Nem rég valaki azt kérdezte tőlem megérte e hospicot és szociális otthont létesíteni egy fedél alatt, és hogy vagyunk így 20 év után. Megérte e azt a küzdést ami a létesítmények mögött van, és társadalmi szinten mennyire van sínen a szociális és az egészségügyi ellátás?
Néhány kérdésre talán számítottam, de ilyen megfogalmazásban talán nem. Természetesen a másik oldalon örültem, hogy feltették, hiszen így megfogalmazhatom véleményemet. Elmondhatom, hogy kit érdekelnek az általunk és a nem általunk létrehozott intézmények. Most, ha kezdeném felsorolni a kit érdekelteket nagyon rövid volna a felsorolás. Sajnos vagy nem sajnos a 20 -23 év ezt mutatja. Az elmúlt évek ezt a tükröt teszik elénk.
Egy alkalommal , ami már nagyon régen volt nagyon meglepődtem, ma már talán annyira nem lepődnék meg, de még mindig fájna. A 90-es éveket követően egy alkalommal az egyik gyűlésen a régió kórháza került volna terítékre, de én azt mondtam, ha ilyen a hozzáállás akkor inkább ezt a témát hagyjuk. Mondom a miértjét. Azon a gyűlésen sok mindenről volt szó, és 5-ÖT percet akartak szentelni az egészségügynek. Ez nem elírás, ez már a 90-es évek valósága, és én erre mondtam, hogy az egészségügy és kórház kérdése nem öt percet hanem minimálisan öt napot /ma már látom sokkal , de sokkal többet/ érdemel.
Ez említett gondolatnak az árnyékában és nem fényében a feltett kérdések nagyon érdekesnek tűntek. A megérte e hospicot és szociális otthont létesíteni egy fedél alatt kérdésre a válasz számomra egyértelmű igen. A megérte e azt a küzdést ami a létesítmények mögött van a válasz szintén egyértelmű igen.
Lucian Blaga román filozófus, író, kimagasló kultúrember nagyon találóan ezt írta a küzdelemről: ,,A küzdelemből főként azok kerülnek ki győztesen, akik jobban szeretik a küzdelmet a sikernél.,, A mai napig nem tudom megmondani, hogy győztesen kerültünk e ki a küzdelemből, mert a küzdelem még nem ért véget.
A társadalmi szinten mennyire van sínen a szociális és az egészségügyi ellátás kérdésre a válaszom a következő: Sínen van csak az a fránya mozdony állandóan bütykölésre szorul, nem találják a megfelelő alkatrészt, vagy nincs elég szén a gőz előállítására.
Amikor fentebb egyértelmű igeneket mondtam és mondanék újra két okból fakadt és fakad ma is. Az egyik, hogy jó 20 évvel ezelőtt és még most sincs kellőképpen megoldva a társadalmunk egészségügyi és szociális ellátása. A másik , hogy ezt a problémát nem lehet és nem is szabad csak és kizárolagosan politikai szinten és színek szerint oldani. A betegségnek és az időskornak nincs párt színe, mert vagy beteg valaki és idős vagy nem. Ez az állapot teljesen független minden széljárástól és pénztől egyaránt. Mondom ezt azért mert a tapasztaltak alapján sem az időskort, sem a végstádiumú betegséget pénzzel sem tudjuk visszafordítani. Amikor azt olvastam az egyik lapban egy saját magát kinevezett ,,szakembertől,, hogy a hospic az nagy üzlet, elgondolkodtam. Elgondolkodtam, hogy ilyen marhaságot csak olyan valaki írhat le aki vagy nem ért hozzá vagy rossz szándék vezérli. Az első esetet még megértem. A rossz szándékot azon esetekben amelyet már 20 éve naponta követek nem tudom megérteni. A ,,szakembert,, megnyugtatom, hogy jó üzlet ez, sőt nagyon jó. Abban a pillanatban amikor tudsz segíteni egy pillanatra is a súlyos betegen, annál nagyobb üzlet nincs, és az üzletet sem lehet, és kell mindig csak pénzen keresztül nézni.
Az elmúlt 20 évben is voltak választások és nem is egy, de nem emlékszem arra, hogy valakit is érdekelt volna a gyakorlati működés illetve nem működés. E végett nem estünk letargiába, nem lett rajtunk úrrá a szomorúság. Tovább tettük a dolgunkat, tovább küzdöttünk hogy klienseink és betegeink méltósága ne szenvedjen csorbát. Egy apró példa, gondolom ezt mindenki tudja, de azért megemlítem, hogy a végső stádiumban lévő beteg ellátására csak 3 azaz Három hónapi ellátást ad az állam. Megoldjuk utána is mert ezt meg kell oldani a beteg, a család és nem utolsósorban társadalom érdekében is.
Az idősek, a rászorultak felvételét is sok esetben nagyon gyorsan kell meg oldani. A gyakorlat azt mutatja, hogy nem mindig van idő a felvételt megelőző adminisztrációra. De hát érdekel ez valakit? Az előbb leírtaknál minden esetben tisztelet a kivételeknek. Folytathatnám, de minek és miért? Kinek van ideje ezzel foglalkozni így választások előtt? Utána meg végképp. Ennek ellenére és ezek után is újra kezdeném. Biztosan követnék el hibákat is. Tudják a küzdelemből főként azok kerülnek ki győztesen, akik jobban szeretik a küzdelmet a sikernél. Én , mi biztosan jobban szeretjük a küzdelmet, de nem titkolom néha jó a sikert is megízlelni. A mi szerepünk ebben a részben talán csak egy cseppet jelent a tengerben, de azt odatettük.
Az, hogy társadalmi szinten mennyire van sínen a szociális és az egészségügyi ellátás? Mindenki vagy majdnem mindenki saját bőrén tapasztalja. Sajnos azt a fránya mozdonyt nem és nem tudják megjavítani. Hiányzik egy jó szakember vagy több is. Ennek ellenére látunk pozitív jeleket is. Megépült egy nagyon szép és új kórház Pozsonyban. A régóta épülőt az állambácsi még építi vagy mit csinál vele, azt csak a jó ég tudja. Egy fecske nem csinál nyarat, talán egy kórház sem. Szerintem hiányzik egy átfogó egészségügyre vonatkozó elképzelés, elgondolás és e nélkül nincs előre, de hátra oda igen. Foltozni lehet, meg kell is, de nem ez a megoldás. Amikor azt halljuk, hogy mennyi időt kell várni egy MR-re vagy egyéb diagnosztikai kivizsgálásra elszomorodunk, de nem az orvos, nem a röntgenológus hibája, végképp nem. Ez a rendszer hibája, amelyről már annyit beszéltek, beszélnek, és beszélni is fognak még nagyon sokáig. A gond pedig ugyanaz marad, hogy ebben a rendszerben valahogy már alig található a beteg. A rendszerek működtetése nem csak tudomány kérdése, hanem jó szakember, akarat, hozzáállás és a már többször említett küzdelem kérdése.
Amikor megszületett az egészségügyi és szociális ellátás gondolata, azt gondoltam, hogy ebben nem lehet gond, ez menni fog.
Elindítjuk a mozdonyt, rakjuk a szenet, hogy legyen gőz. A gőznek pedig legyen igazi ereje a terjeszkedéshez amI tele van energiával. El is indult 2003 május 10-én, de azért néha meg – meg állt, fütyült, javításra szorult, de még mindig van energia. Tehát, ha valaki ezek után azt kérdezi hogy vagyunk?,, Köszönöm, még csak lábadozunk,,.
Annak is nagyon örülünk, hogy máshol is sikerült sínre tenni már egy két mozdonyt. Jó érzéssel tölt el az is bennünket, hogy eddig egy magyar párt sem volt kíváncsi véleményünkre, ami azt jelenti, hogy van elég szakemberünk, ez pedig reményt ad a jövőt illetően. A jövő pedig azoké, akik felkészülnek rá a jelenben. A jelen pedig a ma , ami holnap már a múlté lesz.
JF
