Bibliai mottó: „Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük.”
(Mt 2,10)
Újra december van és pár nap múlva megérkezik Karácsony Csodája. Legyen áldott a jó Isten, aki egy újabb karácsonyt megérnünk enged. A karácsonynak van egy különleges számomra leírhatatlan varázsa. Sokak számára a legszebb, a legérzelmibb, legalábbis a gyermeki lelket a legmélyebben megható ünnep.
Felnőttekként is, amikor meglátjuk a betlehemi csillag csodás ragyogását, akkor meglehet, hogy az ünnepek idejére elfeledjük a világ baját, néha lelkünk kínzó szorítását. Amikor rágondolunk a szegényes jézusi jászolbölcsőre, akkor ennek fényében mindennapjaink megszépülnek – és talán még erősebbé is tesznek bennünket.
Az elsők, akik tudomást szereztek a Megváltó születéséről, a környéken tanyázó pásztorok voltak, akik e vidéken a szabad ég alatt őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik és ezt mondta : Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban” – írja Lukács evangéliuma Jézus születéséről. Rá is leltek a kisdedre.
A pásztorok látták az újszülöttet, és már több mint 2000 éve ünnepeljük ezt a napot és valószinű, hogy a világvégéig fogjuk ünnepelni. Miért ünnepeljük azóta ezt a napot, miért ez az év legszebb napja, miért ekkor adunk és kapunk a legtöbbet. Folytathatnám a miértekkel, de gondolom mindenkinek megvan a maga válasza erre a sok miértre.
Lassan ünneplőbe öltöztetjük lelkünket és ilyenkor jut eszembe gyermekkorom karácsonyi hangulata amelynek árnyalását egy Ady-versszak felidézésével és a karácsony éjjelén a temlom előtt a ,,Bandalisták,, által játszott Csendes éj dallammával próbálom meg újfent visszahozni. „Harang csendül,/ Ének zendül,/ Messze zsong a hálaének,/ Az én kedves kis falumban/ Karácsonykor/ Magába száll minden lélek.” (Karácsony, I. versszak), Csendes éj, szent nyugalom, Hallgat a völgy s halom, Szűzanya hallod de csendes a táj, Isteni gyermeked álomra vár, Látván, hogy altatod őt,Látván, hogy altatod őt. Ahogy ezeket nagyanyámmal énekelgettük a kályha melegénél és nagyban sült a karácsonyi ostya, elfeledni ezt nem lehet.
Még soha sem árnyékolta be az élet ennyire e gyönyörű ünnepet, mint ahogyan az elmúlt évben tette és teszi most is! Ez a karácsony azért kicsit megint más lesz mint a többi, mert Kinek fájdalom jut ki részül, Kinek az emlékezés marad itt csak díszül, Kinek a szerette betlehemi csillagként néz az égről. Ezen rész alapgondolata Madácsiné Jutkától származik.
Visszahozva „messzeringó gyermekkorunk világa” havas-fenyőfás karácsonyainak meghitt hangulatát csendüljön hát a harang, zendüljön énekünk, és szálljunk magunkba legalább ilyenkor, hogy közömbösségbe vagy érzelgősségbe fulladó felszínes ünnepléseinket tegyük erőt adó és lelkünket megtisztító karácsonyokká. Így próbáljuk átélni karácsony lényegét, ami nem abban áll, hogy Jézus ezen a napon született meg, hanem abban, hogy egyáltalán megszületett. Erre a Jézusra tekintsük hát példaképként karácsonykor. Amikor felidézzük a régi karácsonyokat, rájövünk, hogy kis apróságok – nem a nagy csodák – adják a legbensőségesebb boldogságot. Ezzel a karácsonyi csillagok örökös újragyújtásához, a hajnalok reményteljesebb hasadásához mi is hozzájárulhatunk. Ezt üzeni ezen a karácsonyon nekünk – mennyből az angyal.
A fentebb leírt gondolatokkal engedjék meg, hogy kívánjak mindenkinek áldott, békés karácsonyi ünnepeket, jó egészséget, és eredményekben, sikerekben gazdag új esztendőt.
J.F.
