NEMZETKÖZI VETERÁN FOCI TORNA NÁDSZEG

0
885

Első alkalommal találkoztak a veterán focisták szeptember 28-án Nádszegen a focipályán. Nemzetközi foci tornára invitáltuk a csapatokat. A korhatár sokak számára kicsit magasnak tűnt, de azért a kezdetre öt csapat összeverbuválódott.
Őszintén el kell mondani, hogy az ötlet a június 22-én Budapesten az Angyalföldi sport központban született , ahol már 11-ik alkalommal szerveztek focifesztivált a veteránok részére. Nálunk még kicsit szokatlan, hogy beszűkítsük a korhatárt és teret adjunk az igazi veteránoknak. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a szervezés. Három hónappal a pesti torna után, de melegében kell ezt szervezni.
Nyolc csapatot szólítottunk meg és a végére ebből lett öt, ami még jónak is mondható az első nekifutásra. Mátyusföld, Csallóköz, Zoboralja, Kelen SC Budapest és a Videoton FC csapata vett részt a tornán. A pálya a stadion annak rendje és módja szerint nívósan elkészítve. A szervezők részéről pedig a focitorna talán minden kelléke bebiztosítva.
A megnyitót az Illés együttes egykori slágerével az ,, Újra itt van a nagy csapat ,, nyitottuk. Üdvözlés és az ilyenkor szokásos eligazítás és 12.45 –kor kezdetét vette a torna. Mindenki mindenkivel játszott 2 x 15 perces meccseket. Tíz mérkőzés volt a tornán. A mérkőzések között, alatt akiknek éppen pihenőjük volt a stadion alatti részben a terített asztalnál fogyaszthattak a kizárólag az erre a napra készült ételekből és persze az italokból.
A torna alatt a Nap az előre tervezett szabadságát töltötte és az esőcseppeket küldte maga helyett. Ez sem szegte senkinek a kedvét, sőt ebben a korban a bámészkodó Nap talán még árthat is. A tornát megtekintette Pecze Károly a DAC egykori sikerkovácsa és Molnár Laci egykori válogatott kapus is, ezzel még nagyobb rangot adva a focifesztiválnak.
A mérkőzések sportszerű légkörben zajlottak, igaz sok esetben azért megmutattuk, hogy az eredmény sem mellékes számunkra. Előzetesen a torna esélyese a Videoton csapata volt, hiszen azért ők más szintet képviselnek, de meglettek szorongatva, sőt még vereséget is szenvedtek. Minden csapat szerzett pontot és vereséget is egyaránt, tehát nem volt szuverén győztes. Írom, hogy nem volt szuverén győztes, de igen volt a FOCi és a RÉSZTVEVŐK.
Voltak nagyon jó megmozdulások, amelyek arra utaltak, hogy itt nem 55 plusszosok kergetik a labdát és nagyon sok gól is esett. Ez nem csak a kapusok hibája, inkább a nagyobb kapuké, de így még élvezetesebb volt az egész.
A torna végén a kupák és díjak átadása előtt felhangzott néhai Aradszky László ,, Nem csak a húszéveseké a világ ,, slágere , arra emlékeztetve , hogy ötvenesek , hetvenesek Ti is jöjjetek és teljes lesz, teljes lesz a futball seregem.
Pecze Károly a DAC egykori sikerkovácsa a végén meglepetten nyugtázta, hogy egy két játékost el tudott volna képzelni egykori csapatában. A csapatunkat erősítő egykori 23 szoros válogatott Simon Gyuszin kívül is. Megjegyezte, hogy érdekes kezdeményezés, amelyben tisztán látszódik a sport és a foci iránti alázat.
Molnár Ladislav 24 szeres Szlovák válogatott kapus kiemelte a kapusok jó teljesítményét és a sportszerűséget.
Tieber László a Videoton egykori válogatott balszélsője megköszönte a nagyszerű szervezést és bízik a folytatásban.
A torna győztese a Videoton csapata lett 9 ponttal, a hazai Mátyusföld a második szintén 9 ponttal. Kelen SC a harmadik 6 ponttal, Csallóköz csapata a negyedik helyen végzett 5 ponttal és Zoboralja egy ponttal az ötödik lett.
A torna legjobb kapusa a Vidi portása, a legjobb játékosa a csallóközi csapatból került ki, míg a legtöbb gólt a hazai Mátyusföld csapatából szám szerint 18-t én rúgtam.
A végén mindenkitől elköszöntem abban a reményben, hogy jövőre ha a Jó Isten is úgy akarja és megengedi akkor újra találkozhatunk. A beszélgetések, élménybeszámolók még sokáig folytatódtak a stadionban. Ezúton is szeretném megköszönni a szervezőknek a segédkezőknek, hogy segítettek, a helyi sportszervezetnek a pozitív hozzáállását és nem utolsósorban a csapatoknak és a bíró sporttársaknak a részvételét. A futball az a sport, amit egy életen át kell játszani, tudjuk, hogy a sportok Királynője az atlétika, a Király viszont a Football.

JF

Előző cikkBaleset élő egyenes adásban
Következő cikkKérdések– Dr. Racsko Pál
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc