Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos volt az első vendége a Nádszegen zajló beszélgető esteknek. Juhos Ferenc a község egykori polgármestere, a Galántai Járási Hivatal vezetője ősztől invitál beszélgetésekre neves közéleti személyiségeket.
A kormánybiztos, aki civil foglalkozását tekintve történész, A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség (CseMaDéSz) és a Mindszenty per szlovákiai recepciója című kötetét mutatta be, külön részletesen taglalva az egykori nádszegi plébános Restály Mihály megpróbáltatásait.
A rendezvénysorozat keretén belül novemberben Kozma Imre, római katolikus pap a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítóját látták vendégül, aki nem először járt a településen. „Közel 16 évvel ezelőtt Kozma Imre atyát kértem fel a nádszegi Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Központ felszentelésére. Akkor is és most is szívesen jött. Kozma atya mindannyiunk példaképe is lehetne, hiszen mindenkit az emberré válásra buzdít, arra, hogy ebben a szerinte is beteg, erkölcsi válságban lévő világban csak úgy tudunk fenn maradni, ha elajándékozzunk önmagunkat és másokért élünk”- mondta Juhos Ferenc az előadással kapcsolatban. A beszélgetésre megtelt a Tolerancia nonprofit szervezet irodaházának aulája. A több mint két órás előadás talán legfontosabb gondolata, hogy a cél és az élet értelme az, hogy az ember szeretni tudjon és szolgálni legyen képes.
Decemberben Vujity Tvrtko már nem először látogatott Nádszegre, aki kötöttségek nélkül mesélt életéről, pályájáról, arról miként vált talán akaratlanul is riporterré.
Januárban ismét televíziós személyiség, méghozzá Hajdú B. István sportriporter valamint Németh Krisztián magyar válogatott futballista volt Juhos Ferenc vendége. Ismét megtelt, leginkább futballkedvelő érdeklődőkkel az aula, ahol sok érdekes történetet hallhattunk Magyarország legismertebb sportközvetítőjétől és a válogatott focistától.
Múlt hét péntekén Sváby András televíziós műsorvezető, producer látogatott Nádszegre. A majdnem háromórásra sikeredett beszélgetést telt ház fogadta. A beszélgető esteknek lesz egy galántai állomása is mégpedig február 15.-én ismét Vujity Tvrtkóval. Néhány nap múlva utána pedig február 22.-én Jakupcsek Gabriella népszerű televíziós látogat Nádszegre.
Március 6.-án Herdics György címzetes apát, a Remény katolikus hetilap főszerkesztője, egykori nádszegi plébános jön a községbe. A beszélgetés témája: Az egyház szerepe a közéletben és a közélet szerepe az Egyházban. Az első félév ha minden igaz Csókay András idegsebész professzorral való beszélgetéssel zérul.
„A beszélgetések, beszélgető estek, találkozások vagy akárhogy is nevezzük úgy látom összehozzák az embereket. Tömeget talán még nem lehet megmozgatni, de sok embert össze lehet hozni. Igyekszünk olyan vendégeket hívni, akiknek élete, munkája vagy éppen hivatása, gondolatai pozitívan mozdíthatnak előre bennünket. Talán érdemes felállni a karosszékből, a televízió elől és meghallgatni azokat, akik az élet különböző területein sikereket értek el“- nyilatkozta Juhos Ferenc, aki szeretettel várja a programokra az érdeklődőket.

Előző cikkBeszélgetések , beszélgető estek, találkozások
Következő cikkEgy asztalnál a halállal
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc