Noé Kr. e. 5. században épített bárkát, amikor gondolom nem volt olyan sok tervrajz meg hivatalos ügyintézés hozzá, csak tényleg az ő egyszerűsége volt a garancia az ácsolásnál és láss csodát a bárka partot ért. Már régóta nap mint nap barkácsoljuk saját kissebségi bárkánkat, hogy a pozsonyi vár alatt a Dunapartra érve tegye ki a parlamentbe sietőket, de egy időóta csak leng a Duna a vizén.
Kérdezhetik tőlem miért is kezdem ezzel a hasonlattal az írásomat? A válaszom nagyon egyszerű, ha abban az időben partot ért , akkor most is kell , hogy esély legyen a partra érésre.
Egy ideje már próbálják keresni a partot, amely hol közelinek, hol pedig oly távolinak tűnik. Közelinek, mert tényleg nagyon közel vannak egymáshoz. Távolinak azért, mert mi emberek oly távolra kerültünk egymástól,hogy képtelenség tudni hol is a part. Most, amikor olyan technikai találmányokkal találkozunk amelyek bármikor, bármilyen feltételek mellett partra segíthetnek, nem lehet gond partot fogni. Biztosan nem, de van egy aprócska adalék , maga az ember akinek az adó-vevő készülékét valami állandóan zavarja, talán elveszett az adó-vevéje.
Azt tapasztalom és gondolom, nem vagyok ezzel egyedül, hogy valahol a két part között céltalanul kóválygunk, és nem tudjuk vagy megkockáztatom, már nem is akarjuk elérni a partot.
2019 május 25-én az eu-s választásokon már jelét adtuk, hogy valahol megtorpantunk, hitünkből vesztettünk. Nincs képviselőnk Brüsszelben. Érdekelt ez valakit? Nem hiszem.
Talán akkor nem is gondoltak arra, hogy a 2020-as év februárjának szökőnapján a Brüsszel-i kiesést csak tetézi, hogy a Pozsony-i Dunához sem jutott el a bárkánk.
Ez jól jött másoknak, akik már képviselni akarnak bennünket, de talán ezidáig azt sem tudták, hogy erre szükség van, de valahol már nem csak a szükség, de a politikai ravaszság is törvényt bont. Az élet tapasztalataiból tudjuk, hogy hiába akarnak megfelelő donor nélkül szervet átültetni, az nem megy, az nem hosszabbítja meg az életet. Tehát számunkra is csak a saját képviseletünk az elfogadható és hiteles.
Az írások, fejtegetések nagy része megegyezik abban , hogy valahol hiba van. Gondolom ez már egy régen elcsépelt szókapcsolat.
Igen hiba van, de hol és miben keresendő? A régmúltban, közelmúltban vagy talán a jelenben kell keresni, vagy kell- e még keresni?
Tekintettel az előttünk álló idő rövidségére, ami a parlamenti választásokat illeti szerintem meg kellene keresni a megoldást. Megoldás pedig létezik. Létezik és nem kizárásos alapon , nem úgy , hogy valaki megmondja ki menjen és ki maradjon bárkán. Az efféle megoldások a nem megoldások sokaságát gyarapítják. Tudom a választóknak nagyon is elegük van a politikából és a politikusokból pedig hatványozottan. A baj pedig az, hogy politika politikusok nélkül , ha léteznek még/tisztelet a kivételeknek/ugyan úgy mint a foci focisták nélkül nem létezik. No már most, akárhogy is van, bármennyire is haragszunk a focistáinkra, de azért legközelebb is kimegyünk a stadionba vagy leülünk a tv elé és szurkolunk nekik a jobb eredmény reményében. Ez van a politikában is, ebben biznak a politikusaink is csak ne hogy elbízzák és újra elszámolják vagy már felszámolják magukat. Mi választók kovácsoljuk össze a csapatot, mi küldjük őket a parlamentbe, vagy a süllyesztőbe egyaránt.
A megoldás nem az , hogy lesz ahogy lesz alapon azt mondjuk bennünket ez már nem érdekel és az jut be aki akar. Sok esetben vagyunk így a dolgokkal, dolgainkkal. Feladjuk, nem csináljuk tovább, nincs értelme. A minap olvastam a következő gondolatot, amely arra utal, azt sugallja, hogy mennyien várnak arra, hogy valaki, valakik feladják. A gondolat valahogy így szól – ha semmiképpen sem győzhetek, végül azt mondom: mi az ördögnek harcolok? Erre aztán sokan várnak és számítanak, hogy újfent magyar parlamenti képviselet nélkül maradunk, de a nekünk szánt parlamenti székek nem maradnak üresen. A 150 az 150 parlamenti szék velünk vagy nélkülünk is.
Kevés nagyon az idő, de egy jó bárkát még összehozhatunk, ahol vigyáznunk kell az elemek egybe illesztésére, és ha lehet ne használjunk hozzá tudományos dolgokat. Az még nekünk nem nagyon megy , no meg nem is hiányzik.
Nagyon komoly munka ez, de biztathat és erőt adhat Oravecz Nóra gondolata, amely nagyon megfontolandó minden közszereplő és nem közszereplő számára.
Ő ezt írja:
,,Ne add fel. Menj bele a kihívásba, és csináld végig. Ne nézz körbe, csak a feladatra koncentrálj. Ha folyton másra koncentrálsz, máris vége. Hagyd, hogy a feladatod irányítson, csak vele foglalkozz. Merj benne lenni, harcolni és nem feladni. Viseld el a fájdalmat, a kellemetlenséget, a nehézségeket, mert azok vezetnek majd előre.
Azok visznek el a célhoz. És tudod, lesz, akinek nem fog tetszeni az, amit csinálsz – de te csak folytasd tovább egészen addig, amíg a szíved azt súgja. Csak rá hallgass, senki másra.,,
Kell ennél másabb gondolat a mostani feladatok elvégzéséhez? Hiszen amikor a bárkánk kész lesz mindenki ráférhet. Ismerős és nem ismerős, barát és nem barát persze a politikus is , ha célba akar érni. Tudjuk jól, hogy vannak óriási győzelmek és elkerülhető vereségek, én a másikat szeretném elkerülni.
JF
