Pár  hónappal ezelőtt a tavalyi év októberében nagy volt a sürgölődés. Választások előtt álltak a polgármester és képviselőjelöltek az egyes községekben. A kampány a végéhez közeledett és a jelöltek igyekeztek a maguk javára fordítani illetve állítani a választókat.

Október 30-án már ismert volt minden eredmény. A győztesek többsége azóta letette a által előírt esküt és elfoglalta helyét a község és a város élen illetve a képviselőtestületekben. Elkezdődött számukra a munka az igazi megmérettetés, az igazi kampány amelynek eredményét majd megint négy év múlva díjazhatják a választók.

Gondoljunk csak vissza egy pillanat erejéig az önkormányzati választásokra. Most tegyük félre a megyei választásokat, amelyek szintén  a véletlenek folytán épp pont azon a napon voltak. Akkor már nagyon a levegőben lógott a kormány bukása, a felhők már nagyon eltakarták a napot. Az akkori helyzet nagyon rányomta a bélyegét a választásokra való készülődésre is. Az akkor megválasztott polgármesterek és önkormányzati képviselők nem nagyon tudták, hogy amikorra összerázódik a testület szétrázódik a kormány. Ezt már MURPHY-TÖRVÉNYe is megálapította, hogy:,,Ami el tud romlani, az el is romlik, és ha már nem romolhatnak tovább a dolgok, akkor tovább romlanak.,, Gondolhatjuk és joggal, hogy miért pont most, hiszen alig pár hónappal ezelőtt  startoltuk be önkormányzati masináinkat. A ,,kezdő,, polgármesterek most merre figyeljenek vagy inkább merre induljanak. Nem így képzelték el az első hónapokat. Az újra választottak és már régóta hivatalban lévők is másra számítottak. Az utóbbi időkben rájár a rúd az önkormányzatokra. Covid, háború a szomszédban, energia és egyéb válság, ez tényleg kivéreztetheti az őket.

Mindezek ellenére az utóbbi időben alig hallani róluk, hogy léteznek ,ez igaz még akkor is, ha nem rég volt a Szlovákia Városok és Falvak Társulásának közgyűlése. Igaz az is, hogy január végének egy estelén  figyelmeztetésként sötétséget borítottak a községekre. A gond ugye ilyenkor az, hogy a sötétben kevésbé látunk, ha pedig világítanak, akkor pedig a lámpa alatt van a legnagyobb sötétség.

Valaki egyszer nagyon találóan azt mondta, hogy minden változik, csak a változás örök. Elgondolkodtam ezen a mondaton, és nagyon nagy igazságot rejt magában, hiszen minden fejlődik, bár lehetnek dolgok, amelyek visszafejlődnek, ezt sem lehet kizárni. A fejlődés egyben magában hordozza a változás minden jegyét.

A helyi önkormányzatok is állandó változásban, fejlődésben és készenlétben vannak. Ha nem így volna, akkor a covid tesztelésre várók még talán ott sorakoznának a kijelölt helyek előtt. Az Ukrajnába szánt segélycsomagok pedig még elszállításra várnának. Az eus forrásokról egy külön fejezet, amely biztosan  megér egy külön misét.  A sort pedig még sokáig lehetne folytatni. A hatáskörökről már nem is beszélek , hiszen az állambácsi ezeket sem aprózta el, hiszen ezres számokban kell számolni őket, de a hozzájuk társított zsozsót azt meg jól elaprózta. Akarva, akaratlanul egy vicc jut az eszembe, amikor a cigányzenészek éjjel, zárás után osztoznak a pénzen, de a bőgősnek nem adnak belőle. – Mi van, komám, hát nekem nem jár? – kérdi. Mire a prímás: – Hát járni jár, csak nem jut. Szegény településvezetők is így vannak. Ők a mindenkori pénzügyminiszterhez intézik a kérdést. Miniszter úr, hát nekünk nem jár? Szegény miniszter úr csak úgy halkan sziszegve: Hát járni jár, csak nem jut.

A kérdés csak az, hogy hol van és meddig tart a települések tűréshatára? Ahogy a világon mindennek van határolt ideje így a türelemnek is. Mindent a maga idejében kell megtenni. Agatha Christie gondolatával folytatom, aki azt mondja: ,, Nem okos dolog siettetni a dolgokat. Látni kell az utat, amelyen előre akar haladni az ember.,,  A településvezetők nagyon is tudják a,, maga idejét,, és az utat, amelyen előre akarnak vagy inkább akarnának haladni.

A demokráciának is lehetnek hátulütői, sőt hibái is, hiszen az én nézetem szerint még ma is, de holnap is csak tanulni fogjuk mit is jelent a valódi demokrácia, a valódi önkormányzás. Ahogy nem rég már valahol leírtam, hogy a választási részvétel az önkormányzati választásokon 1998 óta nem éri el az 50%-os küszöböt sem. Ennek az egyik oka biztosan az lehet, hogy mostoha gyerekként vannak kezelve. Az illetékesek pedig nagyon jól tudják, ha baj van mindig lehet rájuk számítani. Még ez az egy Isteni szerencse.

Tudom szeptemberig megint nincs  rájuk idő, azt karácsonyig megint, és megint elcsordogált 14 drága hónapa választások után  a járni jár szállóige medrében. Időt kéne találni és megbeszélni a közös dolgokat, amiből van egyvehány. Azt azért nem titkolom, hogy még szeretném megtapasztalni, amikor egy igazán új napra virradnak az önkormányzatok. Tudom nem egy egyszerű dologról van szó, de nem is annyira ördöngős amilyennek elsőre látszik. A sokszor említett politikai, emberi akaratról van csak szó. Az akarat az mindig bennünk van csak tudni kell, hogy mikor szabadítsuk ki. Az én véleményem szerint itt, ebben az esetben is már komoly fáziskésben vagyunk.

JF

Előző cikkA hónap száma 2722
Következő cikkEgyenes beszéd
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc