Tisztelt látogatók,

0
275
80 nappal ezelőtt indultak útjára a beszélgetéseink. 80 napja dobtam egy követ a vízbe, hogy fodrozódjék. 80 napja próbálom körüljárni az egyes témákat beszélgető partnereimmel. Az adásokból már kiderült, hogy a beszélgetéseknek nincs sem előre meghatározott terjedelme és forgatókönyve.
Eddig 25 felvétel készült el külömböző témákkal és emberekkel, és 14 beszélgetés került adásba. A beszélgetésekre tényleg annyi időt szánunk amennyit a beszélgetőtársam és annak története igényel. A történetek láthatóan nem rólam, de valahol rólunk és nem csak nekem, de valahol nekünk is szólnak.
A beszélgetéseimhez főleg az itt élő magyar embereket, diákokat keresem, akik elmondják, kibonthatják gondolataikat. Az anyaországi ismert személyiségek megjelenését sem zárom ki, é snem kizárt itt –ott egy politikus megjelenése sem. Én nem vitatkozni , heves érzelmű párbeszédet akarok folytani a résztvevőkkel, inkább kérdezni , néha vitázni, érveket ütköztetni egy adott és érdekesnek tűnő témában, hogy minél többet megtudjunk az adott emberről és témáról egyaránt. Bizonyosan ezek a beszélgetések nem teljesen a mai irányzatot követik, de Michelle Icard azt írta , hogy ,, A régimódi beszélgetések sosem voltak olyan fontosak, mint ebben a digitális korban.,,
Az eltelt időszak alatt hallgathatók az – Eventus podcast stúdió- youtube csatornán és a www.onkormanyzat.sk honlapon 9 386 -an nézték illetve hallgatták a beszélgetéseket. A youtube csatorna statisztikai adatai szerint a mai napig 51 200-an kattintottak az Eventus podcast stúdió csatornára.
Tisztelettel szeretném megköszönni a hallgatóknak és a nézőknek is egyaránt, hogy idejük egy részét velünk töltik, és ahogy az adatokból kitűnik nincsenek is kevesen.
Tisztelettel szerteném megköszönni beszélgetőtársaimnak, hogy elfogadták és elfogadják a meghívást a stúdióba és megosztják velünk gondolataikat.
Augusztus 10-én Dr. Csókay András idegsebésszel készült beszélgetés , Augusztus 17-én Culka Jánossal készült beszélgetés, Augusztus 24-én Dr.Strédl Teréziával készült beszélgetés, Augusztus 31-én JUDr. Mészáros Lajos volt alkotmánybíróval készült beszélgetés és szeptember 2-án pedi JUDr. Szigeti Ĺubossal készült beszélgetés kerül adásba.
A beszélgetések a megjelölt napokon ESTE HÉT ÓRÁTÓL lesznek nézhetőek és hallgathatók az – Eventus podcast stúdió- youtube csatornán és a www.onkormanyzat.sk honlapon is .
A csatornákon továbbra is elérhetőek a már adásban lévő beszélgetések, mégpedig:
MUDr. Tornóczy László ortopéd főorvossal, Jakupcsek Gabriella magyar újságíró, műsorvezető, tanárral, Nagy Antal – az 1986 –os VB-n részvett fociválogatott csapatkapitányával, Orosch János nagyszombati érsekke, PhDr. Horváth Zoltán Tallós község polgármesterével, Takáč Zsolt-válallkozóval, Őszi Ferenc- egykori Európa bajnokkal, MUDr. Lichvár Ildikó /Czanik Ildikó/ aneszteziológus és légimentős orvosnővel, Nagy Olivér- tiszteletes úrral Alsószeliből, Nagy Viktória a bajnok Ferencváros női labdarúgó csapatának tagjával, Fellinger Károly író és költővel, Győri Viktória a Szombathelyi KKA és a szlovák kézilabda válogatott tagjával, Hajdú B. István sport riporterrel és Mérnök Polák László Ekecs község polgármesterével.
Esetleges változások és egyéb információk megtalálhatóak lesznek a www.onkormanyzat.sk honlapon.
,,Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést.,, Albert Einstein
Köszönöm megtisztelő figyelmüket és további szép nyarat.
Előző cikkKicsit másképp – Szemtől- szemben Juhos Ferenccel- Beszélgetés Polák Lászlóval (14. adás)
Következő cikkKicsit másképp- Szemtől- szemben Juhos Ferenccel- Beszélgetés Dr. Csókay Andrással
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc