RÉGI CSIBÉSZEK

0
937

Már csak röpke három hónap és tudni fogjuk a következő parlamenti választások eredményét. Tudni fogjuk, hogy legpontosabban a választó tudja megmondani melyik párt milyen eredményt szerzett. A mai napon amikor e sorokat papírra vetem már a választáson induló mindegyik párt tudja a listájukon szereplők névsorát.
Minden induló párt bizonyára kereste az embereket vagy ahogy több ízben említettem munkásokat az aratásba. Valamikor könnyebb volt aratót találni és kéveszedőt egyaránt, most már a kombajnista is a hiányszakmák egyikét gyarapítja. Mindannyian tudjuk jól, hogy itt tényleg nem aratókat kerestek, de lehet, hogy jobban járnának velük.
A pártok jelölteket keresnek akik felkerülnek jó esetben egy 150 nevet tartalmazó névsorba, de nem ABC sorrendben. Most jut eszembe nem é lehetne a választási törvényt ez irányban megváltoztatni. Milyen szép is volna és még keresni könnyebb lenne a listán, mert az ABC –t azért minden választó ismeri. Most biztosan azt mondják, hogy az a fránya B nagyon közel van az A betűhöz és újra helyzeti előnybe kerülnének a B betűsök. Most ez nem így van és jó ideig nem is lesz így, de egy gondolatot azért számomra megért.
A listákat vagy pontosabban fogalmazva a teljes listákat nem ismerem így azután némely esetben csak tippelni tudok, hogy ki milyen helyen kezdi a versenyt. Á francokat nem a versenyt, mert az már a pártlistákon belül nagyjából eldőlt. Tudni kell és azt az elmúlt 30 év tapasztalata mutatja, hogy a parlamentbe nyomuló pártok és mozgalmak általában mennyi parlamenti székkel fognak rendelkezni. Itt talán erre a kérdésre kisebb – nagyobb eltéréssel az előzetes felmérések választ is adhatnak. Ez esetben már megéri számolni, hogy a listákon szereplők helyezése mennyire lehet befutó, ha pártja bekerül a parlamentbe. A listán melyik az a hely ahol még van esély. A félreértés elkerülése végett el kell , hogy mondjam , minden indulónak van esélye, hiszen él a karikázás lehetősége. Ez azt jelenti, hogy minden listán négy nevet lehet karikázni és ezzel helyzetbe hozni az indulót. Gyakorlatilag így mondhatjuk mindenkinek van esélye, de itt jön az a bizonyos svédcsavar. Az pedig azt jelenti, hogy a matematika is szerepet játszik a helyosztók megállapításában. Saját példám is megmutatta, hogy két esetben a 16 –os számot kaptam és nem és nem sikerült gól rúgnom. Akkor a 16 –os nagyon jó számnak számított, és azt mondtam , hogy a 16-osról is lehet nagyon szép gólt rúgni, de sajnos egy hatalmas kapufa lett, talán még most is rezeg és ráadásul a labda is kifelé pattant.
Mit jelent ez? Amikor karikázunk akkor valakiket be akarnánk juttatni a törvényhozásba. Nem is olyan egyszerű. Példaként, ha a párt a hozott szavazatok alapján bejut a parlamentbe és 15 képviselője lesz, akkor a 16-ik jelölt nem biztos, hogy bejut.
A nem biztos azt jelenti, hogy a párt összesen, hogy könnyebben számoljunk 150 ezer szavazatot szerzett a 16 -iknak ahhoz , hogy esélye legyen legalább 4500 karikát kell szerezni. Ez az adott pártra leadott összes szavazat három százalékát jelenti. Ehhez még az is kell, hogy az előtte lévők valamelyikének legalább egy szavazattal kevesebbje legyen, tehát 4 499. Tehát nem is olyan egyszerű csak úgy besétálni a parlamentbe. Ezzel a számítással akár a 150-ik bejuthat. A bejutáshoz utána még az ún. Csík alatt maradottaknak is lehet esélye, ha valakik kormányra kerülés esetén más lehetőséget kapnak, de ez már egy másik történet.
Itt jön újra vissza a fentebbi gondolat, hogy a pártok listájának felállításában rejlik a döntő szerep. Valahogy ez tényleg hasonlít az egyes országok foci vagy más csapatjátékának válogatottjaira. Nem hiába mondják a fociban 21-es keret azt leszűkítik 18-ra és végül ugye csak 11-en játszanak. A többi pedig reménykedve vár , lehet, hogy becserélik és játszhat.
Azt gondolom sokan vagy még annál is többen figyelik kik kerülnek főleg a bennünket érintő listák elejére. Figyelik, kik lesznek azok akik, ha szerencsénk, á dehogy szerencsénk elég szavazatunk lesz akkor ott lesznek a parlamenti padokban. Most tényleg nem tudom, hogy hány bennünket is képviselni akaró párt létezik. Sok vagy még annál is több, hiszen már pártszárnyak is akadnak akik szívesen felvállalják gondjainkat, csak, hogy több szavazatot szerezzenek. Valahol érthető, hiszen mi rendesen szétziláltak vagyunk, köszönve saját magunknak. Az ökölvívásban is a komoly ütéstől,, megroggyant,, bokszolóra számolnak, és ha feltápászkodik azonnal az esetek többségében próbálják ,,kivégezni,,. Itt velünk is ez történik, beszedtünk egy nagyon komoly felütést és még nem tiszta a látásunk
Amikor az 1990-es évek második felében volt négy párt , azt abból három szövetséget kötött azt hittük eljött a kánaán. Egy ideig talán itt is járt, de fogta sátorfáját és tova állt. Zajlott az élet, az egyből azt lett kettő, de csak egyik lett a parlamenti tényező. Ebből azután lett is elég sok adok kapok meg ramazuri. Lám mi történik a 2020-s választások előtti évben, a magyar térfélen játszó pártok megsokasodnak. A pártok megsokasodtak, csak a választóból nem lett több, sőt…. .Utána pedig tapasztalom, hogy azért ez így teljesen nincs rendben. Össze kellene kovácsolni, egybe gyúrni ezt a sokaságot. Idő hiányában, no lehet hogy más hiányában is , de jön a Karácsony a szeretet ünnepe, fogalmazzak inkább visszafogottabban nem sikerült teljesen, egy tető alá hozni minden itt megjelent magyar pártot.
Egység nincs, egyesség nincs, de azért választás az lesz. Itt jön elő Kurt Tepperwein egyik gondolata amikor is azt mondja, hogy : “A pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy rózsaszínű szemüveget hordunk és úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben volna. A ‘positum’ latin szó jelentése: az, ami van. Pozitívnak lenni tehát azt jelenti, hogy elfogadjuk, ami van és aztán továbblépünk.”
Igen fogadjuk el azt ami most történt és azután nagy léptekkel lépjünk tovább, mert a pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy minden a legnagyobb rendben van. Valahol most odáig jutottunk a lejtőn, hogy van e még lejjebb azt nem tudom csak remélni tudom, hogy nincs, mint a híres Omega zenekar Régi csibészek slágerének egyik gondolat mondja: Egyik délután megyek az utcán,És látom, nem köszöntök már,Hátam mögött még fütty se szól mint rég,Úgy érzem, elfelejtették. Óh, a régi csibészek nem ismernek engem meg, Nézik, mit nézek, aztán tovább mennek.
Itt tartunk alig 100 nappal a választások előtt. A régieket már nem akarják megismerni az újaknak pedig nem jutott kellő fény az árnyékukban és azt mindenki tovább lépdel.
Számomra ezek kudarcok, még akkor is, ha valahol részese vagyok a történéseknek, de a döntések valahol,,messze,, tőlem távol zajlanak. A gondom ezzel az, hogy a 30 év kudarcai után is még mindig kint, másokban keressük azt amit csak belül találhatunk meg . Tehát az út bennünk van, ne keressük kívül.
Jövő év februárját ha minden igaz március követi, úgy ahogy a telet a tavasz. Remélem ebben nem lesz eget rengető változás, és február után is újra kitavaszodik. Abban már nem vagyok olyan biztos, hogy az itt élő magyarokra is egy új tavasz virrad. Fognak is zajongani de rendesen az 1848 Forradalmárok. Nagyon nem sajnálnám, ha ebben és az ezeket érintő dolgokban nem lenne igazam.
Lehet kitűzni a gyászlobogót: 52 év után gyakorlatilag kettészakad az Omega. Ennyi idő alatt mindenhol vannak konfliktusok, és persze ezek a rockbandát sem kerülték el. – írja a Bors. / A zenekar 1962 szeptember 23-án tartotta első koncertjét/ Nekünk már hamarabb kilehetett vagy kellett volna tűzni a gyászlobogót, hogy ketté vagy hányfelé szakadtunk. Láss csodát az Omega nem rég Vágsellyén koncertezett teltház előtt, meg máshol is és mindig telt ház van. Szétszakadt azt összefércelték és elmúlt 57 éveses. Egy két új arc a csapatban azt a rajongók pedig megint csak jönnek és jönnek.
Ebből a példából is nagyon jól látható, érzékelhető, hogy amikor úgy gondoljuk, hogy már minden lehetőséget kimerítettünk, még biztosan van legalább egy. Tehát jövő februárja után is lesz élet , csak akkor már nem az élet értelmét kell keresni, hanem nekünk kell értelmet adni a további életnek.
JF

Előző cikkSzlovákia nem Pozsony és Pozsony nem Szlovákia
Következő cikkHuszonöt párt, mozgalom, koalíció indul a parlamenti választáson
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc