Ady Endre a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja már abban az időben megírta A magyar Ugaron című versét mit sem sejtve a mai világ történéseiről. Ma is eléggé arra fele mennek a dolgok, hogy parlagon maradnak az eddig majdnem mindig magyarok által elfoglalt parlamenti székek. Parlagon, de csak a bennünket valamikor megillető és általunk elfoglalt székek.
Az e vidéken élő ember és főleg az idősebbek sokat beszéltek a parlagon hagyott, ugaroltatott földekről. Amikor halgattam nagyapám és nagyanyám elbeszéléseit a mezőgazdasági termelésről, akkor nem is tudtam mit is jelentenek ezek a fogalmak. Már akkor is azt gondoltam, hogy amit nem tudok, hát rákérdezek, hogy mit is jelentenek az egyes általam nem ismert szavak és szóösszetételek. Így visszagondolva jól tettem és most sem teszem másképp.
Gondolják most akik esetleg olvassák ezt az okfejtést, hogy mi köze is lehet az ugaroltatásnak a parlamenthez. Először én is azt gondoltam, hogy vajmi kevés az összefüggés a két dolog között, de rá kellett jönnöm, hogy sok a közös súrlódási terület.
Akkor most tisztázzuk mit is jelent az ugaroltatás és a parlag?
Az ugar olyan mezőgazdasági terület, amelyet adott pillanatban nem hasznosítanak, tehát egy vagy két éven keresztül bevetetlenül hagyott föld. Nevezik parlagnak is, mivel a „parlag” szó a tartósan nem művelt területet jelöl. A politikában: nincs képviseletünk a parlamentben.
Miért is volt és lenne szükség ere a földhasználati rendszerre?
A válasz nagyon egyszerű és kézenfekvő , mert az ugaroltatás alatt a talaj szerkezete regenerálódik, a talaj termékenysége pedig javulhat. A gond itt csak az lehetett, hogy a földterületek nagyon elgyomosodtak. Erre utal már akkor a költő ADY ENDRE is amikor nagyon találóan, megfoghatóan és félreérthetetlenül ezt írja: Elvadult tájon gázolok: Ős, buja földön dudva, muhar. Ezt a vad mezőt ismerem, Ez a magyar Ugar. A költő, ha élne már másképp írna a Magyar Ugarról, de biztosan felismernénk benne magunkat. Azt sem lehet a véletlen rovására írni , hogy a költő 145.–ik születésnapjának előestéjén róttam ezeket a sorokat csak úgy valami végett./ 22. november 1877/
Életünk a zajló idő sodrásában úgy halad, mint vízen úszó falevél: néha simán tovasiklik a habokon, máskor meg fennakad egy kövön, vagy kisodródik egy öbölbe, és nem tud visszatérni eredeti útjára. Olvasom az egyik írásban ezt a szépen megkomponált gondolatot. Azon gondolkodom, hogy most biztosan fennakadt egy kövön és kisodródott. Azt gondolom és a tapasztalatok is azt mutatják, hogy amikor minden simán araszolgat, és az akadályokat elkerüljük, nem is számít igazán az idő múlása, nem is vesszük annyira észre . Nem vesszük észre mert sikereink, részsikereink, eredményes napjaink tartalmat adnak az idő múlásának. Ebben a zajló sodrásban nem vagyunk képesek vagy nem akarjuk észrevenni , hogy kisodródunk az időből, és kényszerből valahol vesztegelnünk kell.
Ma az itt élő kisebbség és főleg a magyarság vesztegel, vesztegeti az idejét és valahol kelepcébe is került. Az idő súlyát sem érezzük annyira amennyire szükséges lenne és azt sokan és egyre többen rosszallva veszik tudomásul. Sokan már azt mondják, hogy eltékozolják az időt, időnket – és ezzel együtt nem kizárt , hogy egy élet sávot is.
A napokban azt írtam, hogy egyszerűen az idő csapdájának rabjai vagyunk . Ennek a csapdának úgy látom van egy másik, rosszabb formája is ez pedig a düh, az agresszió, mely sokszor pusztít és lehúz bennünket a kút mélyébe. A meg nem oldott konfliktusok sokszor okoznak gondot és egész nemzedékeket tesznek tönkre. A középpontban valahol a valós vagy vélt sérelmek állnak, melyeknek jelentősége már rég nem is olyan számottevő, de a hozzájuk fűződő érzések,érzelmek, indulatok megállítják az idő múlását.
Tudom, nem könnyű szembe nézni magunkkal, talán a legnehezebb, de meg kell tennünk. Utána kell nézni de alaposan, hogy mennyit és mire tékozoltunk el eddig az időnkből, mert ez az egyetlen esélyünk arra, hogy visszakerüljünk újra a víz igazi sodrásába. Valaki azt találta mondani , de most tényleg ne kérdezzék tőlem, hogy ki: ,,Az elpazarolt időt senki nem adja vissza ,, Valójában öt szóval , egy határozott névelővel és egy tagadó szóval elmondott mindent. Itt jön elő, a gondolat tisztaságához nagyon sokszor nagyon kevés is elég.
Sokan látják és talán még többen fogják látni, de tényleg ebben se legyen igazam, és nem fogom sajnálni, hogy újra parlagon maradnak a nekünk szánt parlamenti székek. Tovább már nem is merem folytatni, hogy ugaroltatni fogjuk saját hibáinkból a miniszteri székeinket is meg még sok mást is. Azért írtam, hogy a nekünk szánt székek, mert mint a jó gazda kétnyomásos változatában folyik majd a gazdálkodás. Az egyikben folyik majd a ,,termelés,, a szavazás meg mi minden, ez lesz a parlament meg a kiszolgáló anszábel. A másikban pedig majd rendszeresen ,,legeltetnek,, ott leszünk mi és hát leshetünk.
Hej, égig-nyúló giz-gazok, Hát nincsen itt virág? Írja , de milyen szépen és milyen alázattal Ady Endre A magyar Ugaron című versében. Van még pontosan a sorok írásától , és ez sem lehet véletlen kerek 140 napunk szeptember 30-ig. 140 nap arra, hogy legyen ott virág az égig-nyúló giz-gazok helyett.
Gyorsan megnéztem mit is jelent a 140 szám. Ez a szám jelzi, hogy őrangyalaid itt vannak, hogy segítsenek neked, ha jól használod képességeidet, és minden lehetőséget kihasználsz. A lényeg, hogy ki kell használni képességeinket, és minden lehetőséget.
Kezdek elbizonytalanodni, hiszen vannak még őrangyalok is akik segítenének, de akkor a képességeinket és lehetőségeinket nem tudjuk vagy nem akarjuk teljes mértékben kihasználni? Ki kell használni, hiszen mindnyájan hihetetlen képességekkel rendelkezünk, amelyek csak arra várnak, hogy felébresszük őket. Fújjunk végre riadót és végre lássuk be, hogy számunkra a jelenlegi probléma egy lehetőség és végképp most ne keressük a lehetőségben rejlő esetleges problémát. Bármennyire szép is Petőfi Sándor: PATÓ PÁL ÚR című versének utolsó versszaka: Életét így tengi által; Bár apái nékie. Mindent oly bőven hagyának, Soha sincsen semmije. De ez nem az ő hibája; Ő magyarnak születék, S hazájában ősi jelszó:
„Ej, ráérünk arra még!”
Ezt most jó ha elfelejtsük de nagyon gyorsan, mert mindent legjobb az idejében elvégezni, a késlekedés csak bajt hozhat, és tudjuk nem is kicsit.
A végén talán nyugodtabban leírhatom, hogy az ugaroltatásnak azért valami köze van vagy lehet a parlamenthez, bárcsak ne lenne. Ennek elkerülésére van még 130 napunk,persze holnaptól csak 129. Hazrat Inajat Khan a szúfi rend alapítója óriási terjedelmű írásművet hagyott hátra és tanításait tíz pontban foglalta össze. A 10. pontjának egyik mondata valahol most nagyon nekünk szól és megszívlelendő :,, Csak egyetlen út létezik: önmagunk korlátainak felülmúlása,,.
JF
