Tisztelt látogatók! Tisztelt ismerősök!

0
137
Három hónappal ezelőtt indultak útjára a beszélgetéseink. Három hónapja dobtam egy követ a vízbe, hogy fodrozódjék. Három hónapja próbálom körüljárni az egyes témákat beszélgető partnereimmel. Az adásokból már kiderült, hogy a beszélgetéseknek nincs sem előre meghatározott terjedelme és előre pontosan megírt forgatóköny szerinti menete sem.
Eddig 28 felvétel készült el különböző témákkal és emberekkel, és 17 beszélgetés került adásba. A beszélgetésekre tényleg annyi időt szánunk amennyit a beszélgetőtársam és annak története igényel. A történetek láthatóan nem rólam, de valahol rólunk és nem csak nekem, de valahol nekünk is szólnak.
Ahogy három hónapja elmondtam, a beszélgetéseimhez főleg az itt élő magyar embereket, diákokat keresem, akik elmondják, kibonthatják gondolataikat. Az anyaországi ismert személyiségek megjelenését sem zárom ki, és nem kizárt itt –ott egy politikus megjelenése sem. Én nem vitatkozni , heves érzelmű párbeszédet akarok folytani a résztvevőkkel, inkább kérdezni , néha vitázni, érveket ütköztetni egy adott és érdekesnek tűnő témában, hogy minél többet megtudjunk az adott emberről és témáról egyaránt. Bizonyosan ezek a beszélgetések nem teljesen a mai irányzatot követik, de Michelle Icard azt írta , hogy ,, A régimódi beszélgetések sosem voltak olyan fontosak, mint ebben a digitális korban.,,
A statisztikai adatok szerint a mai napig 80 887-en kattintottak az Eventus podcast stúdió csatornára és és a www.onkormanyzat.sk honlapra , érdeklődést mutatva a beszélgetések iránt.
Ezúton is tisztelettel szeretném megköszönni a hallgatóknak és a nézőknek is egyaránt, hogy idejük egy részét velünk töltik, és ahogy az adatokból kitűnik nincsenek is olyan kevesen.
Köszönet jár a beszélgetőtársaimnak is, hogy elfogadták és elfogadják a meghívást a stúdióba és megosztják velünk gondolataikat, hiszen nélkülük ez a műsor nem jöhetett volna létre.
A beszélgetések legtöbb esetben SZERDAI napokon ESTE HÉT ÓRÁTÓL nézhetőek és hallgathatók az – Eventus podcast stúdió- youtube csatornán és a www.onkormanyzat.sk honlapon is. A más időpontokban leadott beszélgetésekről időben tájékoztatjuk Önöket.
Az említett csatornákon a már adásban lévő beszélgetések továbbra is elérhetőek.
Az esetleges változások és egyéb információk megtalálhatóak lesznek a www.onkormanyzat.sk honlapon és a fb oldalon.
,,Az élet egy utazás, amiben magunkat keressük, és azt, hogy milyen módon tudunk változást hozni a világba. A kérdések segítenek minket ezen az úton.,, Mondta Anthony Robbins.
Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítanak műsorunkra.
A nyár még előttünk lévő napjai pedig legyenek szépek mindenki számára!
Előző cikkKicsit másképp – Szemtől- szemben Juhos Ferenccel- Beszélgetés Strédl Teréziával (17. adás)
Következő cikkKicsit másképp-Szemtől szemben Juhos Ferenccel- Beszélgetés Mészáros Lajossal (18.adás)
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc