Aki figyeli a vírus körüli eseményeket és azt gondolom kevés az olyan ember akinek figyelmét ezt elkerüli. A legtöbbször a 65 év felettiek szóösszetétel rezonál a köztudatban. Ők azok akiket leginkább érinthet a jelenlegi járvány körüli állapot, ők a fenyegetettek.
A szociális és egészségügyi intézmények bezárása vagy inkább bezárásának ajánlása az első elfogadott rendeletek közé tartozott. Érthető, hiszen az intézmények falai között elképzelhetetlenül széles skálán van jelen minden valós és képzelt tényező egyaránt. Mi március 6-án este hoztuk a döntést, hogy se be, de se ki sem lehet menni az épületből, tehát az intézményből. Kicsit túlléptük az ajánlást, de azt gondoltam, ha tényleg komolyan akarjuk venni és miért ne akarnánk komolyan venni akkor ez csak így együtt hatásos.
Időnk sem volt elmondani, hogy mit is tervezünk, hiszen ezt nem mi, de az Élet, a Sors, a Nagy Rendező forgatókönyve hozta. Az ellen pedig tenni mi nagyon kicsik vagyunk. Az utakat amelyet az ember járja sokáig nem érti meg, nem érti meg, sokáig csak eszközként tekintünk rájuk és nem látja az értelmüket. Ez talán nem is olyan nagy baj, hogy valamit azonnal nem értünk csak néha a fegyelmezettségünkkel van baj ameddig ezt meg nem értjük.
Ajtó, ablak kulcsra zárva. Az első fontos lépés megtéve, hogy egyfajta biztonságot sugalljunk lakóink és általában mindenki felé. A másik fontos és nagyon fontos dolog, hogy lakóink is ezt megértsék. Amikor nincs látogatás nem szükséges a recepciós jelenléte sem. Ahogy minden reggel és délután betoppanok hozzájuk, az idősek szépen és nagyszámban ott ültek a kanapén, a székeken és mondják a magukét. Ami mindig egy pozitív jel volt a számomra, hogy a mosoly mindig kiült az arcukra, hangosak voltak, néha még nótafikáltak is. Nagyon kíváncsi voltam arra mi történik majd a recepciósok nélküli időben. Meglepetésemre az első napokban a bevett szokás szerint a kanapé tömve volt és a felhőtlen fecsegésnek se vége se hossza.
Azért kíváncsi voltam a véleményükre és leültem melléjük és gyanútlanul kezdtem kérdezni a jelenlegi állapotról. A kérdést válasz, a választ további kérdés követett , amely számomra végül is nagyon tanulságos lett és komoly tapasztalatokkal gazdagodtam. A körülöttem lévők életkora 70 és 85 év közé határolható. Ők azok akik leginkább sérülékenyek, érzékenyek nem csak az ilyen komoly járványra, de minden egyes rezzenésre egyaránt. Elmondták, hogy ez idáig ilyennel az életük során nem találkoztak. Némelyikük felidézte a gyerekként megélt második világháborús borzalmakat, de ahogy mondta akkor egészen más világ volt teljesen más állapotokkal.
Milyen világ, milyen állapotok ?
Tudja alig voltam 10 éves amikor dübörgött a háború, gyerekként pedig az ember mindig másképp értékeli és látja a dolgokat. Akkor nem volt karantén, nem voltunk bezárva, tudtunk találkozni már amikor lehetett. Amikor riadó volt akkor mindenki nagyon félt, amikor vége lett felsóhajtottunk, hogy újfent túléltük. Azután emlékszem még a száj és körömfájásra, hiszen én is a bezártak között, a szolgálatot teljesítők között voltam. Nem volt könnyű, ha jól emlékszem három hétig voltunk bezárva illetve az otthonunktól elvágva dolgoztunk. Kibírtuk, pedig nem volt ám mobiltelefon meg ezek az új ördöngős dolgok sem. A hozzátartóink szavait sem hallottuk óránként, van akiét csak három hét után és még mindig itt vagyok. A mostani helyzetet pedig még csak nagyon kevesen tudják megítélni.
Még beszélgetnék, de már hívnak és mennem kell, de ígérem előbb mint utóbb visszajövök és visszaülök beszélgetni. Ez a beszélgetés március 13-án és pont pénteken zajlott. Nem vagyok babonás csak vannak olyan események és tragikusak amelyek pont péntek 13-ik napjához köthetőek és saját bőrömön tapasztaltam.
Az utasítások, rendeletek egymást követték és egyre szigorúbbak lettek. Tudjuk az egyik út rögös, barázdás, a másik simább talán aszfalt szőnyeggel bevont és ezeken menve kell célba érni. Majdnem két hét után egy nagyon rövid időre futottam be az intézménybe, tényleg csak egy villámlátogatásra. Sajnos az én utamba a sors még a vírusos problémák megoldásán kívül egy külön akadályt is állított. Erre az akadályra nem számítottam, ez nem volt benne a játszmában, de aminek jönnie kell az úgy is jön , ha akarjuk, ha nem.
A villámlátogatás során, tényleg csak pár perc jutott a beszélgetésre. Pár perc amely számomra nagyon felemelő volt. Szinte ugyan az a csapat ült ott a kanapén és nagyon nagy szeretettel fogadtak, elmodták, hogy aggódtak értem. Én is mindig aggódok magukért, még akkor is amikor nem vagyok itt maguk között. Erre az a bácsi akivel múltkor beszélgettem azt mondja :,, Az aggódás olyan, mintha imádkozna egy olyan dologért, amit nem akar, hogy megtörténjen.,, Jó ezt nem én találtam ki, valami bölcs ember mondta a nevét már nem tudom, de amit mondott azt jó bevéstem az agyamba.
Hogy érzik magukat a bezártságban? Aj, tudja mi nagyon jól. Meg van tényleg mindenünk azonkívül, hogy nem jöhetnek látogatók. Ez is jó valamire, így talán mindenki egyforma lesz. Miért? Hát azért nem mindenki után jönnek, és sok esetben látjuk, hogy azért az belülről gyötrő, emésztő. Súgja az egyik nénike a kanapéról.
Egyet azonban már most nyugodt szívvel elmondhatunk. Már jó ideje, évek hosszú sorát töltjük önöknél és ülünk itt együtt módjával a kanapén is. Sokat beszélgettünk, nótafikáltunk ezidáig is, de tudja a bezártság óta másak a beszélgetések is, meg egészen más tartalmú nótákat is dúdolászunk, hol halkabban, hol hangosabban.
Mi ennek az oka? Gondolkodtam, gondolkodtunk rajta, és arra az eredményre jutottunk , hogy ez a bezártság már nem csak a szánkat, de szívünket, lelkünket is jobban megnyitotta a másik felé, és ez csuda jót tett velünk, nekünk egyaránt, ezért másak még a nótáink is. Mondja az egyik nénike.
Elköszönök. Egyszóval a bezártság tette nyitottá őket. Érdekes amit mondtak, nagyon el kell rajta gondolkodnom, hogy ezt aprópénzre tudjam váltani és megértsem. A másik pedig a bácsika bölcselete az aggódásról. Nagyon megtalálta az akkor oda illő és nagyon megszívlelendő gondolatot. Az utakat amelyet az ember járja sokáig nem érti meg az értelmüket. Egy napon pedig rájövünk, hogy az utaknak értelmük van és előbb utóbb elvezetnek valahová. Azt gondolom őket is velem együtt újra meg újra elvezetett egy újabb felfedezéshez.
JF
