A politikai pártoknak és mozgalmaknak pár perccel ezelőtt kellett leadniuk a jelöltlistájukat a szeptemberi előrehozott választásra.  Tehát a végső határidő július 2-a, éjfél volt. A teljes listákat bizonyára a napokban megismerjük, hiszen eddig csak a listák elején és néhány párt a végén szereplő neveket ismertette.

       Az éjfélig leadott listákhoz a Tt. 180/2014. a választójog gyakorlásának feltételeiről, valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló törvény értelmében társítani kell 17 000.- euró kauciót is. Igaz, hogy ezt a párt a választások után 1 hónappal  visszakapja, de csak abban az esetben, ha eléri az össz szavazatok 2%-át. Te jó ég, a június végi felmérések alapján csak Szövetség (3,9%) kapná vissza, de kamatostul, a választók számára ez még mindig sovány vigasz. A két másik a kissebségek képviseletéért harcba szálló párt még komolyabban kockáztat, hiszen a felmérések alapján az államkasszában hagyja a pénzét. Az utóbbi évek kimutatásai alapján nem lesznek egyedül akik gyarapítják az államkasszát.

Ray Kroc üzletember az ismert  McDonald’s franchise megalapítója azt mondta: ,,Ha hajlandó vagy kockáztatni (…), lesz, hogy nem jön be a húzás, de ha rájössz, hogy mi volt a fiaskó oka, akkor már nem volt hiábavaló próbálkozás.,, Nagyon nem kéne ezt a gondolatot elemezni a választások után, ugye ezzel egyetértünk.

Vegyünk egy tűkanyart és térjünk vissza az éjféli zárórához. Mint a fociban már úgy figyeljük ki merre tart a politikában. Ki melyik pártba igazol, és kiket hívnak vissza a régi ismerős arcokból, hogy segítség a csapatot.

A magyar térfélen és jobbára a magyar embereket figyeltem, hogy ki merre veszi útját. Komoly mozgás volt. Akarva – akaratlanul eszembe jutott 2020 augusztus 20. Komárom, a Tiszti Pavilon és annak homlokzatán ott virító Ferenc József egyik uralkodói jelmondata: „Unitis viribus”, azaz „Egységben az erő”. Az erő gyorsan elszállt.  Olvassuk el és érezzük át Szerbia nemzeti mottóját, amely így szól: ,, Samo Sloga Srbina Spasava „Csak az egység óvja meg a szerbet” és mindenki mást is.

A politikusok mozgása az én meglátásom szerint nem sok jót sejtet. Megeshet, hogy lesznek magyar ajkú képviselők a parlamentben, de biztosan nem egy ,,csapatot,, fognak erősíteni. Az lenne a legjobb persze, ha volna egy magyar csapat is és mellette még pár magyar ajkú képviselő.

Gyimesi jött ő még nem páttag, Ravasz ment ő pedig már nem párttag. Mondhatnánk , hogy fifti fifti, a dolog elintézve. Sajnos én ezt nem mondom, mert mindenkire szükség van. Én szívem szerint valamelyik magyar képviseletet sugalló pártba leigazoltam volna Grendel Gábort a maga 130 ezer szavazatával, és a más pártokhoz igazoló magyarokat is mert van belőlük elég sok. Ők azok akik nem hozzák, hanem viszik a szavazatokat.

Nem volna talán gond a karikázással sem, ha lehetne egyszerre a Forró, Solymos, Simon, Ravasz négyest csak így találomra karikázni. Forró Krisztiánt, mert más párt listáján is szerepel Forró vezeték név. Sajnos ez a parlamenti választásnál nem működik. Egy listán lehet négyet karikázni, azt annyi.

Gondolom ezt tudták akkor is amikor a húzd meg ereszd meg-et játszották a pártok. Tudták, hogy a választási törvény nem engedi, hogy négy párt listáról négy havert karikázzunk. Egyet lehet, azt a többivel mi lesz? Mindegyiknek elmondjuk, hogy téged karikáztam, hiszen  a választás titkos, azt vagy elhiszi vagy nem.

Sajnos ezek után a hajó elmenni látszik, ahogy Koncz Zsuzsa , Huszár Erika és Tardos Péter dalát  már rég megénekelte : Elment az a hajó, elszállt minden gyönyörű szó, Elment az a hajó, hát sírni érte mire való?

Ebben a választási hajrában is bizonyára lesznek vesztesek is, de a vesztesek csak azok lehetnek akik nem veszik észre , hogy elestek és nem tudják, hogy fel lehet kelni. Végezetül álljon előttünk a keresztút egyik fontos üzenete :Jézus háromszor esett el a kereszt terhe alatt. Mindig felkelt. Nekünk is, ha úgy adódik  képesek kell, hogy legyünk felállni, újra tervezni, de csak és ténylegesen Egyesült erővel, mert csak az egység óvja meg a magyart, szlovákot szerbet és mindenkit a világon egyaránt.

JF

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előző cikkEgyenes beszéd
Következő cikkKi nyer ma
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc