VÁLASZTÉSI LEHETŐSÉG ÉS A SZAVAZÓFÜLKE

0
484

Választások választásokat követnek 1989 óta. Az emberek hol többen, hol kevesebben vesznek részt az egyes választásokon. Van belőlük egy csokorra való. Néha már úgy néz ki mintha sportversenyen lennénk és valami címet szeretnénk bezsebelni. Igaz az események nem sportpályákon , nem is sportcsarnokokban dőlnek el, de az is lehet , hogy ott vannak a selejtezők.
Nagyon sok kérdés foglalkoztat a választásokat a választókat illetően és ezek összefüggéseivel egyaránt. Eme kicsit hosszabb lélegzetvételű írásban ezeket a meglátásaimat, észrevételeimet és az emberek észrevételeit szeretném leírni. Most azonnal sokan kérdezhetnék, hogy kit is érdekel ez a téma? A válaszom az, hogy a választókat és a választottakat is érdekelheti. Miért írom, hogy érdekelheti, mert az embereket sok minden érdekli és nem kivétel ez alól a választások sem. Igen nem kivétel, hiszen, ha az emlékezetem nem csal és miért is csalna, emlékszem arra amikor olyan sorok kígyóztak a választási helyiségek előtt mint mostanában Dunaszerdahelyen a MOL Arénában a DAC meccsek előtt. Mondjam azt , hogy van valami rokonság a foci és a választások között. Igen van. Amikor jól megy a csapatnak megtelnek a stadionok, na jó Szlovákiában csak Dunaszerdahelyen, és egy torokból szól a mindent bele. Amikor jól áll az állam szénája ezt a választó is megérzi, és nagyobb kedvvel és tömegesen keresi fel a választási helyiségeket. Igaza van, mert ez az ő eredménye , kizárólag az övé , mert jól választott. Amikor nincs eredmény nincs néző , de még csak választó kedv és választó sem. Igazándiból már nagyon régóta figyelem és néha részese is vagyok a választásoknak, ha jól számolok idestova harminc éve. Az, hogy mikor és mi történik a választások alkalmával talán mindenki tudja. Tudjuk azt, hogy aki több szavazatot kap, de nem minden esetben, de erre majd a kellő helyen kitérek az kap képviselői igazolványt vagy ahogy jobban ismerjük ,,mandátumot,, , de nem ultimátumot. Valamikor a régi rendszerben csak szavazni lehetett, most már azért az 1989 –es bársonyos forradalom meghozta a választás lehetőségét is. A választás lehetősége adott, de élünk-e ezzel az alap lehetőséggel vagy csak kaptuk mint az ajándékot azt kész? Vetődik fel bennem azonnal a kérdés, kellenek e választások vagy legyen úgy mint régen egy előírt recept szerint előírt embereket kell választani. Lehet, hogy ez esetben a választani szó kicsit erős, mert csak annyi jelölt volt ahány hely. Tehát itt inkább a szavazni szót lehet és kell használni. Az 1989 –es bársonyos forradalom nem csak a választás lehetőségét, de a demokrácia intézményét is elhozta számunkra. Elhozta a demokrácia intézményét amellyel szerintem érdemben a mai napig nem tudunk mit kezdeni. Egyszerűen megfogalmazva a demokrácia az a politikai rendszer, melyben a népé a hatalom. Ez így nagyon tiszta megfogalmazás, csak a gyakorlat sokszor mást mutat, sok esetben okoz meglepetést. A matematika is nagyon szerves része a demokratikus rendszereknek, mivel nagy szerepe van a többség és a kissebség kiszámolásában. Tehát az 51% jelenti a többséget, ha nem akarom tovább aprózni és a 49% a kissebséget. Ezek puszta számok, de kivetítve a szavazatok számára, akkor az van, hogy akik alulmaradtak , azoknak el kell illetve kellene fogadni , hogy a következő választásokig nem ők diktálnak ,és ennyi. Egy alkalommal valaki azt találta mondani, inkább elfogadja a demokrácia szabályait , még akkor is , ha netán a 49%-ba tartozik. Azt gondolom, hogy nagyon más volna a politikai kultúra, ha ellenvetés, kommentálás nélkül a fentebb említett számok tükrében elfogadnánk a demokráciát. Apropó, azért olvassuk el figyelmesen Winstan Churchill véleményét a demokratikus kormányzásról: „A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.”
Mit is kezdjünk akkor a demokráciával, vagy lehet valamit vele kezdeni? A válasz nem egyszerű és még csak nem is lehet kimerítő, hiszen ahány ember annyiféle megfogalmazás láthatna napvilágot. Mivel most ezt én írom, akkor az én meglátásomat és véleményemet tükrözi. Az én véleményemet még akkor is, ha netán nem is értenek vele egyet, de ez is benne van a demokrácia paklijában. Benne van, de valahol az is benne van a demokrácia szabályainak sorai közt, hogy véleményünkkel ne mást bántsuk. A vélemény a kommentár ne azt jelentse, hogy mi valamit jobban tudunk a másiknál, csak annyit jelentsen, hogy másképp látunk egy s más dolgokat. Ahogy én látom az elmúlt alig 30 évet rá kell jönni arra, hogy a demokráciára nem jellemző a forradalom. Nem jellemző mert a 49%-ba tartozóknak vagy nevezzük őket kisebbségben vagy ellenzékben lévőknek könnyebb kivárni az új választásokat, minthogy vásárra vinni saját maguk bőrét. Hamar rájöttünk, rájöttek arra, hogy az akaratunk kinyilvánításával is lehet hatalmat váltani és megtartani egyaránt. Tehát ezért fontos, nagyon fontos a leadott szavazat még akkor is , ha nem ér többet a másénál. E pár sorból is látható és remélem, hogy még érthető is a demokrácia lényege. Az isiben is azt tanultuk, hogy az ismétlés a tudás anyja, akkor a lényeg így néz ki: ,, a közösség minden választójoggal rendelkező tagja részt vehet a közügyek eldöntésében, vagyis az önkormányzásban az adott térségben. Egyszóval szavazhat. Egy gondolat erejéig térjünk csak vissza ahhoz a gondolathoz, hogy egyik szavazat sem ér többet a másénál. Miért? Azért mert sok esetben hallani , hogy csak egy szavazaton is múlhat a választás. Igen ilyen is előfordulhat, sőt olyan is , hogy egyforma a szavazatok száma. Nincs ezen talán semmi feltűnő, semmi rendellenes. Minden csak megközelítés kérdése és itt jön elő újra a választó aki választásával eldönti a végeredményt. Az a választó aki az utolsó percben toppan be a választóhelyiségbe nem egy esetben elmondja, hogy az Ő szavazata volt a döntő. Lehet, hogy igaza van, hiszen a döntetlenre álló foci meccsen az utolsó percben szerzett győztes gól is számít. Számít és főleg a góllövőt repítik az egekbe, róla szól a másnapi sajtó címlapja, és nem véletlenül. Egyet azért tudni kell tudni kell a csapatjátékban mindenki számít és szintén egyformán, mert az eredményjelzőn a csapat eredménye számít és nem egy játékosé. Tehát az a választó aki az utolsó percben adja le szavazatát a majdani győztesre jogosan mondja, hogy az én szavazatom volt a nyerő. Azonban ez a választó ezt nem mondhatná el, ha nem egy csapathoz tartozna , ahol már előtte is szavaztak, csak övé volt az utolsó. Igen az ő szavazata szállította a győzelmet , de csak úgy , hogy a többiek is már előtte erre a csapatra szavaztak. Így hát akárhogy is nézem, tényleg egyik szavazat sem ér többet a másiknál.
Ezek után először nézzünk körül milyen választások is vannak, hiszen van belőlük egy szekérre való. Ehhez vissza kell kanyarodnunk egészen a kezdetekig, tehát egészen 1990 –hez. Ebben az évben kezdődtek azok a bizonyos demokratikus választási kavalkádok amelyeket ma már követni is nehéz, nemhogy még szavazni. Az 1990-es év már a választások fényében vagy árnyékában telt. Két választás volt porondon. Az egyik a parlamenti választások a második pedig a helyhatósági választások. Sok esetben szeretem a sporttal összehasonlítani az egyes történéseket. Megpróbálom most is csak azért, hogy jobban érzékeljük az értékét, jobban lássuk az estleges különbséget.
Számomra a helyhatósági választások jelentik az olimpiát, a parlamenti választások pedig a világbajnokságot.
Miért? Mert aki saját közösségén belül ér el győzelmet, bekerül a testületbe az egy olimpiai győzelemmel ér fel , a testületi helyek pedig olimpiai helyezések és pontok. Helyhatósági választások négy évenként követték egymást és mostanáig már a hetediknél tartunk, és eddig mindegyiknek részese voltam. Aki pedig a parlamenti választásokon indult az idő tájt, már politikusnak vagy így visszatekintve ennyi idő távlatából politikus bojtárnak, növendéknek számított. Ezen választásokon már a pártlistára való felkerülés volt az alap, hogy valakire illetve valakikre szavazni lehessen. Tehát voltak ,,csoport meccsek, selejtezők,, és így lehetett feljutni a listára. A parlamenti választások is négy évente követik egymást, ha valami gubanc nem adódik a kormányzásban. Eddig kilenc parlamenti választás volt, tehát a kormány , ha jól számolok két esetben nem bírta ki a négy évet. 1999-ben Szlovákia történelmében először választottunk köztársasági elnököt és utána még a mai napig háromszor. Ezek a választások lehetnek az európai bajnokságok, hiszen a győzelmi emelvényre felálló komoly tisztséget és közjogi méltóságot tudhat magáénak. Az elnököt öt évre választjuk és sikerült ez idáig mindig más elnököt választani. Ez idáig is komolyan oda kellett figyelni , hogy mikor milyen választások lesznek, ezt még tetézte, hogy Szlovákiát nyolc megyére osztották. Azt, hogy felosztották még akkora földrengést nem is jelentene, de hát a megyék is képviselőket, elnököt ,,igényeltek,,. Ezt az igényt választásokkal lehetett megoldani és 2001-ben voltak az első megyei választások, mégpedig kétfordulósak ezeket még négy követte. A részvétel sajnos általánosan nagyon alacsony ezeken a választásokon. Ezek amolyan fortuna ligás bajnokságok, alacsony részvétel, jó kivétel a DAC meccsek és kevés számon kérhető eredmény. Ez a sok választás, ha még nem lenne elég, akkor még jönnek az európai parlamenti választások 2004,2009 és a 2014-es évben. Ez azért nemhogy soknak tűnik sok is. A választókon érződik az érdektelenség, az apátia és nem egy esetben a jelöltekkel szembeni averzió. Ezek sportnyelvre lefordítva amolyan nemzeti kupára hasonlítanak. A választópolgárnak, ha nem lenne elég a sokféle választás, még volt jó pár népszavazás-referendum . A statisztikák szerint nyolc , számomra plusz még egy.Ezek a gyengébb kupasorozatokhoz hasonlíthatók. Egy kivételével a népszavazások, de nem azzal a plusz eggyel ami engem is érintett mind érvénytelenek voltak. Az egyedüli egy érvényes 2003 május 16 és 17 –én zajlott. A referendumban feltett kérdés pedig a következő volt: ,, Egyetértünk e azzal, hogy a Szlovák köztársaság az Európai unió tagjává váljon,, . A tét nagyon komoly volt, a részvétel pedig alig haladta meg az érvényességhez szükséges 50% -t,de az igen szavazatok pedig magasan felülmúlták a nem szavazatokat (92,46% IGEN szavazat, 6,2% NEM szavazat.)

No most ember legyen a talpán aki igazándiból érdemben követni tudná a választásokat és népszavazásokat. Azért elevenítettem fel ezeket az eseményeket, hogy jobban tudjuk érzékelni az esetleges változásokat, jobban tudjuk érzékelni és egyben értékelni is a szavazatok valódiságának értékét. Alig huszonhét év vagy már huszonhét év eltelt a bársonyos forradalom óta és a Szlovákia-i választópolgár harminchat alkalommal járulhatott az urnákhoz, jó Nádszeg és még egy pár község harminchétszer. A mögöttünk álló demokráciát számláló évekre 1,33 választás jut. Ez az én szemszögömből nézve nagyon sok. Nagyon sok, mert ehhez mérten a társadalmi pozitív változások rováckái nem biztos, hogy évi 1,33 –at mutatnak. Ámbár ne legyen ebben igazam, de ebben a kérdésben nincs meg az a mindenkori kincstári optimizmusom. Ezzel is úgy vagyok mint a magyar focival, jó lenne , ha szép és sikeres lenne.
Érdekes dolgok ezek, de szeretném láttatni a szavazások és a szavazatok hátterét már ahogy lehet. Mivel minden választásnál másképp szólítsák meg a választókat, mondjam azt, hogy mást akarnak tőlük. Nem, nem akarnak mást csak a nevek elé karikát és ha lehet eggyel többet mint a többi indulóé. Verseny van mint a sportpályákon és van felkészülés is és azt itt úgy nevezik, hogy kampány. Van páróra kampánycsend, pihenés is némelyik választás előtt, de a csend is már olyankor kampánnyá válik mert hát mindenki mondja a magáét még ilyenkor is.
A tisztán látás kedvéért azért vissza kell kanyarodni, és érdemben megnézni az egyes választásokat, mert gondolom ez is érdekes lehet. Érdekes lehet majd az emberek véleménye is ezekről a dolgokról, mert szeretném , ha egy társadalmi keresztmetszetet kapnánk az emberek véleménye alapján.
Akkor most gyerünk vissza a 90-es évekbe amikor is az első demokratikus választások zajlottak. Azt is tudom, hogy addig fogják demokratikus választásoknak nevezni amíg jobbat ki nem találnak. Remélem az írás megszületéséig ez valószínűsíthető, hogy nem történik meg. Az én meglátásom szerint a 90-es évek választásai még nem voltak annyira pártalapúak, az emberek nem teljesen pártalapon szavaztak és végképp nem az önkormányzatokba. A szavazatokkal inkább az egyes embereket keresték a szavazólapokon és lehet , hogy utána tudták milyen párt színekben indult . A jelöltek a közösség minden szegletéből kerültek illetve kerültünk ki. Valójában helyi szinten azt sem tudtuk akkortájt, hogy mi az a kampány vagy mit is jelent. Az első parlamenti választásokat június 8 –án és 9-én tartották, együtt a federlis közgyűléssel. A részvétel mondom az t, hogy alig maradt el a 100%-tól. Pontosan 95,39% ez felér nálam egy kerek százassal. Hét párt vagy akkor még inkább csapat jutott be a parlamentbe.
A parlamenti választások viszonylagosan csendben zajlottak , a kampány is inkább csak ismertető jellegű volt. Ismertető jellegű, hogy azért tudjuk ki az a Ásványi László, Agárdy Gábor, Bugár Béla, Csáky Pál, Rózsa Ernő , Bartakovics István ő falunk szülöttje vagy František Mikloško és Jozef Mikloško és még sokan mások mint a filmek végén amikor a szereplők névsorát tüntetik fel. Emlékszem sokan azt mondták no ezek jók lesznek, voltunk a gyűlésen meghallgattuk őket. Jól beszéltek és ígérték, hogy mindent megtesznek értünk. Egyszerűbb volt akkor az egész választás, pedig a tétje így visszatekintve sokkal nagyobb volt mint a mostani parlamenti választásoké. Akkor és ott kelletett lerakni az alapokat, tehát ahogy a bibliában is íródik, aki sziklára építi házát, jöhet a szélvihar és áradat a ház nem dől össze. Aki pedig homokra építi azé összedől. Huszonhét éve építjük a házat és még mindig csak építjük. Volt már szélvihar, áradat , de azé még mindig csak épül vagy épülget. Adódik a kérdés, milyen alapokat is raktak le az első szabadon választott képviselők. A válaszom, nem rosszakat,lehet sokan nem értenek velem egyet, de az nem is baj. Én így látom, ez a véleményem, de az , hogy most mi van ezeken az alapokon lehet vita tárgya. Gyorsan kattintsak át a magyar focira, az alapokra. Grosics, Buzánszky, Bozsik, Puskás, Albert aztán Nyilasi, Törőcsik, Détári és azt jó éjszakát. Az , hogy most mi van az alapokon lehet egy komoly vita tárgya. A fentebb leírtakból logikusan adódik, hogy az első választásokon elég jól választottak, mert még az alapok bírják. Az is igaz, hogy előtte volt egy kommunizmusba ívelő szocializmus , azt a létező nem működött a működő meg nem létezett. Mindezek ellenére jó negyven évig megfeneklettek, gyökeret vertek. A mai napig érezhető, hogy a gyökerek azért megmaradtak és éreztetik hatásukat. Ezen parlamenti választásokon , ha megnézzük mit is érhetett egy szavazat, és itt végképp nem pénzben kell gondolkodni. Nem pénzben, mert ugye a leadott szavazatot az adott időben nem nagyon lehet pénzben mérni. Inkább azt kell nézni miért azok kapták akik kapták és mit tettek utána , hogy megérdemelté tegyék. Ebből a szempontból talán ez volt a legkönnyebb választás, hiszen a jelölteket csak névről illetve hírből ismertük. Tevékenységüket már kevésbé, és, hogy mire képesek azt pedig végkép nem tudtuk. Elindult a demokrácia minden gondjával,bajával megrakott szekere, amelyet illene egy irányba húzni, de az már az első pillanattól lehetetlennek látszott. Ebben a választásban egy magát szabadnak érző választó felszabadultan választhatott a sok ismeretlenes egyenletek között. Elindult a demokratikus társadalmi berendeződés állami szinten való építése.
Ez az építkezés azonnal magával hozta az első demokratikus önkormányzati választásokat,amelyek merőben másak voltak az eddigieknél. Élénken emlékszem rá, hogy mi is játszódott le az egyes községekben. Sokan ott álltak tehetetlenül a demokrácia ajándékával a kezükbe és nem tudták merre is vele. Ballra már volt akkor talán jobbra kellene elindulni, de hát melyik cipő visz arra, azt nagyon kevesen tudták vagy akkor még majdnem senki. Petőfi, hogyan is írta ,, itt az idő most vagy soha,, akkor inkább most, még ha az alagút végét, hol a végét talán még az első vájatát sem látjuk. Eljött az idő amikor saját kezükbe vehetjük sorsunk, községünk irányítását gondoltuk akkor még vidáman és kincstári optimizmussal. Ekkor eszembe jutottak Benjamin Button gondolatai amikor ezeket a gondolatokat írja. – Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság… a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.,, Ezen a gondolatsoron elmélkedem, hogy mikor és hol is fogalmazódhattak meg ezek a gondolatok. Utána kellett néznem, mert nem hagyott nyugton, hogy ilyen tisztán milyen esetben lehet fogalmazni. Bevallom, előre azt hittem , hogy valami demokráciához közeli dologról lehet szó, ne adj isten valami politikai megnyilvánulásról. Ahogy mostanában divatosan írják, nyugodjon le mindenki egyikhez sincs semmi köze. David Leo Fincher Oscar-díjra jelölt amerikai filmrendező 2008-ban egy olyan ember életét mutatta be, aki egyedi módon születésétől kezdve visszafelé öregszik, azaz a 80 éves külsőhöz képest folyamatosan fiatalodik. Ezek után már kezdtem érteni a leírtakat, nem azt mondom , hogy teljesen tisztán látom, de a lényeges részét értem. Ezek a gondolatok nagyon ráillettek az akkori eseményekre. Eszembe jutott egy dolog, lehet hogy hülyeség, de leírom. Nemá , hogy ez a demokrácia már régóta létezik, tehát nagyon öreg és rajtunk a sor, hogy most fiatalítsuk. Ez aztán nem kis feladat. Kizárni most már ezt a lehetőséget sem tudom.
Kezünkben egy ajándék, amelynek a többség örült, de még hogy. Azután az a többség volt vagy sem azt most már nagyon nehéz megmondani. Egy biztos nagyon sok ember álmodott arról, hogy saját ügyeit saját maga által választott képviselőivel valósítja illetve váltja valóra. A gond már akkor is az volt, ha az emlékezetem nem csal, hogy kiket kiválasztani a képviselői , polgármesteri szerepre. Nem volt egy könnyű feladat mert akkor még azért valljuk meg tisztességesen, az emberekben ott volt még a félelem. Ott volt és nem is csoda, mert az emberek többségéből nem lehet csak úgy egyik napról a másikra kitörölni a múltat. Kiradírozni azt ami olyan mélyen bennük és bennük élt. Minden ígéret, minden szépen vizionált gondolat mellé odatettük, hogy mi van ha nem így lesz. Ezek akarva –akaratlanul is ott voltak , vittük magunkkal bárhová is mentünk. Ezeknek az árnyékában kellett embereket keresni a pártokba, mozgalmakba és utána az önkormányzatokba. A lelkesedéssel nem volt baj, sőt néha nagyobb volt maga a lelkesedés mint az adott feladat. Ez pedig egyfajta jel volt mindenki számára, hogy a lelkesedésben ott rejlik az akarat , akarat a mássághoz, akarat a helyi változásokhoz.
Most azt kell eldönteni mi alapján is választanak majd a polgárok. Gondolom ebben az esetben a legkönnyebb, hiszen a közösségeken belül mindenki mindenkit ismer vagy talán ez lehet inkább a kerékkötője, buktatója az egésznek. Mielőtt levonnánk a következtetést járjunk kicsit utána. Annak ellenére, hogy az emberek tele voltak a változás szelének erejével , kevesen adták be derekukat a közösség szolgálatába. Ennek okát nehéz megfejteni, de valahol a mi lesz ha nem sikerül gondolat ott lebegett mindenki szeme előtt. Azért minden nehézség ellenére összeálltak a listák. Amikor mindenki a kellő időpontban leadta a listát kezdtünk gondolkodni azon , hogy lesz olyan is aki nem lehet képviselő. Ez a demokrácia első olyan eleme amely most nem tudjuk még mit tartogat. Szabad választásokért szálltunk síkra és nem szavazásért. Azt is tudtam, hogy az első választások sok mindent előrevetíthetnek , elmondhatnak a jövőt illetően.
Kérdezhetnék, hogy miért? Elsősorban azért, hogy kik azok akik szeretnének tenni a közösségért helyi szinten és kik azok akiket a közösség szeretne. Két különböző megvilágítása az adott helyzetnek és a lényege , hogy a választók kit küldenek a pályára a következő négy évben és kimarad a kispadon. Vehetem ezt úgy is , hogy a választó az edző és az indulók pedig a játékoskeret amelyből majd kikerül a kezdő csapat. Az akkori felkészülés a választásokra alapjában más volt. Más volt mert a változás szele még elég élénken fújt és vitte a múlt porát. Akkoriban helyi szinten nem is a kampány volt a lényeg, inkább az, hogy ismert és tenni akaró embereket tudjunk hadba fogni. Természetesen nem elhanyagolható a rokonság sem, hiszen ez döntően befolyásolhatja a karikák számát és ez hatványozottan érvényes volt a polgármester jelöltekre. Az első szabad választásokat mindenki nagyon várta a jelöltek pedig mondhatom azt , hogy izgalommal tekintettek a választások elé. Izgalom ide vagy oda a választások napja így is úgy is elérkezik és el is érkezett. A választás napjain november 23-án és 24-én megteltek a választóhelyiségek, sokszor tolongás volt, sorok kígyóztak a helyiségek előtt. Ez akkor még nagyon nagy újdonságnak számított. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy a júniusi parlamenti választásokhoz képest több mint 30% -kal csökkent a részvételi arány. Azonban az akkori 63,75%-os részvételt ez idáig nem tudtuk túlszárnyalni.
Kicsit horgonyozzunk le ezeknél a számoknál, mert számomra egyszerre érthetetlenek és egyszerre sokatmondóak. A mai napig azt gondolom, nem még akkor, hogy az embereket legjobban kellene, hogy érdekeljék a helyi ügyek és a helyi események. Ezek a számok meg egészen mást mutatnak, persze csak akkor, ha egyformán értjük helyi szó fogalmát. Én a helyi szintet a községre értelmezem, mert ez áll legközelebb a mindekori választóhoz. Az én meglátásom az ebben az összehasonlításban mert most ez az első ilyen, hogy az emberek nagyobbik része még mindig az államot mint olyat helyezi előtérbe. Valahol a változás után érhető ez a helyzet. A község, a falu a város kicsit még mást mond az embereknek. Még mindig azt sugallja, hogy az állami vezetők a döntő tényezők , itt még a polgármesterek, helyi képviselők nem nagyon rúgnak labdába. A másik oldalon az akkori számokat , részvételi arányokat nem tudtuk felülűberelni. Ez valahol az én olvasatomban azt is jelenti, hogy egy erős államban a boldogulás könnyebb lehet, tehát a helyi szintű dolgok csak másodlagosan jelennek meg.
Visszakanyarodunk a választások napjaihoz november 23-ához és 24-éhez. Minden községben, városban -ez Szlovákiában valahol a 3 000-es számot közelíti meg – alig várták a választások végét, hogy kezdődhessen a szavazatok számlálása. Akkor még azért nem volt annyi kommunikációs eszköz a kéznél így hát kevesebb információ látott napvilágot a számlálások ideje alatt. Mindenhol kíváncsian várták az eredményt. Ki lesz a polgármester, kik lesznek a helyi képviselők. November 24-én a késő est folyamán minden kérdésre választ kaptunk. Az első véleményekből , kommentekből azonnal kiderült, hogy nem mindenütt elégedettek az eredménnyel, de ez a demokratikus választások velejárója.
A rendszerváltás időszakában a demokrácia elsősorban a szabadságjogok és a választás demokráciájaként jelent meg. A véleménynyilvánítás,a közügyek intézésének egyenlő joga, a valódi választás joga nagyon fontos vívmányok voltak. Ezek az úgymond vívmányok hozták magukkal, vagy társként a mindig velük járó elégedetlenséget. Az év vége fele közeledve túlvagyunk a demokratikus rendszer első demokratikus választásain. Az eredmények ismeretében el kell indulni egy úton, amely azért még annyira sincs jószándékkal kikövezve mint a pokolba vezető út. Induljunk hát el és próbáljuk megvalósítani leírt, elmondott gondolatainkat. Legjobb esetben van erre kerek négy esztendő mi több ebből egy még szökőév is. A megválasztottaknak lehet dolgozni a választóknak pedig rajtuk tartani a szemüket és az adott fórumokon hangot adni a véleményüknek és árgus szemmel figyelni a történéseket. Hangot adni, a kritikának, de adjunk hangot a pozitív megnyilvánulásoknak is.
Érdemes azért egy gondolat erejéig két okból is visszapillantani a választásokra. Számomra sokatmondó választások voltak. Számomra az első ok a két választás közötti részvételi arány külömség. Sokat gondolkodom rajta, hogy egy éven belül és az első évben mi is történhetett a választókkal. Az is lehet és mondhatják sokan, hogy az almát a körtével nem lehet összehasonlítani, ez igaz, de itt csak almát az almával hasonlítok. Most mondjam azt, hogy a parlamenti választások még majdnem a kötelezőnek számítottak a nem sokban 100% -os részvétellel. Az emberekben még élt a múlt, élt a kötelező részvétel, de az is lehet, hogy más végett mentek tömegesen választani? Megengedek magamnak most egy kis eszmefuttatást annak apróján , lehet , hogy más végett mehettek el választani.
Mi végett is? Elsősorban azért ez az én szerény véleményem , hogy elindítsuk az országot egy más úton, talán azért, hogy a novemberi bársonyos forradalomnak tartalmat is adjunk. Azután az is lehet, hogy most már tényleg lehet választani és nem az egyből az egyet kell. Valahol számomra ez az a momentum amelybe belekapaszkodok és ebben látok ésszerűséget. Volt verseny a szavazatokért, és ahol van verseny ott van győztes és vesztes egyaránt. Az emberek többsége pedig szereti a versenyeket és figyeli az eredményeket. Azt azért el kell mondani, hogy akkoriban azért nem volt annyi lehetőség a sportolásra és egyéb más testépítési dolgokra. A nagy versenyeket mindenki várta, olimpia, foci vb és itt azért a magyar eredményekre voltunk kíváncsiak, ha az adott versenyszámnak volt magyar résztvevője, de arra azután nagyon. Ezt lehetne vonatkoztatni a 90-es évek választásaira is, hiszen az eredmény eldöntése a választók kezében volt. A versenyben pedig minél többen részt akartak vanni vagy talán kevesen akartak lemaradni mert érezték a felellőséget. Az eredmények tükrében látható, hogy voltak nagyon szoros eredmények és fölényes győzelmek is. Az eredmények pedig hűen tükrözik a versenyszellemet.
A második ok pedig a választáson idulók mondjam azt, hogy merészsége vagy inkább a felellőség tudata a közösségükkel szemben. Valahol ez a két fogalom az akkori időkben nagyon jó barátok voltak. Ez barátság kellett is, mert jól kiegészítették egymást. Azt mondanám, hogy létezett egy felellőség tudat mögött megbúvó egészséges merészség, enélkül nehezen tudnám elképzelni, hogy valaki indult volna. Persze tévedhetek is , de a véleményem , a meglátásom és az eddig összegyűjtött tapasztalokra alapozom.Nyugodtan kimondhatható, hogy az indulóknak köszönet jár, köszönet jár, mert vállaltak egy olyan megmérettetést amelyet addig soha. Ezzel vállaták azt is, hogy kritika fogalmazódjon meg velük szemben és azt is, hogy esetleg nem tartoznak majd a nyerők táborába.
Bennünket magyarokat is érintettek az 1990-es évek választásai és érintenek a mai napig. Érintettek és most már még jobban látni, hogy mennyire. Nekünk is akkor kellett volna, hogy lerakjuk az egymással való együttműködés , párbeszéd és véleménycsere megrendíthetetlen alapjait. Az első demokratikus választások óta beszélünk, beszélünk a helyzetünkről, lehetőségeinkről csak valahogy nem nagyon beszélünk a sok kihagyott helyzetről, lehetéségről. Az első demokratikus választások óta beszélünk és csak beszélünk közben meg fogyunk mint a leghatásosabb fogyasztó pirulát szedők. Az előző mondatban van egy észrevehető szándékos csúsztatás. A mondat azon része, hogy fogyunk az teljesen igaz és redben van, de az , hogy beszélünk az már sántít , de rendesen és nincs rendben. Szólunk egymáshoz alkakom adtán, de úgy látom az alkalom is fogytán van mint az itt élő magyarság.
Számomra mit jelentenek a választási számok, grafikonok az első választásokon. Sokatmondóak a kissebségi létünket illetően. Ami hűen tükrözi az akkori helyzetet is, hogy 8,66% -os eredményt ért el a magyarság képviselete, de nem egy párt képviselt bennünket már akkor sem. Akkoriban pedig még jóval 10% felett volt a számunk, nem úgy mint most. Igaz, hogy valamilyen koalíció létrejött érdekünkben. Akkor még nem sejthettük és miért is sejtettük volna, hogy ezek a koalíciók amelyek és főleg a kissebség védelmére, megmentésére lettek létrehozva időnként nem nagyon fognak működni.
Persze a kezdet kezdetén miért is kellett volna erre gondolni, hiszen mesébe illő dolgok történtek és a mesékben is általában a jó győzedelmeskedik a rossz felett. Voltak ám koalíciók amelyek épp az ellenkezője véget lettek alakultak, hogy nehezebbé tegyék az adott helyzetet. Tudom ezek az eredmények már nagyon régen születtek, de a 6:3 –as magyar – angol is régen volt és milyen sokesetben emlegetjük. Emlegetjük mert megtörtént nem kitalált eseményről van szó.
A mai napig azon gondolkodom, hogy akkor miért nem volt meg az a sokszor emlegetett egység. Az álláspontom ebben a kérdésben úgy fogalmazhatnám meg, hogy valahol a magyarság egységével úgy vagyok mint a szocializmus és a a kommunizmus megfogalmazásával. A létező nem működött és müködő pedig nem létezett és nem létezik a mai napig sem. Az egység nálam nem azt jelenti, hogy minden embernek minden kérdésről egy ugyanazon véleménye legyen. Nem. Még azt sem ezek után, hogy egy csapatban kell veresenyezni, politizálni, de azt igen , hogy egy adott helyzetben mindenkinek tudnia kell, hogy hova tartozunk. Tudni kell, mert a zászló egy csak akik lengetik mások.

Előző cikkÚjabb EB – selejtezők
Következő cikkMUDr. Tornóczy László
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc