Egy váratlan látogató címmel 2020 decemberében írtam egy lélegzetvételnyi eszmefuttatást a Korona vírus nevű járványról, amelyet ma már jól tudjuk COVID-19-nek neveztek el. Gondoltam leírom, hogy még 8061,5 km távolságból is képes volt idetalálni és képes volt emberi életek sokaságát kioltani.
Akkor ezt múlt időben írtam, abban a hitben és reményben, hogy a járvány lecsengő szakaszában vagyunk. Abban bíztam, hogy a váratlan látogatóm amely október első napjaiban kopogtatás nélkül jött hozzám remélem már távozófélben van, szedi a sátorfáját és visszaindul Vuhanba. Jó utat, szerencsés visszatérést kívántam neki, és ne szakítsa meg útját ilyen-olyan látogatásokkal, mert az senkinek sem lesz javára.
Azt látom, hogy kívánhattam én neki minden jót, ő nem és nem akar visszamenni, nem akar elhagyni bennünket. Azon is gondolkodtam, hogy fél vissza menni vagy nem tudja visszafele az utat. Én arra tippelek, hogy fél vissza menni, mert akkor neki annyi és ezért kóricál itt közöttünk összevissza.
Abban bíztam, hogy a csárdást amelyet már a 2020-as évben kezdett járni már nem olyan nagy kedvel járja. Aki szeret táncolni annak sem ajánlatos táncparternek felkérni, de attól meg nagyon vigyázzon, ne hogy ő vigye táncba. Jelzem, én nem nagyon tudok táncolni, és végképp nem is akartam vele. Felkérés nélkül úgy táncba vitt , és addig ropta velem a csárdást amíg csurom vizesre nem izzasztott. Nagyon , de nagyon sokáig éreztem a tánc okozta fáradságot.
Azóta is árgus szemmel figyelem a történéseket. Figyelem, hiszen ez mindenkit érint, kit közvetlenül, kit pedig közvetve. Lassan nincs is már kivétel. Nics , hiszen az új változata az Omicron olyan gyorsan ,,tarol,, , hogy alig -alig bírjuk követni. A mai napon 49,35% az elvégzett tesztek pozitivitása, ez nagyon magas, de amikor 2020-ban ,,csak,, negyed ennyi volt, hatalmas volt a baj. Ebből is látszik, hogy nem lehet teljesen összehasonlítani a vírusokat. A nevükben hordozzák a vírus fogalmat, de a tulajdonságaik egészen másak, talán még rokonságban sincsenek egymással.
Amikor sikerült kikászálódnom az első Covidos megbetegedésből, hálát adva a Jó Istennek is, azt gondoltam, hogy ettől a dologtól most már békességem lesz. Tudom, hogy kell is érte tenni, hogy az embert ilyen dolgok békén hagyják vagy inkább magas ívben elkerüljék. Gondolom, hogy a magam módján tettem is érte. Amint lehetett beoltattam magam, az elsőre rádupláztam, hogy azután majd legyen meg a tripla. A harmadikat még nem vettem fel, Ennek egy egyszerű prózai oka van. Két esetben csináltattam ellenanyag tesztet, hogy valójában a szervezetem fel van készülve egy esetleges ,, támadás,, ellen. Igaz azt nem nagyon tudják megmondani az ellenanyag teszt számokból, mely adatok a jók, a helyénvalók és a kevésbé jók. Tavalyi év novemberében 6 ezer fölüli értéket mértek és azt ajánlották, hogy ezen érték mellett a harmadik oltással még várjak. Január közepén újra volt ellenanyag tesztelés, az eredmény most is még jóval 4 ezer feletti. Gondoltam és ajánlották, hogy a februárban fel lehetne venni a harmadik oltást és ezzel letudva ezek a Covidos dolgok, de persze a szabályokat, előírásokat be kell tartani.
Al Ghaoui Hesna , akit már valahol idéztem azt írja, hogy: ,,A félelem nem csupán letaglózni képes az egyént, sőt a társadalmat, hanem szárnyakat is adhat.,, Egy jó idő óta szárnyakra van szükségünk, hogy kitudjunk repülni a félelem fogságából. Naponta félelem közepette indulunk harcba, és ez nem biztos, hogy jó ómen, mert sokat kivesz belőlünk. Mos a félelem adta szárnyakra van szükség, most arra van szükség, hogy repüljünk, szárnyaljunk és magunk mögött hagyjuk a félelmet.
A keserű tapasztalataim után azt mondom, hogy mindenki aki valami kis elváltozást is érez az egészségi állapotában és köthető a vírushoz ne késlekedjen forduljon orvoshoz, csináltasson tesztet. Minden egyes nap fontos lehet a gyógyulásban és a felépülésben. Az előző írásban pedig azt írtam, hogy: ,, Attól gondolom nem kell félni, hogy a vírus ,, minden ajtón,, kopogtatás nélkül bejut, mert sem ideje, lehetősége és remélem ereje sem lesz ezt megtenni. ,,
A fentebb írt gondolat első része teljesen rendben van, de a másik része az nagyon sántít, sőt talán nem is igaz. Hatalmasat tévedtem, amikor azt írtam, hogy nem kell félni, hogy a vírus ,, minden ajtón,, kopogtatás nélkül bejut, mert sem ide és már ereje sem lesz. Tévedtem, mert újra kopogtatás és főleg minden előjel nélkül jött. Éreztem, hogy valami nincs rendben a torkommal elvégeztünk egy antigén tesztet. Az eredmény pozitív, kértem mégegyszer elvégezni, hátha fordul az eredmény. Az eredmény ugyanúgy pozitív maradt. Bejelentkeztem azonnal PCR tesztre , aminek az eredménye szintén pozitív lett. A sokak által elmondott tünetek erősödtek, de gyorsan elkezdődött a kezelés is. Ennek is köszönhetően gyorsan visszatudtuk szorítani a betegség erősödését. A kezdeti tünetek eléggé elkedvetelenítettek, eléggé visszahozták emlékeimbe az előző covidos megbetegedés nehéz pillanatait. Két nap után azonban fordult a helyzet és jó irányba mentek a dolgok. Nem akarok a dolgok elébe menni, de remélem, hogy az előzőből való majd négy hónapos ,,visszatérés,, összehasonlíthatatlanul rövidebb lesz.
Ezek után pedig még több mindent nem értek, de hát miért is kellene értenem. A Covid dolgot sem értem, sőt ezek után még úgy sem mint előtte. Azt gondoltam, a csárdást amelyet velem olyan feltűnően, majdnem rogyásig járt , kimerítette. Engem nagyon kimerített, de neki úgy látom meg sem kottyant, és eljött újra egy csárdás erejéig. Ezután abban sem bízhatok, hogy veszi a sátorfáját és visszaindul. Lehet, hogy megit tesz egy pár tiszteletkört azt visszanéz, hogy milyen állapotban vagyok. Ez a visszanézés jelenti a gondot nem csak nekem, de gondolom másoknak is akik tudják mit jelent a Covid ,, egyes,, és esetleg már jártasak a Covid ,, kettes,, dologban is.
Azt látom, hogy ennek a háborúnak még messze nincs vége, még folynak a napi harcok a napi csaták. A csatatéren mi is ott vagyunk, ez azt jelenti, hogy mi is részesei vagyunk ennek a ,, világháborúnak,, . Igen világháborúnak, mert körbe – körbe érint mindenkit tekintet nélkül a földrészekre, tekintet nélkül az ember színére és tekintet nélkül nemzetiségére. Nyugodtan mondhatjuk, hogy nem válogat, aki szembe jön neki ahhoz van mondanivalója, sőt utolsó szava, aki pedig szeretné kikerülni annak pedig utána ered és egyszerűen nyakon csípi.
Meddig tarthat ez a háború, hiszen a történelem során voltak már eléggé hosszúra nyúlt háborúk. Gondoljunk csak a 30 éves háborúként emlegetett II. Mátyás, II. Ferdinánd és III. Ferdinánd uralkodása alatt (1618–1648) a Habsburgok összes koronatartományára és Közép-Európa jelentős részére kiterjedő háborúra. A 17. század világháborújának is emlegetik, egyike volt a legpusztítóbb konfliktusoknak. Az emlékeinkbe visszatér a történelem órán elhangzott százéves háború is ahol kicsit túlóráztak és 116 évig (1337–1453) tartó konfliktussorozat lett az Angol és a Francia Királyság között.
Mindenki szeretné már tudni, hogy a járvány melyik szakaszában vagyunk, de ezt senki nem tudja még megjósolni sem. Én abban bízom, hogy az egész járványdolog zenitjén már , ha kicsit is, de túl vagyunk. Abban bízok, hogy a tudomány mai állása szerint ennek nem szabadna nagyon soká tartania, de nem szabad, hogy a politika illetve a politikus mutassa az utat. A tudóst hagyjuk, hogy végezze a dolgát és mondja meg , hogy a kettő meg kettő az tényleg négy és ne azt, hogy talán négy, mert a talán a politikusok táptalaja. A politika illetve a politikus pedig hagyatkozzon a mindekori tudósok, szakemberek véleményére és ne vonja kétségbe, és ne válasszon egészen más irányt. Amikor a dolgok fordítva történnek akkor kezd a világ a fejetetejére állni. Valamikor a torna órán, azután pedig otthon is sokat gyakoroltuk a fejen és kézen állást. Ki gondolt akkor arra, hogy egyszer majd így áll fejetetejére a világ. Na most tanúi lehetünk ennek a felfordulásnak, de a nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.
A Covid ,, egyes,, és a Covid ,, kettes,, dologban jártasként, megtapasztalként is azt kell mondanom, hogy küzdenünk, harcolnunk kell. Egyszer minden vihar elmúlik, minden háború véget ér még annak ellenére is amikor a 100 éves háború 116 évig tartott is, de véget ért. A meglévő tapasztalataim , az optimizmusom azt mondattja velem, hogy mindig kell lenni egy olyan valaminek amely a megroppant nádat nem töri el , a pislákoló mécsest nem fújja el, és én ezt úgy hívom, hogy esély.
JF
