Az elnökválasztás első köre óta még többen írnak, fogalmaznak meg véleményt a hogyan továbbról. Ebben az esetben az itt élő magyar kissebségről van szó. Azokról az emberekről akik 1990 óta mindig fegyelmezetten eljártak szavazni és ezáltal küldtek képviselőket is a parlamentbe.
A változás óta már nagyon sok minden változott, csak a változás maradt meg öröknek. Ezt a gondolatmenetet követve az kövevetkezik, hogy semmi sem lehet örök. A megalakult pártok, mozgalmak 1990 óta jöttek és mentek , de nagyon kevesen tudtak megmaradni , ha egyáltalán van ilyen. Nem találtam akárhogy is szerettem volna.
A magyar térfélen is nagyon nagy volt és még mindig nagy a mozgás. Tudjuk, hogy 1990 –ben három párttal illetve mozgalommal indult csatába az itt élő magyar. Már akkor ez a csata is inkább egymás között vívódott, a hogyan is lehet több a mi választónk alapon. Igaz akkor még voltunk vagy 10%, de most már csak valahol 8,5%-nél tartunk. Fontos megemlíteni, hogy már akkor két magyar párt koalíciót kötött és így szerzett 8,66 % -ot ez 15 képviselői helyet jelentett. 1992-ben szintén együtt , de már csak 7,42% -os eredmény és 14 képviselő , ehhez még hozzáadódik a Magyar Polgári Párt 2,29%-os szereplése, igaz képviselői helyek nélkül. Ez összesen 9,71%, no , hogy ez jó e vagy nem azt mindenki ítélje meg, de most mit nem adnánk egy 7,42% -os eredményért.
Ugorjunk az 1994-es parlamenti választásokhoz, amikor a 3 magyar párt már együtt indult koalícióban. Ezt a koalíciót a választó is jó néven vette hiszen 10,18 % -al ajándékozta meg koalíciót és ez 17 mandátumot eredményezett. 1994 –et írunk, sok magyar párt van , de van egy koalíciós megoldás ahol a lapokat szétosztották azt uccu neki. Az eredmény nemhogy nem maradt el, de a választó is nagyra értékelte az összefogást. Igaz az elmúlt 25 évben sok víz lefolyt a Dunán a Vágon meg mindenhol és ahol folyik a folyó ott azért akad komoly mennyiségű hordalék is. Az elmúlt 25 esztendő is termelt és gondolom a következő is és az azt követő 25 is fog termelni. Ez a világ rendje.
Az 1998 –as választásoknak az én szerény véleményem szerint kellő figyelmet kell szentelni. Kérdezhetik, hogy miért? Azért mert valahol itt törött le egy szárnydarab az itt élő magyarság repülőgépéről vagy egy komoly léket kapott a vízen úszó hajója. Egy olyan darab olyan lék amely a mai napig hiányzik, tehát akkor és ott nem lett megjavítva. Tehát az a gép az a hajó mai napig javításra vár. Most a kérdés az, hogy nincs szakember aki megjavítsa vagy hiányzik az akarat a javításra. Az egyik vagy a másik felvetés is jogos lehet, hiszen a 20 év alatt talán megoldható lett volna és alkatrész is akadt volna, gondolom én. Tudni kell, hogy az 1998 –as választásokon egy akkori törvénynek köszönhetően ún. Mečiari – már nem koalícióban indult a három magyar párt. Új név alatt – Magyar Koalíció Pártja (SMK) és 9,13%–os eredménnyel ami akkor 15 mandátumot jelentett. Eddig a történet szép és helyes, csak volt egy negyedik magyar párt, amiről elég kevés szó esett mégpedig egy nagyon hosszú Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és a Jólétért nevű párt. Lehet, hogy ez a párt volt akkor a főszereplő ? Ez a párt a maga 0,2% – val 6 587 szavazatot gyűjtött vagy vitt el, ez már nézőpont kérdése, de valahonnan hiányzott. Szerintem vitt és ez az előbb említett szárnydarad és lék valahol hiányzik az itt élő magyarság repülőgépéről, hajójából. Az eltelt időszakban lehet, hogy az a darad nagyobb lett és a lék is. Akkor ott kevesen észlelték, hiszen nem voltak ,,műszerészek,, akik azonnal észlelik a hibát. A repülő azért valahogy repült tovább a hajó pedig siklott a vízen mintha semmi sem történt volna,itt – ott a vizet kiszivatták , hogy azért kizárják a süllyedés veszályét.
Történt valami, hiszen a 1994-es választásokhoz viszonyítva 1,05% -al kevesebb lett a szavazat és a képviselők száma is 2- vel csökkent. Tudom és megértem minek azzal foglakozni, hogy 1% veszteség ért bennünket mikor így is bőven teljesítettünk. Teljesítettünk majdnem egy zászló alatt. Azért azt sem szabad elfelejteni, hogy ez az összeborulás sem ment oly könnyen. Mindegyik párt illetve mozgalom valamit feladott sajátjából, biztosan nem jó szívvel, de talán a cél ezt kívánta. Így minden világosabb , átláthatóbb és hát elérhetőbb is volt. Valahol tudták azt, hogy vesztesek könnyebben lehetnek és tudatosították, hogy nem tizenember veszít aki nem jut a parlamentbe. Veszít az itt élő magyarság és ezzel veszít mindenki. Felül tudtak kerekedni egyes más dolgokon. Akkor is voltak sérelmek, akkor is voltak eltérő nézetek, sőt diametrálisan eltérőek, de amikor kellett úgy mint SZÉCHENYI ISTVÁN ÉS KOSSUTH LAJOS félretudták tenni egymást őlő beszólásaikat. A korabeli irodalom azt írja, hogy Széchenyi az „ész”, Kossuth a „szív” politikusa. Céljuk közös volt, de módszereik mások. Az 1840-es években bontakozott ki vita közöttük. Széchenyi a Kelet népe című művében támadta Kossuthot 1841-ben, Kossuth a Pesti Hírlapban és a Felelet című művében válaszolt. Kossuth a „legnagyobb magyarnak” tartja Széchenyit, részéről a tisztelet jellemző inkább a vitában. Széchenyi is elismeri Kossuth tevékenységét, de bírálja: bírálta azért is, mert a politikát a nyilvánosság elé viszi (sajtó), a hozzá nem értő tömegek elé tárja. Széchenyi szerint a politizálás színterének az országgyűlésnek kell lenni. Ezt a godolatmentete csak azért írtam ide, hogy lássuk, nem azzal leszünk nagyok, hogy nagyokat hallgatunk, de még azzal sem , hogy nagyokat kiabálunk. Inkább azzal, hogy kiegyezünk a másikkal a jó vagy a jobb érdekében. A legnagyobbak sem tették ezt másképp.
Aczél Petra nagyon érdekesen és egyben találóan írta , hogy :,, Egy olyan kapcsolatban vagy közösségben, amelyben a feleket a teljes véleményazonosság és a vitázástól való félelem irányítja, lehet nagy a biztonságérzet, de biztosan kicsi a változásra való képesség. A vitamentes kapcsolatok és társadalmak, bármennyire ideálisnak tűnnek is, sérülékenyebbek, akár a lázat soha át nem élt szervezet.,,
Tehát egy eredményes vita nagyon sokat adhat és elvezethet a megoldáshoz is. Nekünk társadalmi vitáinknak, nem pedig vitázásainknak kellene lenni. A vitakultúra alapjait „újonnan” épülő majd 30 éves demokráciánkban ideje lenne végre elsajátítanunk. Sokszor elgondolkodom azon, hogy képesek vagyunk-e mi magunk változtatni szokásainkon? Képesek vagyunk-e felnőtt létünkre a másikat meghallgatni, megérteni és arra reagálni? Miért ? Mert a „A szó veszélyes fegyver” – ezt mindenki tudja és Robert Quillen pedig azt mondta, hogy „A vita a tudás cseréje. A vitatkozás – a tudatlanságé.”
Alig huszonkilenc év telt el a bársonyos forradalom óta és a Szlovákia-i választópolgár , ha jól számoltam harmincnyolc alkalommal járulhatott az urnákhoz. A mögöttünk álló demokráciát számláló évekre 1,31 választás jut. Ez az én szemszögömből nézve nagyon sok. Nagyon sok, mert ehhez mérten a társadalmi pozitív változások rováckái nem biztos, hogy évi 1,31 –es mutatóval rendelkeznek. Ámbár ne legyen ebben igazam. Azonban ebben a kérdésben nincs meg az a mindenkori kincstári optimizmusom. Ezzel is úgy vagyok mint a magyar focival, jó lenne , ha szép és sikeres lenne.
Bennünket magyarokat is érintettek az 1990-es évek választásai és érintenek a mai napig. Érintettek és most már még jobban látni, hogy mennyire. Nekünk is akkor kellett volna lerakni az egymással való együttműködés , párbeszéd és véleménycsere megrendíthetetlen alapjait. Az első demokratikus választások óta beszélünk, beszélünk a helyzetünkről, lehetőségeinkről csak valahogy nem nagyon beszélünk a sok kihagyott helyzetről, lehetőségről. Az első demokratikus választások óta beszélünk és csak beszélünk közben meg fogyunk mint a leghatásosabb fogyasztó pirulát szedők. Az előző mondatban van egy észrevehető szándékos csúsztatás. A mondat azon része, hogy fogyunk az teljesen igaz és redben van, de az , hogy beszélünk az már sántít , de rendesen és nincs rendben. Szólunk egymáshoz alkakom adtán, de úgy látom az alkalom is fogytán van mint az itt élő magyarság.
Persze a kezdet kezdetén miért is kellett volna erre gondolni, hiszen mesébe illő dolgok történtek és a mesékben is általában a jó győzedelmeskedik a rossz felett. A mai napig azon gondolkodom, hogy akkor miért nem volt meg az a sokszor emlegetett egység. Az álláspontomat ebben a kérdésben úgy fogalmazhatnám meg, hogy valahol a magyarság egységével úgy vagyok mint a szocializmus és a a kommunizmus megfogalmazásával. A létező nem működött és müködő pedig nem létezett és nem létezik a mai napig sem. Az egység nálam nem azt jelenti, hogy minden embernek minden kérdésről egy ugyanazon véleménye legyen. Nem. Még azt sem ezek után, hogy egy csapatban kell veresenyezni, politizálni, de azt igen , hogy egy adott helyzetben mindenkinek tudnia kell, hogy hova tartozik.
JF
