1989 novembere már nagyon rég lehetett, hiszen úgy tűnik, hogy nem emlékezünk vagy talán nem is akarunk tisztán emlékezni az akkori eseményekre, tisztelet a kivételeknek. Pedig sok minden történt ám akkor, de sok kérdés a mai napig nyitott is maradt és úgy látom egy ideig még nyitott is marad. Azt gondolom, hogy még párhuzamot is vonhatunk 1848. március 15–e és 1989. november 19-e között. Emberek az utcákon a tereken egy másabb jövő érdekében.Igaz most nem nyomtatták ki a 12 pontot, mert magam sem tudom mára mennyi maradt vagy lenne belőle. Egyet azonban tudok, hogy amit a papír tetejére nyomtattak a forradalmárok teljes egészében ráillik a mára is ,, Legyen béke, szabadság, egyetértés,,.
Mindkét dátum egy folyamat kicsúcsosodását jelentette, mindkét esetben a fiatal generáció vitte a prímet. 1989 novemberében is sok dolog megfogalmazódott a szervezők fejében, hogy hány pontban, azt csak a jó Isten tudja. A cél egyértemű volt, az akkori rendszer megdöntése és új társadalmi rendszerbe beépitett új viszonyok létrehozása. Tudtuk, hogy a „folyó” két partján kik foglalnak helyet. Ők, legyenek a part bármelyik oldalán, mindig a másik oldalt látják, de sajnos néha nem a teljes szélességében. Eufória meg minden olyan megnyilvánulás jelen volt, amely hitet adott az akkor még hezitálóknak is, hogy elhiggyék, az, ami történik, a jobb és a szebb reményének eljövetelének fényében történik.
Az 1989 –es bársonyos forradalom nem csak a választás lehetőségét, de a demokrácia intézményét is elhozta számunkra. Elhozta a demokrácia intézményét amellyel szerintem érdemben a mai napig nem tudunk mit kezdeni. Egyszerűen megfogalmazva a demokrácia az a politikai rendszer, melyben a népé a hatalom. Ez így nagyon tiszta megfogalmazás, csak a gyakorlat sokszor mást mutat, sok esetben okoz meglepetést. A matematika is nagyon szerves része a demokratikus rendszereknek, mivel nagy szerepe van a többség és a kissebség kiszámolásában. Tehát az 51% jelenti a többséget, ha nem akarom tovább aprózni és a 49% a kissebséget. Ezek puszta számok, de kivetítve a szavazatok számára, akkor az van, hogy akik alulmaradtak , azoknak el kell illetve kellene fogadni , hogy a következő választásokig nem ők diktálnak ,és ennyi.
Egy alkalommal valaki azt találta mondani, inkább elfogadja a demokrácia szabályait , még akkor is , ha netán a 49%-ba tartozik. Apropó, azért olvassuk el figyelmesen Winston Churchill véleményét a demokratikus kormányzásról: „A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.”
Mit is kezdjünk akkor a demokráciával, vagy lehet valamit vele kezdeni?
A válasz nem egyszerű és még csak nem is lehet kimerítő, hiszen ahány ember annyiféle megfogalmazás láthatna napvilágot. Mivel most ezt én írom, akkor az én meglátásomat és véleményemet tükrözi.
Az én véleményemet még akkor is, ha netán nem is értenek vele egyet, de ez is benne van a demokrácia paklijában. Benne van, de valahol az is benne van a demokrácia szabályainak sorai közt, hogy véleményünk megfogalmazásával ne bántsuk a másikat.
A vélemény, a kommentár ne azt jelentse, hogy mi valamit esetleg jobban tudunk a másiknál, csak annyit jelentsen, hogy másképp látunk egy s más dolgot. Ezt azért már csak megengedhessük a demokrácia alagútjában menetelve. Ahogy én látom az elmúlt alig 30 évet rá kell jönni arra, hogy a demokráciára nem jellemző a forradalom, de vannak más jellemzői amelyek néha azt hisszük felérnek a forradalommal. Hogyan is mondta Liviu Rebreanu : ,,A törvény legyőzi a forradalmat. De a törvénytelenségből forradalom lesz,, ezt a gondolatot nagyon szem előtt tartanunk minden időben.
Eltelt majd 30 esztendő a maga pozitív és negatív történéseivel egyaránt. Lettek gazdagok és szegények egyaránt. Ezt a társadalmi fejlődés és a társadalmi viszonyok együttes hatása idézte elő. Sajnos, a társadalmi fejlődés nagyon sok lélekben szegény embert hagyott maga után. Az elmúlt majd 30 esztendőnek talán ez a legnagyobb hátulütője, legalábbis számomra.
Miért?
Én 1987-től veszek részt a helyi, önkormányzati politikában és másfél éve az államigazgatásban. Azóta többször elmondtam, és ha módom és lehetőségem lesz, még el is mondom, hogy a házak elől nagyon hiányoznak a padok és a padokról a beszélgető emberek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy tekerjük vissza az idő kerekét, inkább azt akarom sugallni, hogy nem beszélünk, vagy csak nagyon keveset. Azért mégis, egy–egy padot oda varázsolnék a házak elé, és ha máskor nem is, de vasárnap délutánonként beszélgessünk.
Most nem tudom biztonsággal kimondani, hogy az időnk kevés-e egymásra, vagy a türelmünk van-e fogytán. Mindenki siet, állandóan az idő rabjának érzi magát, nincs idő megállni sem, nem még leülni. A türelem pedig egyfajta emberi képesség, melyre csak nagyon nehezen tehetünk szert, ez ellen a tulajdonságunk ellen sokszor lázadunk, mert halandók vagyunk.
Nagyon sokat vártunk az elmúlt évektől. Gondoltuk , hogy új állami berendezkedés, új lehetőségek és minden jó lesz. Képesek lettünk volna egy – két hatalmas ugrással utolérni a legfejlettebb országokat is. Tudatunk alatt pedig kódolva volt,hogy hatalmas szakadék tátong az általunk dicsőitett Nyugat és közöttünk, és a legmerészebb vállalkozás az, ha ezt a szakadékot kétszeri nekifutással akarjuk átugrani. No láss csodát nekünk ez majdnem sikerült is, de csak majdnem, és valahogy azzal a majdnemmel az elhibázott ugrással van gond.
Voltak ilyen meg olyan válságok, de gondolom, sokan egyetértenek abban velem, hogy ez a mélyrepülés nem most kezdődött, csak most lett igazából látható, most tört a felszínre. A világ mindig televolt ilyen meg amolyan válságokkal, és általában maga az ember van válságban. Az meg azután nem is meg lepő, hogy érezzük a válság jeleit, zöngéit.
Igaz most nem november van, de az időjárás inkább arra emlékeztet mint a tavaszra, március van és mi magyarok emlékezünk 1848 történéseire immáron 170 éve. Pár hete az emberek újra forradalmi hangulatot csinálnak a tereken, hogy hány pontban van megfogalmazva a kérésük azt nem tudom, mert úgy látom ez nagyon változó és képlékeny.
Igaz és megrendítő és hatalmas tragédia , hogy két fiatal embert meggyilkoltak és az egyik újságíró volt a másik pedig a jegyese. Ennek sehol a világban nem szabadna megtörténni, hogy embereket gyilkolnak.
Szeretném az én 12 pontos kívánság listámra rátenni, nagy betűkkel olvashatóan, hogy több ilyen dolog ne történjen sem itt, de sem máshol a világon. Higgyék el a legboldogabb én lennék, mert 2004 –ben én is átéltem egy nagyon szörnyű esetet. Az említett év január hónapjának végén egy számomra nagyon jól ismert, talpig tisztességes fiatalember indult munkába és azóta sem tudjuk vagy csak én nem tudom merre van. Kerestük mindenhol még ott is ahol senki sem hitte volna, voltak társaim a keresésben. Számtalan éjszaka, számtalan ismeretlen hely, de Ő máig nincs.
Az autóját amellyel a munkába utazott meglett, de mit ér az autó nélküle. Akkor senki , senkit nem hívott a terekre, nem tüntett senki a demokratikus rendszer hibái illetve vezetői ellen. Nem zárom ki, ha akkor kimennek az emberek ma nyugalom lenne, de ezt bizonyítani képtelenség és lehetetlenség.
Most az összes felgyülemlett negatív dolgot elő akarjuk venni a takaró alól, vagy csak azokat amelyek a takaró alól kilátszanak. Amikor a nap süt ezek a dolgok akkor is itt vannak közöttünk, ott vannak a takaró alatt, hol látva, hol láthatatlanul.
Ahol vannak negatív dolgok, történések akarva – akaratlanul megjelennek a pozitív dolgok és történések. A fordulat vagynevezzük ahogy akarjuk, és félreértés ne essék, utána volt rengeteg nagyon jó dolog, történés, amelyet nem lehet nem megtörténté tenni, elfelejteni. Rengeteg munka van ebben az időszakban, amely nem vár jutalmat, sem dicséretet. Az esetek nagy többségében a jó ügy megvalósításáért szálltunk síkra, jó ügyet védtünk és képviseltünk. Nem éreztük magunkat magányosnak, hiszen a jó ügy mellett tettük le a voksunkat. Ahol jó ügyet védesz, azonnal előfordul a rossz is, és azt gondolom, erre kevésbé vagy sehogyan sem voltunk felkészülve. Abbana hitben éltünk, ha jó ügyet képviselünk, nem kell félnünk. Sajnos, ez teljesen nem így működik, mert minden ember más szemszögből ítéli meg a jót és egyben a rosszat is. Ilyenkor az élet színpadán azonnal megjelennek a vélt, vagy valós ellenfelek. Ez az emberi élet rendje, csak így van igazi zamata az életnek, barátok és ellenfelek között. Szükség van ellenfélre is, de nem ellenségre, mert ők az ellensúly az életünkben. Jobbnak kell lenni náluk a mindenkori játékszabályok betartása mellett, mert igazából ők tanítanak meg harcolni és védekezni egyaránt. Az évek múltával az emberi érzékenység még jobban felébredt bennünk, és egyre érzékenyebbek vagyunk. Néha egyhanglejtés is halálra tudja sebezni az embert,és szemrebbenés nélkül képesek övön aluli ütésekre. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni, csak tudni kell róla.
Sok félreértés is történt, sokszor azt mondjuk, nem is azt mondtuk, mint amit visszahallottunk. A félreértés esélye és lehetősége hatalmas, hiszen ahány ember vesz bennünket körül, hadd ne mondjam, ahány ember él a közösségben és közösségen kívül, annyi a félreértés esélye. Minden kiejtett és leirt szónak súlya van, és sajnos más zengése van minden ember lelkében.
Ezzel is tisztában kell lennünk, és nem szabad meglepődnünk a visszhangon, mert az emberi élet a végtelen félreértések sorozata. Ezekre a gondolatokra a múló évek választ adtak és nap, mint nap választ is adnak.
Keserű pirulákat kell lenyelni, mert mindennek ára van. Nem volt jó valamikor az egypártrendszer, sikerült változást elérni, lett több párt vagy mondjam azt, lett nagyon sok párt és pártvezér. A politikai paletta széles skáláján sokan elférnek, sokan kapirgálhatnak maguknak. Megfért és azt hiszem, még nagyon sokáig meg is fog férni egymás mellett jobb- és baloldali politikus és politikai párt egyaránt. Talán a személyek nem is, csak az alattuk lévő székek kényszerítik mindig más és más helyre majdnem ugyanazon személyeket. Egy–egy név hol a kormányban, hol az ellenzéki padsorokban jelenik meg, ez is már egy 30 éves körforgás. A világ már csak ilyen, mondom én, aki már régóta figyeli az eseményeket, hol kívülről, hol kivülebbről. Azt sem mondom, hogy minden rám bízott feladatot sikerült közmegelégedésre megoldanom, elvégeznem, és ugyanúgy bizonyára hibáztam is ott, ahova a sors éppen állított. Olyan ideális állapot pedig nem létezik, hogy minden csak jó, szép, és mindenkiben csak a jó szándék és a segítőkészség búvik meg. A fordítottja sem igaz. Pontosan ezért nem értem azt, amikor mások felett pálcát törünk egy más út választása nyomán, pálcát törünk akkor, amikor más a véleményük egyes dolgokról.
Nem lehet az, hogy csak más lehetőséget keresnek a közösség számára, ilyen fel sem merül már bennünk?
Azt gondolom ilyen már nem izgat bennünket, ja persze tisztelet a kivételeknek, mert az nem hír , nem címlap sztori. Persze azt istudom, hogy a legfehérebb rózsának is fekete az árnyéka.
A demokrácia egyik rákfenéje,hogyha valakinek más vagy eltérő a véleménye azonnal kiosztjuk egymást, okosítjuk, pedig a történet szerintem egy folyamatot tükröz, ír le. Ha pedig folyamatról beszélünk, akkor biztos, hogy van kezdete és befejezése. Igen kezdete általában van, de türelmünk fogytán a végét nem mindig várjuk ki. Ahogy elnézem a társadalmi viszonyokat, látom, hogy akik nem rég még jók voltak, a legrosszabbak lettek, mert tettek egy nem szokványos lépést, más utat választva. Akik barátok voltak mára ellenségek lettek é snem ellenfelek. Adjunk időt mindenkinek arra, hogy döntésének helyességére, illetve helytelenségére az élet adjon frappáns választ. Nem szabad mindent sürgetni, hiszen a folyó folyását az idő kerekének pergését sem tudjuk sürgetni. Meg kell várni amíg az óra is elüti a delet vagy a felet.
Ide csak egy példa könnyítésnek , egyszer a nagyanyám megkérdezte, hogy mikor is jöttem haza az éjszaka, a válasz este tízórakor, én csak egy óraütést hallottam , mondja mama, de hát tudja a nullát nem üti ki az óra. Tehát az életben is vannak olyan dolgok amelyeket nem üt ki az a bizonyos,,óra,,.
Itt áll a választópolgár a maga tanácstalanságával,aki eddig is eldöntötte és most is eltudná dönteni a hogyan továbbot. Az elmúlt majd 30 évben volt vagy 37 választás és népszavazás és hol tartunk. Újból és újból kell kezdeni, újból választani, de biztosan ez a megoldás,hogy gyerünk és holnap választjunk új képviselőket, ha nem lesz jó akkor holnap után újra.
Ez lehet a járható út?
Ahogy fentebb már írtam a matematika is nagyon szerves része a demokratikus rendszereknek, és mindig az 51% jelenti a többséget és a 49% a kissebséget. A matematika pedighát sem a mai, de sem a régi politikusoknak nem volt a kenyerük. Találjunk ki jobbat!
Minden döntésben lehetnek elvont, szubjektív dolgok, amelyek nagyban befolyásolják a döntéshozót. Általában és ez a szó aláhúzva, négyévenként az ország polgárainak akaratából összeáll egy zenekar. Eldöntik, ki a karmester, és kik a dudások, hangszeresek, szólóénekesek. Nem érdekes, hogy egy hang balról vagy jobbról jön, de az igen, hogy tiszta-e, belesimul-e abba a műbe, amit a zenekar együtt előad. Egyedül, a zenekar ellenében a legjobb szólójátékos sem képes harmóniára, csak egymásra figyelve tud emlékezeteset alkotni. A zenekart úgy kell össze rakni, hogy a hangok tisztán simuljanak egymásba. Nekünk, magyaroknak is nincs mese, össze kell vagy illene már összeállítani saját zenekarunkat, akkor is, ha most nem a hajón, de a hajóhoz csatolt mentőcsónakokban ülünk.
Hogy hány csónakban, háromban – négyben, de lehet, hogy több csónakban is, de ezt most ne kérdezzék. Nem vagyunk könnyű helyzetben, de kiutat és megoldást kell találni.
Ha egy kérdés megoldható, felesleges aggódni miatta. Ha nem lehet megoldani, az aggódás sem segít. (Tibeti mondás/ Itt aggódásnakhelye nincs itt a megoldást kell, keresni. Megoldás pedig mindig létezik. Nepomuki Szent János pedig nagyon találóan fogalmazta meg vagy 600 évvel ezelőtt, hogy :A gyanúsítás pedig akkor is vétek, ha csak a szívünkben dédelgetjük, – a gyökereken rágódó féreg legalább annyi kárt okoz a növénynek, mint a leveleken élősködő.”
Európai vagy európai szintű politikusként és ráadásul keresztényként pedig nem szabad, hogy gondot jelentsen a megoldás megtalálása. Nem szabad nemet mondani a másiknak. Nem szabad a magyar szókincstár azon szavait segítségül hívni, amelyek indulatokat gerjesztenek a másikban. Ma is azt gondolom amit tegnap vagy tegnapelőtt, hogy az ország egy hajón utazik vagy süllyed, csak most a hajóhoz csatolt mentőcsónakokba szálltunk be, de nefelejtsük a hajónk az egy.
1990 –ben elindult a demokrácia minden gondjával, bajával megrakott hajója, amelyet illene vagy illett volna egy irányba kormányozni, de az már az első pillanattól lehetetlennek látszott. A választásban egy magát szabadnak érző választó felszabadultan választhatott a sok ismeretlenes egyenletek között és hát az eredmény ismert, az egyenleten még dolgoznak.
Eszembe jutottak Benjamin Button gondolatai amikor ezt írja: – Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság… a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.,, Ezen a gondolatsoron elmélkedem, hogy mikor és hol is fogalmazódhattak meg ezek a gondolatok.
Utána kellett néznem, mert nem hagyott nyugton, hogy ilyen tisztán milyen esetben lehet fogalmazni. Bevallom, előre azt hittem , hogy valami demokráciához közeli dologról lehet szó, ne adj isten valami politikai megnyilvánulásról. Ahogy mostanában divatosan írják, nyugodjon le mindenki egyikhez sincs semmi köze.
David Leo Fincher Oscar-díjra jelölt amerikai filmrendező 2008-ban egy olyan ember életét mutatta be, aki egyedi módon születésétől kezdve visszafelé öregszik, azaz a 80 éves külsőhöz képest folyamatosan fiatalodik.
Ezek után már kezdtem érteni a leírtakat, nem azt mondom , hogy teljesen tisztán látom, de a lényeges részét értem. Ezek a gondolatok nagyon ráillettek az akkori és mostani eseményekre. Eszembe jutott egy dolog, lehet hogy hülyeség, de leírom. Nemá , hogy ez a demokrácia már régóta létezik, tehát nagyon öreg és rajtunk a sor, hogy most fiatalítsuk. Ez aztán nem kis feladat. Kizárni most már ennek a lehetőséget sem tudom.
Persze volt idő amikor csak egy vélemény volt a mérvadó, ma mindenkinek lehet más véleménye, de tartsuk azt tiszteletben, ne mi döntsük el, hogy ki a jó vagy a még jobb illetve a rossz vagy a még rosszabb ember a magyarról meg már nem is beszélek. Vannak erre szakosodott emberek, akik majd évek múltával eldöntik ezt a kérdést. Mi csak maradjunk meg embernek (amúgy annak sem könnyű), vállalva a mindennapi terheket, és ne egymás ellen tegyünk, hanem egy belső hang biztatására egymásért, még ha nehezünkre esik is néha. A sors ha már így rendelte, azért próbáljunk egymáshoz emberhez méltón viselkedni. Mi nem ellenségek vagyuk csak valahol az élet focipályáján ellenfelek. A minap egy nagyon sportszerű dologra lettem figyelmes amely jó lenne ha ragadós volna és nagyon gyorsa terjedne. A Barcelóna – Chelsea meccs végén a Chelsea színeiben pályára lépett Pedro Rodrígez volt Barca játékos és olyan tapsot kapott, hogy Messinek nem jutott akkor olyan vastaps. Ellenfélként érkezett a Camp Nou –ba, biztosan gólt akart szerezni mint ellenfél ez a sportszerű és a közönség nem ellenséget láttak benne, hane maz ellenfelet.
Azt pedig tudni kell ahol vannak győztesek ott vannak vesztesek is, csak a sorrend nem mindegy. Mi se keressük az ellenséget még csak az ellenség képet sem. Ne keressük és ne akarjunk még csak mások lenni sem, csak legyünk jók, és jónak lenni, az már a mai világban eléggé más.
Juhos Ferenc
