Baleset élő egyenes adásban

0
756

Naponta járom az utakat, teszem meg a szükséges kilométereket. A valamikorihoz képest sokkal zsúfoltabbak az útjaink, talán már túlzsúfoltak is. Erre mondják azt, hogy rossz világ van, de hát ez csak nézőpont kérdése.
A valamikori megfogalmazás egy 15-20 évre visszamenőlegre értődik. A legtöbb utunk akkor is talán ilyen széles volt, most azt mondják, hogy ilyen keskeny. A legtöbb utunk akkor is talán az esős időben csúszóssá vált a téli hónapokban pedig tényleg télies volt.
Azokban az időkben is voltak balesetek, sőt súlyosak és halálosak is egyaránt. Tudni kell, hogy az életünk forgatókönyvében leírtakat nem tudjuk elkerülni. Biztosan el szeretnénk kerülni az elkerülhetőt, ha beletudnánk olvasni. Nem tudunk beleolvasni és így hát ami ott megírva vala nem kerülhető el.
Rengeteg dologgal találkoztam az utakon. Saját magam is részese voltam már sérülést maga után vonó balesetnek. Az ami most az utjainkon zajlik, és nem csak itt Szlovákiában, de máshol is, az egy kisebb fajta háború. Percenként két ember hal meg autóbalesetben a világon, ez évi szinten megközelítőleg 1 051 000 ember. Szerencsére az autóhasználat rohamos növekedését nem követi egyenes arányban a balesetek száma.
Persze ez jó hír, de amikor naponta halljuk, hogy hol és mikor történt baleset, hány sérült van és a légtérben halljuk a mentőhelikopter hangját akkor azért elgondolkodunk. Elgondolkodunk, hogy a sors megint kitől rabolt el valakit vagy kit fosztott meg az eddigi komfortjától.
Az eddigi életpályám úgy hozta, hogy sok esetben ott voltam és vagyok a megtörtént eseményeknél. Látom és tapasztalom, hogy mi az amikor meglehet menteni valakit és sajnos azt is amikor már minden segítség ellenére sincs többé élet jel.
Tragédiák sorát éltem át és próbáltam enyhíteni az akkori véghetetlennek tűnő fájdalmat. Az idő múlásával is nagyon nehéz belegondolni a történésekbe.
Egyenes adásban még nem volt szerencsém látni balesetet a minapig. Délután, jóval négy után borús, esős időben róttam a kilométereket annak megszokott rendje módja szerint. Az út kicsit kacskaringósabb a megszokottnál, sőt így őszidőben, esőben nagyon csúszós is tud lenni. Az egyik kanyar a másik után, előttem nem messze egy másik autó ugyanezt teszi. Ilyen idő tájt munkaidő végeztével több autó van a megszokottnál az utakon, mindenki siet haza és haza is szeretne érni. Az előttem menő autó az egyik most már nem is tudom élesebb jobb vagy bal kanyar után perdül egyet és egy felet és szemem láttára neki teljes erővel a szembejövő autónak. Ilyet még élőben nem láttam. Hatalmas robaj. A szembejövő autó után jövő belehajtott az előtte menőbe, az meg még nekicsapódott a negyedik autónak.
Jézus Isten! Mi van itt? Kiálltok fel. Kiugrok az autóból, látom vagy inkább hallom, a hatalmas dörrenést okozó autók sofőrjeinek hangját. Életben vannak, hú ez jó. Még három személy szintén aki része volt ennek a tömegbalesetnek. Azonnal hívom a mentőegységeket. Mondom , hogy mi és hol történt. A válasz – figyelj rossz számot hívtál mondják a telefon másik végén. Utána már jó számot tárcsáztam. Gyors mentő, tűzoltók, rendőrség, közben sikerül az egyik utat lezárni, mert itt egy darabig a közlekedni nem lehet. Orvos is van a közelben, aki ellátja a mentők érkezéséig a sérülteket. Próbálok hitet önteni a sérültekbe, most nagyon nehéz. A frontálisan találkozó autók nagyon szétroncsolódtak, az alkatrészeik szanaszét, de a másik két autón is jól látszanak a jelek. Közben érkezik segítség, és mentőegységek is megérkeznek.
A sérülteket sikerül hordágyon a mentőautókba tenni. Kezdődik a helyszínelés majd az autók elszállítása, hogy járható legyen az útszakasz. Azt most megnézem, hogy kit is hívtam a mentősök helyett. Hát tényleg elsőre nem az ,, igazi,, mentősőket.
Beülök az autóba és elgondolkodom. Az élet forgatókönyvébe mára tényleg ez volt beírva? Persze könnyen mondom , hogy ez volt beírva,hiszen már utána vagyunk. Egy hatalmas ütközés, autóroncsok, alkatrészek szanaszét, de ahogy láttam és tudom, hogy az emberek egyben maradtak. Fentebb írtam, láttam már sok mindent, alig megrongált autót benne mozdulatlan , életjelet nem adó testet. Ott az akkor úgy volt megírva. Most ripittyára tört autók , kommunikáló igaz ,, kicsit,, jajgató személyek, de most ez legyen a legnagyobb büntetése a sorsnak, mert mára ez volt megírva. Amikor e sorokat írom megint szirénázó mentő autó hangja bontja meg a csendet. Valahol megint valami történhetett? Nem kizárt, de remélem mindenki életben marad most is.
Este még a képek láttán sok minden átfutott még a fejemben. Sok kérdést tettem fel magamnak, de sok válasz nélkül is maradt. A sok mi van ha kérdésre nem tudok válaszolni még magamnak sem, pedig illene. Tudom kicsit jobban vert a pulzusom a megszokottnál, azt mellé is tárcsáztam, de örülök, hogy most is a fülemben hallom a két összeroncsolódott autó sofőrjének a hangját és a hírek is arról szólnak, hogy ripp – ropp meggyógyulnak. Balesetek mindig történnek, bármilyen óvatos is az ember, bármennyire igyekszik is megakadályozni. Az autók, azok helyett lesz , de az emberi élet pótolhatatlan.

JF

Előző cikkFelvidéki válogatott
Következő cikkNEMZETKÖZI VETERÁN FOCI TORNA NÁDSZEG
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc