már háromszor felvette az oltóanyagot,  automatikusan 300 euró jutalmat kap készpénzben.

Azok akiknek két oltásuk van és az év végéig bejelentkeznek a harmadik oltásra és január 15-ig felveszik az oltást, szintén jogosultak a 300 eurós jutalomra.

Azok, akik június 30-tól  mostanáig felvették a második oltást vagy december 31-ig nyilvántartásba kerülnek és január 15-ig  felveszik, 200 euró jutalmat kapnak.

Azok akik ezidáig az oltást elutasították, de november 25-től december 31-ig felvették az első oltást , 200 euró jutalmat kapnak.

Sajátos kategóriát alkotnak az egy adagos Janssen oltóanyaggal oltott emberek. Az aki az év végéig beoltattja magát a Janssen oltóanyaggal 200 euróra jogosult, de csak akkor ha a következő év március 1-ig átoltatja magát. Matovič miniszter úr szerint a tanulmányok azt mutatják, hogy a Janssen oltóanyag hatása meredeken csökken.

Az emberek a pénzt feltételezhetően postai utalvánnyal vehetik át. A jutalom nem utalvány  formájában lesz kifizetve, amelyek felhasználása kötve volna hotelekhez illetve éttermekhez. Ezzel számolt az erdeti Matovič terv.

Forrás: eredeti szlovákul aktuality.sk

 

Előző cikkJUDr. Juhos Ferenc beszélgető estje Sváby Andrással
Következő cikk300 eur za očkovanie
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc