Tudom a társadalom minden területén változásra lenne szükség. Azt is
tudom, hogy ehhez temérdek pénz vagy még attól is több kellene. Azt is
tudom, hogy mindig és mindenhol vannak tartalékok amihez szűk időkben
hozzá lehet nyúlni. Sajnos azt is tapasztalom, hogy néha hiába a pénz a
rendszer mégsem működik.
A rendszerek működéséhez az új kifejezéssel élve rendszer gazdák
kellenek vagy inkább kellenének. Amikor még nem találták fel ezt a kifejezést
a rendszerek azért akkor is működtek, hiszen lásd a mögöttünk lévő időt, és
az időhöz párosuló tényeket. Tudom, hogy a számitógépek, az új technika
adta vívmányok világát éljük. Sok esetben látom azt is, hogy az új
rendszerekben valahol már csak a rendszer hiányzik.
Ma nem is volt szándékomban írni, főleg nem a rendszerekről vagy a
rendszertelenségekről. Amikor látom a rengeteg plakát erdőt, azt, hogy kik
üzennek vagy mit az talán most nem is érdekes. Nem érdekes mert valahol
mindenki azt írja, mondja , hogy a meglévőnél jobbat akarnak. Jó, ezt már
vagy 33 éve mondják, ismétlik és annak előtte szintén ki tudja hány éve és
sajnos még mindig csak ott tartunk ahol tartunk.
Az egyik helyen azt olvasom, hogy ,, gyógyítsuk együtt szülőföldünket,,.
Kérem szépen ráfér de nagyon, hogy ne csak , szülőföldünket, de
társadalmunkat is együtt gyógyítsuk.
Régóta figyelem és látom mi történik az egészségügy házatáján. Sajnos az
utóbbi időben, és ezt nem lehet és szabad csak a covid számlájára írni a
rendszer tényleg rendszertelenül működik. Sajnos az idős, a magatehetetlen,
a végstádiumú beteg belevész a rendszertelenségbe. Nem lenne igazam, ha
nem írnám le, hogy tisztelet a kivételes eseteknek mert vannak.
Telefonon keres talán egy jövendőbeli betegünk fia. Daganatos, 60 év körüli
személyt nem e tudnánk elhelyezni a hospicban. Sürgős lenne, mert a
kórházban már letelt az ott eltölthető idő. Már magában az, hogy egy súlyos
betegnél letelik a gyógyításra szánt idő, nekem ez nagyon sántít. Amikor
tudunk, és lehet segítünk, mert ma neki, holnap lehet nekem kellhet majd
segítség. Megegyeztünk, hogy szerdán jön a beteg felvételre. Szerdán reggel
még a családtaggal egyeztettek, hogy mikorra várható az érkezés. A válasz,
hogy 9 óra magasságában érkezik a mentőautóval. Annak rendje és módja szerint meg is érkezett a mentőautó. A beteget fogadó nővérke, hív, hogy
valami galiba van. Gondoltam, hogy egy másik beteg van az autóban és
máshová kellene mennie, ez a legkevesebb, ez magoldható.
A gond ennél sokkal összetettebb. Szegény mentőstiszt nagy meglepetésére
az 50 perce még élő betegnek, valahol útközben a szíve felmondta a
szolgálatot. A nővérkék tapasztalatára támaszkodva a halál beállta 20-30
perce történhetett. Az út hozzánk az adott kórházból egy átlagos sebességgel
legyen 50 perc. Kérdem én megérdemli ezt az ember lett légyen idős vagy
fiatal? Kérdem én miért nem tudjuk megőrizni az emberi méltóságot ?
Kérdem én és már nem először miért veszik el a rendszer rendszertelenségei
között a beteg?
A válasz talán olyan összetett mint maga az egészségügy. Itt nem lehet a
pénzhiányra hivatkozni. Itt valami egészen más lehet a baj. Itt nem a
gyógyítást kell orvosolni, itt nem azt kell oldani, hogy milyen a betegsége. Itt
talán azt kell oldani, hogy az ember mikor beteg miért nem ember. Tudom,
akkor már nincs hasznára a társadalomnak, de mégis csak ember. Én pedig
azt gondolom, hogy a betegséget senki sem veszi, mert hát nincs olyan üzlet,
legalábbis én nem tudok róla, ahol ezt árulnák. Biztosan vannak kivételek,
ahol a beteg is ember, és talán ez ad még reményt az egészségügy
gyógyítására.
Jönnek a választások, ennyi év után már minden ígéret elhalványul, és sok
ígéret az ígéret szintjén vagy földjén marad. Remélem, hogyha javítani
akarunk a jelenlegi helyzeten akkor tényleg neki kell fogunk az ígéretek
teljesítésének. Nem egy ördögtől való dolog lesz, csak a rendszertelenségbe
igazi paraszt ésszel rendszert kell becsempészni. Tudom ez a század a
tudomány százada, de az ember, ha jóra és jól alkalmazza a tudomány
vívmányait a gyümölcse is beérik. Legyünk éberek, mert a társadalmunknak
nem csak a rák a rákfenéje. Figyeljünk oda egymásra, a beteg pedig mindig
kapja meg azt a reménysugarat, amely mögött még mindig pislákol egy
gyertya fénye. Tudom és egyetértek Rideg Sándor gondolatával amikor ezt
irja: ,,A betegség olyan valami, amibe vagy meggyógyul az ember, vagy
belehal.,, Én ammondó vagyok, ha a betegségben szenvedő egészségügyet
sikerül talpra állítani, biztosan sok beteg hasznára is lesz.
JF
