Választások választásokat követnek 1989 óta. Az emberek hol többen, hol kevesebben vesznek részt az egyes választásokon. Van belőlük egy csokorra való. Néha már úgy néz ki mintha sportversenyen lennénk és valami címet szeretnénk bezsebelni. Igaz az események nem sportpályákon, nem is sportcsarnokokban dőlnek el, de az is lehet , hogy ott vannak a selejtezők.
Nagyon sok kérdés foglalkoztat a választásokat a választókat illetően és ezek összefüggéseivel egyaránt. Most azonnal kérdezhetnék, hogy kit is érdekel ez a téma? A válaszom az, hogy a választókat és a választottakat is érdekelheti. Miért írom, hogy érdekelheti, mert az embereket sok minden érdekli és nem kivétel ez alól a választások sem. Igen nem kivétel, hiszen, ha az emlékezetem nem csal és miért is csalna, emlékszem arra amikor olyan sorok kígyóztak a választási helyiségek előtt mint mostanában Dunaszerdahelyen a MOL Arénában a DAC meccsek előtt. Mondjam azt , hogy van valami rokonság a foci és a választások között. Igen van. Amikor jól megy a csapatnak megtelnek a stadionok, na jó Szlovákiában csak Dunaszerdahelyen, és egy torokból szól a mindent bele. Amikor jól áll az állam szénája ezt a választó is megérzi, és nagyobb kedvvel és tömegesen keresi fel a választási helyiségeket. Igaza van, mert ez az ő eredménye, kizárólag az övé, mert jól választott. Amikor nincs eredmény nincs néző, de még csak választó kedv és választó sem. Igazándiból már nagyon régóta figyelem és néha részese is vagyok a választásoknak, ha jól számolok idestova harminc éve. Az, hogy mikor és mi történik a választások alkalmával talán mindenki tudja. Tudjuk azt, hogy aki több szavazatot kap, de nem minden esetben az kap képviselői igazolványt vagy ahogy jobban ismerjük „mandátumot”, de nem ultimátumot.
Szombaton újfent a választóurnákhoz járulhatunk. Szlovákia Köztársasági elnököt választ immáron hatodik alkalommal. 1993 –ban , először még a parlament választotta meg az azóta elhunyt Michal Kováčot. A hétvégén szombaton pedig a választók biztosan a jelöltek egyikére adja szavazatát.
A tíz évvel ezelőtti elnökválasztás napját örökre megjegyeztem, na nem azért mert Gašparovič úr nyert, még azért sem mert az volt a tavasz első napja. Egy szomorú és visszafordíthatatlan dolog végett, aznap intett búcsut a földi útjának édesapám .
Élénk figyelemmel kisérem a jelölteket és a kampányt egyaránt. A kampány időszak nagyon kevés idő arra, hogy valakit vagy valakiket alaposabban megismerjünk. Akit pedig ismerünk talán mégjobban megismerhetünk. Azt gondolom, hogy nem lenne szabad a kampányt beszűkíteni a mindenkori választások előtti időszakra.
Ki kell szélesíteni azt az időt, hogy mindenkinek legyen ideje megmutatni magát, ha tényleg komolyan gondolja a választók képviseletének felvállalását. Ez hatványozottan érvényes az elnőkválasztásra, mert az elődeink azt szokták mondani, hogy Ő az ország feje.
A jelöltek számából arra lehet következtetni, hogy eléggé komoly az érdeklődés a megmérettetés iránt. A sok szlovák jelölt között találtunk magyarokat is mára már csak egyet. Amikor az egypártrendszert felváltotta a többpárt rendszer, és ha visszaemlékeznek, az itt élő kisebbségnek, amely alatt most a magyarságot értem, nem homogén képviseletet szánt a sors. Három a magyar igazság, így hát három részre szakított bennünket a demokrácia detonációja. Akkor senkit sem zavart, hogy ennyi párt akar képviselni bennünket, sőt inkább örültünk, hogy képviselni fognak bennünket, senkit sem zavart, hogy nem képviseltek egy komoly egységet. Ahogy most is, akkor is minden párthoz tartoztak tagok és szimpatizánsok egyaránt, és igyekeztek a maguk javára több pontot, illetve választót hozó beszédeket mondani. Voltak megfogó,szép beszédek, elemzések, de valahogy nem voltak annyira élesek, nem voltak átitatva ellenszenvvel. Az emberek is másként látták, az emberekbe sem volt még bekódolva teljesen a pártszimpátia,az ellenszegülés.
Most mondjam azt, hogy már a Három a magyar igazság mondás is négyre változott az idők múlásával. Sajnos azzal, hogy még több párt képvisel bennünket mi többen nem leszünk és a választási matamatika számtanának tüzével játszunk. Egy jó tíz év alatt egy komoly lakosságú város fogyott el bennünk. Mi fogyunk a pártok sokasodnak a választók pedig sok esetben lehet, hogy ezért is kerülik a választó helyiségeket.
Pár óra és vége a kampánynak. Vannak akik visszaléptek és megjelölték kinek a javára. Ez a kinek a javára lépnek vissza nálam nagyon sántít. Először is nézzük Szent Pál levelét Timóteusnak amikor ezt mondja: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam.” Ha sikerül megtartani a hitet, a nemes harcot megharcolni és futásunkat elvégezni, akkor nem félelemmel, hanem biztos örömmel várhatjuk ama napot. Aki visszalépett nem futotta végig a pályát. Persze meg is lehet állni, vissza is lehet fordulni, meg is lehet futamodni, csak akkor vagy elbukik a harcban, vagy a harc végén nem lesz ott a győztes seregben.
Másodszor pedig valahol nem gondoltuk végig az egészet amikor futásunkat elkezdtük vagy nem eléggé voltunk felkészülve a harcra.
A visszalépéssel sincs semmi gondom, de akkor már ne mi mondjuk meg kire szavazannak azok akik rám szerettek volna szavazni. A választó nem veszett el, de a szavazata az lehet, hogy igen. Ő csak a visszalépőre szavazott volna és nem másra, jobb esetben maga dönti el, hogy kire adja a voksát és ebben igaza van hiszen szabad választások részesei vagyunk és még nem is kiskorúak.
A végére a figyelmem már csak 4 jelöltre, igazándiból meg csak egyre fókuszálódik. Čaputovára, Šefčovičra , Harabinra és főleg Bugár Béla szereplésére vagyok kíváncsi. Talán tippem is van kik feszülnek egymásnak a második fordulóban, ha lesz mert hát sok esetben a lehetetlen is lehetségessé válhat. A felmérések nagyon eltérőek sok esetben egymásnak ellentmondanak, azt valakit felrepítenek, valakit alul mérnek, de ez legyen a felmérést készítők dolga.
Emlékezzünk csak: amikor Kiska öt évvel ezelőtt elnök lett, azt nem kis részben nekünk magyaroknak is köszönhette. Hittünk neki, de miután megválasztották bizonyára sok egyéb teendői mellett mintha elfelejtett volna bennünket.
Nyilván nem ítélem el Čaputovát, hiszen nem ismerem őt , de talán nem is igazán volt alkalma bizonyítani felelősségteljes pozícióban. Ennek ellenére a tisztelet kijár neki, de valahogy neki sincs túl sok mondanivalója a szlovákiai magyarok számára. Valahol csak egy vagyunk a sok kisebbség között, akik színesítik Szlovákiát , de lehet, hogy tévedek és ebben az esetben szeretnék is tévedni. Miért Čaputovát említem mert a felmérések alapján ő az aki esélyesnek nőtte ki magát.
Itt van Bugár Béla háta mögött majd 30 éves politikai teherrel és persze örömmel is. Ahol van jó ott megjelenik a rossz is és ahol van teher ott megjelenik az öröm is ez az élet velejárója még akkor is , ha Bugár Béláról van is szó.
Most egy gondolat erejéig visszakanyarodok 1998 –ba , amikor is azt mondták, hogy a parlamenti választások előtt a cél érdekében egységesítették a magyar erőt.
Tényleg egységesítették?
Elméletben igen, de a gyakorlatban nem, hiszen volt ott még egy magyar képviseletet megtestesítő mozgalom, tehát már akkor is a három négy volt. Ennek a mozgalomnak nagyon kevés figyelmet szenteltek,mert tényleg nem játszott meghatározó politikai szerepet, és nem volt konkurenciaképes, de kampányoltak ők is, mondták a magukét ők is, és meghallgatták őket is. Akkor azt mondták, az a pár ezer szavazat nem oszt, nem szoroz, de igen, szorozni nem szorzott, de osztani nagyon osztott.
Véleményem szerint már akkor nem beszélhettünk egy séges magyar képviseletről, mert már akkor valamiért az itt élő magyarság egészéből egy szeletet letörtek. Ha egy repülőhöz hasonlítom a letört szeletet, akkor ott már nagyon nagy baj keletkezett, hiszen ha a repülőgép szárnyának csak egy kis szelete megsérül, már nem engedik felszállni, vagy azonnal visszavezényelik a kifutóra. Lehet, hogy vasárnap is a lezuhant repülőt visszakellettt volna vezényelni, de háború után már mindenki generális. Visszavezényelik, mert nagy a baj.
Ott és akkor senki nem foglalkozott ezzel a magyarságból hiányzó szelettel, veszett több is Mohácsnál alapon, az élet ment tovább. Sajnos az a hiányzó szelet mára még jobban hiányzik, sőt az a szelet valahol el is veszett. Kár, nagyon kár érte.
Egyszer valahol leírtam, hogy mi itt egy hajóban vagyunk csak sok metőcsónakot igényelünk, mintha éreznénk, hogy a hajó léket kapott volna.
A mai világ technikai megoldásai sok lehetőséget kínálnak a javításra, és utána a hajó tovább szelhetii a hullámokat. Ez érvényes a mindennapi életre is, a megoldásokért néha csak lekellene hajolni, nem meghajolni.
Bugár Bélát nem kell bemutatni a szlovákiai magyaroknak. Gyakorlatilag a rendszerváltás óta a politikai csatározások résztvevője.Volt fenn és lenn. Küzdött és harcolt. Lehet őt szeretni és nem szeretni egyaránt, de az törjön pálcát a másik felett aki megélte az ő életútját és az ő harcát megharcolta.
Az első körben válasszunk egy magyar jelöltet a második körben azután jöhet Čaputová, de csak akkor,ha eljut odáig mert ahogy írtam néha még a lehetséges is lehetetlen és a lehetetlen is lehetséges. Neil Gaiman nagyon találóan írt a választásról: ” Bármely ösvényét is járod Végzet kertjének, nem egyszer, de sokszor kell választanod. Az ösvények szétválnak, elágaznak és újra egyesülnek; talán maga Végzet sem tudja, hogy a kanyargó és kacskaringós utak valójában hová vezetnek.”
Azt pedig azért mindenki nagyon jól tudja, hogy minden meccs 0 : 0 –al kezdődik, és szombat reggel 7 órakor még minden szavazó urna üres.
