Az ország első ilyen intézményeként nyitották meg e létesítményeket 2003. május 10-én.
„18 éve még egyáltalán nem volt ismert a hospice funkciója, feladatköre. Akkor Roman Kováč egészségügyi miniszter volt az, aki felvetette nekem, hogy szükség van ilyen intézményekre az országban. Ha ugyanis valaki olyan egészségügyi helyzetbe kerül a kórházi ellátást követően, hogy további szakavatott ellátásra szorul, akkor a hospice adhat helyet neki, hogy enyhítsék szenvedését életének utolsó szakaszában. Akkor kértem tőle két hét gondolkodási időt, aztán igent mondtam” – emlékezett vissza Juhos Ferenc, az intézmény alapítója és vezetője, aki ennek a 18 évnek és a segítő munkatársainak a tiszteletére egy könyvet is írt, Derékba tört fák címmel.
„A könyvet akkor kezdtem írni, amikor covidos lettem, és megtapasztaltam ennek a betegségnek a mélységeit. Úgy éreztem, hogy össze kell foglalnom annak a 18 évnek az esszenciáját, amit együtt éltünk meg a nővérekkel, az orvosokkal, a segítő személyzettel. Az intézmény megalapításától kezdve rengeteg kitartásra, munkára, alázatra volt szükség, hogy megépítsük és 18 éven keresztül működtessük a hospice-t, hogy az menedékháza lehessen azoknak, akiktől sokszor már mindenki más elfordul. Láttunk derékba tört sorsokat, csillapíthatatlan lelki fájdalmat, de sok csodát is. Minden napját nagy szeretettel csináltuk, és csináljuk ma is, még ha sokszor fáradtan is, de szeretettel. Szeretet nélkül nem is lehetne ezt csinálni”
– összegezte a könyv szerzője, Juhos Ferenc.
Az intézményben ellátnak végstádiumú rákos betegeket, agyvérzés vagy stroke következményeképp bénultakat, éberkómásokat és olyan betegeket, akik életüknek utolsó stádiumába kerültek és aktív egészségügyi ellátásra szorulnak.
„De senki ne gondolja, hogy ide csak idős betegek jönnek, sajnos sokszor megesik, hogy egészen fiatalok, huszon-, harmincévesek kerülnek egy baleset vagy súlyos, agresszív betegség miatt a nádszegi Hospice falai közé”
– tette hozzá Juhos az intézmény megalapításának 18. évfordulójára szervezett szűkkörű megemlékezésén, amelyet az aktuális közegészségügyi szabályok betartásával szerveztek.
A megemlékezésen részt vett MUDr. Tornóczi László ortopéd orvos, aki rövid felszólalásában az intézményt és annak dolgozóit méltatta. „Az egészségügy olyan helyzetbe került, hogy sokszor fontosabb a gazdaságosság, mint az egészség, miközben megfeledkeznek a méltányosságról. Végigkísértem ennek az intézménynek az életét az elmúlt csaknem két évtizedben. A nádszegi Hospice lénye és küldetése a méltóságteljes gondozás, valamint a betegek és hozzátartozóik szenvedésének szeretetteljes enyhítése” – mondta beszédében a szakorvos.
parameter.sk