Egy év fogságban

0
465

Nagyon élénken emlékszem az alapiskolai éveimre,pedig idestova 53 év telt el az iskola küszöb átlépése óta. Régen volt, de a valamire való pillanatokat nem lehet elfelejteni. Ilyen pillanatokból nagyon sok volt, lett légyen szép vagy az ellenkezője.

Akkortájt divatos volt nálunk a ,,csukesz ,, szó. Ez annyit jelentett, ha rossz fát tettünk a tűzre túlóráznunk kellett. A gond az volt hogyan ezt otthon elmondani. Nem olyan sok esetben voltam csukesz, de kellemetlen volt bezártnak lenni még azt a kurta egy órácskát is.

Amikor a háború fogságból hazatértek vagy a megszököttek beszéltek az ott történtekről, a szökésről csak nézetem mint a moziban. Néztem, hiszen nem egy egyszerű , mindennapi történetről van szó. Hallgatva, nézve vagy olvasva ezekeket a történeteket azt észlelem, hogy általában mindenki kiszeretni jutni a fogságból. Kijutni, kiszökni,meglógni, de nem ott maradni. Amikor gyermekként azután felnőttként is, ha valami betegség szobafogságra kényszerít az első adandó alkalommal már szeretnénk ki menni, megszabadulni a 4 fal fogságától.

Miért? Mert nem szeretjük a bezártságot, ahogy a madár sem a kalitkát.

Talán senki sem szereti és nem is tudja megszokni. Ez vonatkozik az idős emberekre is. Nagyon sok esetben hallom, hogy az időseket beteszik az otthonokba a négy fal közé. Pusztán, ha csak a tényekre hagyatkoznék még igaz is lenne, hiszen a szobák tényleg négy falból állanak, de gondolom otthon is általábana szoba négy falbóI van összerakva. Igaz vannak esetek amikor a négy már teljesen nem négy, de találkoztam már az ellenkezőjével is. Az ellenkezője azt jelenti, hogy minden pompás a szobában, berendezve , de sajnos vagy mégis valami hiányzik. Ahány ember annyi eset.

Az idősek otthona nem a négy fal egymásba építéséről szól, nem arról szól, hogy becsukódik utánuk az ajtó. Az esetek több mint 90% azt mutatja, hogy egy újabb ajtó és mondhatom egy újabb  eddig nem tapasztal világ  nyílik ki számukra.  Minden kornak meg van a maga szépsége a maga varázsa, csak meg kell találni, meg kell lelni a mindennapok szürkeségében. Igaz az is, hogy nem mindenki képes megtalálni, és utána  előszeretettel mondjuk, hogy látjátok, jobb nekik otthon.

Hajlamosak vagyunk még ezer jó eset mellett is megtalálni azt az egyet amelyik nem jó, amelyik rossz. Mondhatnám, hogy ilyen a világ, ide fejlődött, hogy egy rossz eset, rossz cselekedet elhomályosíthat ezer jót.

Az a tény, hogy olyan világban élünk, ahol gyakran a gonoszok fejlődnek és ahol az önzés elhatalmasodik. Az a viselkedés, amely egyeseknek elfogadhatatlan, másoknak természetes. A tegnap tabui mára elfogadottakká válhatnak.   A fentebb  is említett ezer jó és egy rossz  torz helyzet enged teret a rossznak – ám ahol a jóság valós és kézzelfogható erény, a rossznak nem lehet hatalma. A rossz elleni harc helyett inkább a bennünk és másokban meglévő jóság elősegítésén kellene fáradoznunk.

Senki máson csak  rajtunk múlik, jót vagy rosszat cselekszünk-e. Ha legyőzzük a rosszra való csábítást sokkal magasabb szintre juthatunk el, mint amire egyébként eljuthatnánk. A csillag fénye az éjszakában jóval ragyogóbbnak tűnik, és jóval inkább megbecsüljük, mint ugyanazt a fényerőt a teljes napvilágnál. A jóság pedig mindig ott található a felszín alatt , és arra törekszik, hogy kitörhessen. A mi dolgunk az, hogy a felgyülemlett jót a felszínre engedjük, kiszabadítsuk.

Egyes gondolkodók úgy vélik, hogy a jó és a rossz két, azonos hatalommal rendelkező erő, és néhányan még azt is megkockáztatják, hogy a kettő közül a rossz az erősebb. Úgy vélik, hogy:,, az emberi természet eredendően önző, s a moralitás nem más, mint egy mesterséges állapot, amely lehetővé teszi, hogy békében éljünk egymás mellett. A legtöbb embert rossz hajlamai vezérlik, és a világ alapvetően közönyös, sőt gonosz hely.,,

Ezek után komoly fejtörést okozott hogyan megoldani a ránk bízott kliensek bezárását. Tudtam amikor az ellenség közeledik és nincs ellene fegyverünk fedezékbe kell helyezkedni. Lassan 1 éve március 6-án jelezték , hogy lőtávolban vagyunk az ellenségtől. Szerettük volna és ma is szeretnénk, ha senki nem esne el ebben a harcban. Nem egyszerű döntésről van szó. Gondozottjainkat, családtagjaikat, rokonaikat, ismerőseiket, a bezárás, a fogság egyaránt érint. Bezárni egy ajtót és rajta senkit nem beengedni a világ leges -leggyszerűbb dolgának tűnhet, de végképp nem az. Nem az, mert itt emberekről és talán a társadalom legérzékenyebb rétegéről van szó, emberekről akik már a kenyerük javát minden bizonnyal megették.

 

A Közegészségügyi hivatal által kiadott javaslat alapján nem lehet az adott intézményben látogatni a hozzátartozókat. Ez mind rendben van, az utcán, az épület előtt vagy bárhol talákozhatnak. Ez számomra egy részleges megoldásnak tűnt, ahol a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. Nagyon kár egy ajtót bezárni, ha mellette  a kapu nyitva marad. Mi ajtót, kaput bezártunk, tehát sek i, se be. Annyit jelent, hogy a lakókat nem lehet látogatni, de a lakók sem hagyhatják e laz épületet. Nehéz döntés volt, hiszen elvágtunk egy fonalat, amely összeköttetést biztosított az érintettek között és biztosította az ,,adó – vevő ,, készüléket. Egy döntéssel megszünt az adás, és azóta is a hiba eltávolítása folyamatban van.

Ezáltal a járvány miatt sokaknak bezárult a világ.

A koronavírus terjedésének lassítására, megakadályozására az egyik leghatékonyabb módszer a személyes kontaktusok minimálisra csökkentése. A megbetegedés az eddigi tapasztalatok szerint a 65 éven felüliekre veszélyes leginkább, így nekik a legfontosabb a személyes érintkezések elkerülése.

Az emberek nagy többsége az intézmény falain belül is aktív  élet él, és ezen kívül az embereknek valamilyen  intézményen kívüli kapcsolata is van. Kolléga, rokon, barát, bárki, akivel az illető tartja a kapcsolatot. Ez  a kapcsolat egy időre megyszakadni látszik, de nem lesznek egyedül. Talán most igazolódik be, hogy az intézmény nem csupán négy falból és egy be vagy kijárati ajtóból áll. Az intézmény ettől sokkal többet jelent és ad a lakóknak, de nem csak nálunk.

Alig egy hónap múlva már egy éve lesz, hogy az ajtók, kapuk bezárultak, egy éve, hogy üzemzavar van az adó – vevő készülékben. Ez alatt az időszak alatt már volt és történt sok minden. Volt Corona tavasz , corona húsvét, corona nyár és ősz. Corona tél, ha télnek lehet nevezni azt ami most van, de legyen tél és volt egy Corona Mikulás és sajnos Karácsony is.

Ősszel amikor bejelentették a vírus második hullámának érkezését senki nem gondolta komolyan, hogy a Mikulás sem járhat, hiszen a vírus előtte már letette az ,,ajándékát,,. Ezt még úgy ahogy átvészelték az idősek, hiszen ők már sok esetben Mikulásként osztották az ajándékot és nem annyira várták a Mikulás érkezését. Amikor már karnyújtásnyira volt a Kis-Jézus érkezése és semmi jó hír a vírust illetően kezdett érződni a feszültség. Érthető volt, hiszen minden évben sokan haza mennek vagy akik nam azokhoz jön a család ajándékostól. Most pedig , hát most pedig az van, hogy sivárabbak  lesznek az ünnepek.

Amikor döntést hoztam a bezárásról, azonnal számoltam a nyitás lehetőségével is. Látom és figyelem az idősek életét, látom mennyire érzékenyek egyes dolgokra, néha szinte képesek bele halni a számukra  kellemetlen  dolgokba.  Ezek után nem szeretném, ha tényleg a Karácsonyba  belehalnának. Valamit tenni kell, annak ellenére, hogy minden tilalom érvényben van és lesz. Soha senki nem tudja melyik lesz élete utolsó napja, órája és azt sem tudjuk melyik lehet az utolsó karácsonyfa mellett eltöltött ünnepünk. Amikor bármikor végig nézek  az idősek arcán a ráncokba bele van vésve a várakozás minden pillanata. Bele van vésve, hogy az adó -vevő készülék üzemzavarát karácsonyra eltávolítják. El kell távolítani, ha csak pár napra is, de üzembe kell helyezni őket.

Itt nincs helye annak, hogy azon gondolkodjam, mi lesz, ha valaki beszól, mi lesz, ha valakinek nem tetszik és esetleg az állambácsi  is nem tetszését  fejezi ki. Ezen gondolkodni most bűn lenne. Ajtót, kaput nyitni sem lehet egyszerre, de váltakozva nem kizárt. Két héttel karácsony előtt világosan és egyszerűn leírtuk, mikor és hogyan lehet meglátogatni a hozzátartozókat az intézményben. Az, hogy csomagot hoznak és a személyzet átadja talán még nagyobb fájdalmat jelent, mert tudják hogy itt volt a hozzátartozó valahol az utca másik oldalán.  Akik jelentkeztek jöhettek, és jöttek is. Meg volt az öröm minden oldalon. Mi is ajándékoztunk mint minden esztendőben, igaz a 17-ik közös ünnepi ebéd most elmaradt. A mi is kaptunk  ajándékot, szép verseket és az arc ráncokba beköltözött boldogság fényét. Ez most mindent felül írt.

Elmúlt karácsony, tovatűnt az új év első napja, jöttek újra a szürke hétköznapok, amelyek talán nem is olyan szürkék. Azóta is bennük él az akkor  üzembe hozott adó – vevő készülék, igaz azóta megint raplizik, de nem felejtik. Bennem is bennem él egy másképp megélt , de felejthetetlen Karácsony.

Még mindig fogságban élnek, de minden napot a szabadulás reményében élik meg. A találkozások alkalmával mindig mondják a legújabb fejleményeket, híreket, de olyan nyugalommal, hogy az szinte hihetetlen.Rengetegte tanultam és tanulok tőlük, érett , tapasztalt és megfontolt emberek.

Az egy egész esztendős bezártság nem mindig és mindenki számára jelent fogságot, nem mindig jelenti azt, hogy minden áron szabadulni akarnak.  Amikor egy ,, csapat,, együtt van nem lehet fogságról beszélni, nem lehet mert jelen van a mindenkori csapat szellem, és mindennek ellenére  ami történt és történik nagyon is helyén van a szívük.

Nem rég amikor egy kicsit üldögéltem, átfutott a gondolataimon az eltelt 11 hónap minden érdemleges pillanata. Üldögéltem, és magam elé bámulva azon töprengtem, hogy mennyire hogyan tudnak az idősek így viselkedni és , hogy nem viszi el őket a sodrás.   Talán csak úgy, hogy  szívükben nincs sötétség. Ézsaiás pedig ezt írja:,,A világosság legyőzi a sötétséget – minden esetben és minden helyzetben. Ha tehát sötétséggel van gondod, a homállyal, a kilátástalansággal, akkor tudd, hogy a világosság az orvoslás. A világosság a gyógymód.,, Ezek az emberek nagyon sokszor elolvashatták és meghalgatták Ézsaiás próféta szavait. Nagy szerencsénkre.

 

 

 

 

 

Előző cikkKáosz  a köbön  
Következő cikkCOVID és semmi más
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc