A naptárban négyévente egyszer észlelhető, hogy a februári hónap napjaihoz egyet hozzácsatolnak. Tudtuk ezt már tavaly , azelőtt sőt még azelőtt is , hogy ha valami váratlan nem jön közbe akkor akkor 2020-ban szintén egy nappal hosszabb lesz és volt is a február. Leghamarabb ehhez a naphoz négy év múlva érünk, de addig a 2020-as évihez bizonyára még nagyon sokszor vissztérünk.
A vélemény nyilvánítás azt mondják az ember szuverén, független joga. Minden ember másképp hozza felszínre véleményét, másképp fogalmazza meg. Az a véleményem, hogy néha ki is kell ,,rúgni,, magunkból a véleményt legyen az megosztó vagy kevésbé megosztó. Én a véleménnyel azért úgy vagyok és bánok, hogy ne legyen sértő , ha lehet senki felé. Most sokan azt mondják az nem is igazi vélemény , ha valakit nem sért, valakit nem bánt, valakit nem irritál. Tisztelem azok véleményét is akik ezt irják, akiknek ez a véleményük.
Térjünk vissza azért ahhoz a szökőnaphoz, mert ebben az évben nem csak a szökő képző csatlakozik hozzá, ha nem több minden. Tavaly azt hiszem októberben az akkori Parlament elnöke, /jó a Parlament még ugyanaz , de az elnök már más köszönve ezt szintén a szökőnapnak/épp a szökőnapra jelölte ki a parlamenti választások napját. Dübörgött a kampány. A parlamentben lévő pártok számára természetes volt, hogy újra benn akartak lenni, akik kívülről szemlélték az eseményeket, és ők voltak többen szintén be akartak kerülni. Ez természetes, hiszen a kampány amióta csak tudom és előtte is biztos arról szólt és szól, hogy ki és miért a jobb a másiknál.
A közvéleménykutatások csak úgy szállították a jobbnál jobb eredményeket vagy a fordítottját. Én is csak forgattam a fejem amikor néztem a felmérések eredményeit. Külön figyelemmel kisértem a magyar illetve a kissebségeket képviselő pártok eredményeit. Végül is két párt szállt ringbe a magyar illetve az itt élő kissebség kegyeiért, szavazataiért. Nem lett összefogás. Most mondjam azt mindenki bánhatja, nem mondom mert háború után mindenki generális.
Az összefogásról, az együtt indulásról már tavaly írtam, és az ezzel foglakozó írásaim majd mindegyikében azt is leírtam ,, bár csak ne lenne igazam,,.
A SÍRUNK MEGÁSVA, CSAK KI TESZ RÁ VIRÁGOT című írásom 2019. november első napján íródott, ebből ide kívánkozik az utoló gondolat menete, amelyet a következőképp fogalmaztam:
,,Október utolsó napjának csütörtökén, csütörtököt mondtak. Sietni kellet, mert már nem volt idő, az a fránya idő megint ő a hibás. Sietni kell a temetőkbe, virágot vinni, gyertyát gyújtani, hiszen holnap November 1-je Mindenszentek ünnepe, november 2-a a halottak.
Erre csak most jöttünk rá? Milyen érdekes, pedig hát ez a kudarc mély gyökerekkel rendelkezik. Az e vidéken élő gazda tudja a legjobban no és a fogorvos, hogy a gyökértömés csak átmenetileg segít. A betakart gyökér előbb mint utóbb kihajt. A fájdalom is csak ideig óráig múlik el, de azt megint őrülten fog fájni. Ezekre a gyökerekre fittyet hánytunk és most megint és már kitudja hányadszor felsajdultak.
Az emberek látják , hogy együtt nevetünk együtt sírunk, és azt is látni fogják , hogy együtt ássuk a saját sírunkat. A gond az, hogy még nem kellene a sír, és sírni sem kellene. Sírni sem mert , de lehet, hogy jót tenne. Jót tenne mert a könnyek tisztára mosnák látásunkat és lehet, hogy utána másképp látnánk a világot és egymást, de azért ebben sem vagyok már olyan biztos.
Ma után jön a holnap, de holnap, holnap után és lehet, hogy legtudatosabban február 29-én és március 1-én gondolunk majd a mai napra. Akkor fogjuk majd a fejünket, hogy valamit október 31-én és főleg előtte amikor még lett volna időnk jól elszúrtunk. Igazán akkor jusson majd eszünkbe az egyik szép nótánk szövegének egy része, hogy: Kimegyek a temetőbe, beszélek a csősszel. Ássa meg az én síromat kinn a temetőben. Egy sír helyett kettőt ásson egy nem elég nékem. Egyiket a bánatomnak a másikat nékem. Azt erre a sírra jut e egy szál virág azt nagyon kétlem.,,
Ennek az írásnak és a fejlemények tudatában még jobban érdekeltek a felmérések, és a hétköznapi ember véleménye a hogyan tovább magyar képviseletről. A kampányok valahogy nagyon silányak voltak, nem azért mert a szokás hatalma nem kerítette annyira hatalmába a résztvevőket, inkább azért mert valahol az érdektelenség volt volt az úr. Ami érdekes volt legalábbis számomra az a közvélemény kutatás számaiból való állandó kiindulás, hogy melyik mikor van közelebb a bűvös öt százalékhoz. Pont ezt nem értetettem és mai napig sem értem és lehet, hogy sohasem fogom érteni , nem fogom megérteni azokat a hatalmas mérés kilengéseket. Hibahatár, mondja az egyik mérést végző intézmény, nem reprezentatív felmérés mondja a másik. Igaz a felmérésekből még sohasem állt össze a parlament.
Decemberben már valami járvány megjelenéséről is suttogni kezdtek, de ez nem befolyásolhatja majd a választásokat. Új esztendő, új erő , végig kampányolva mindkét párt részéréről a magyar vidék. Akkor és ma is azt mondom hiányzott a szervezettség és a közönség, az érdeklődés. Ezen azután már nem is csodálkoztam, ez volt a visszaköszöntés a pártok köszöntésére. Valahol kifele mindenki biztosnak akart látszani, de ez nem teljesen látszott, mert a belső tudat, a lélektelenség nagyon kiült az arcokra. Minden utazó jól ismeri ezt a kellemetlen állapotot, a fáradtság és a nyugtalanság keverékét. Valahol ez volt észrevehető némely meghatározó vagy valamikor meghatározó személynél, személyiségnél. Értem én azt, hogy van úgy, hogy az embernek rossz napja van és semmi nem akar sikerülni. Ezt az emberek ebben az esetben a választók nem szabad, hogy lássák. Ez most nem és nem akart összejönni. A gomoly felhők már gyülekeztek az ég tetején. Amikor elérkezett február 27. a moratórium kezdetének napja, mindenki fesóhajtott. Ekkor már látszott valamiféle beletörődöttség a sorsunkba. Lehet egy kívülálló ezt másképp értékeli, másképp látta és nem vette vagy akarta észre venni, talán jó is mert még kevesebben mentek volna szavazni.
Összegzés képpen egy kis összefoglaló a felmérésekből. A kormánypártok közül az Irány – Szociáldemokrácia támogatottsága a legnagyobb. Az ellenzéki pártok közül a parlamenten kívüli liberális Progresszív Szlovákia, Andrej Kiska korábbi köztársasági elnök új pártja, Az Emberekért és a szélsőjobboldali A Mi Szlovákiánk Néppárt a legnépszerűbb. Egy táblázat amely elárulja ne bízz a felmérésékben csak a magad erejében Kis Pajtás.
Miről is árulkodnak számok ? Egy mondatban vagy talán szóban röviden megfogalmazva, nincs telitalálat. Az én olvasatomban azért van komoly üzenete a számoknak, hiszen a tudósok, a matematikusok nem egy esetben hangoztatják, hogy a számok nem engednek. Igen a számok merevek, de azért következtetni engednek valamire, utalnak a jövőre még akkor is amikor mi azt nem is sejtjük. Ami a győztes Matovič pártot illeti, a számok nagyot hazudtak vagy így altatták el az ellene fellépőket. Kérdezhetik, hogy a 8-ból hogyan lehet 25 , hát egyszerűen a valóság és az elmélet közti különbség vagy elhittük, hogy az Egyszerű emberek pártja egy ideg nem lehet azután meg már úgy sem lesz kormánytényező. Tévedés, amely minden hibahatárt felülírt, sőt túl is nyerte magát. Megérdemelten vagy sem azt majd a jövő vagy a közeljövő eldönti. Igaz, hogy rengeteg magyar választó is rájuk adta voksát, és ez nem az ő hibájuk, sőt még csak nem is az ő erősségük. Ez a mi hatalmas gyengeségünkről is árulkodik.
A volt kormánypárt, amelyet eléggé pontosan mértek ,,csak,, ezüstérmes lett. Mondhatnánk ej de milyen jó eredmény ennyi év kormányzás után, de most mit ér ez a pontosság, igen mondhatnánk mert ez az ,,ezüst érem,, ebben a pillanatban semmit nem ér, de idővel lehet, hogy újra felértékelődhet. A pontosság azt jelenti, hogy valaki vagy valami éppen a kijelölt időben érkezik . A pontatlanság pedig azt, hogy valami túlságosan korán érkezik. A számok azt mutatják, hogy a komoly pontatlanság ,lehet még kicsit korán érkezett , de komoly győzelmet vont maga után.
A Boris Kollár fémjelezte Család Vagyunk párt meglepetésre a képzeletbeli dobogó harmadik helyén találta magát. Igaz a 8,24% nem is olyan sok első ránézésre, hej de mit nem adtott volna ezért az eredményért az MKÖ vagy a HÍD. A Szabadság és Szolidaritás pártja Richard Sulíkkal az élen újra simán teljesítette a törvényházba jutás feltételeit.
Andrej Kiska június második felében fejezte be államfői pályafutását az elnöki palotában, és Az emberekért nevű párt élére állt nagyon komoly ambíciókkal. Az ő fejében is bizonyára sokszor megfordult a miniszterelnöki tisztség, hátha összejön és gondolom, de nem értem , ezért is vágott bele ebbe a projektbe. A emberek nem nagyon akarták az Ő pártját vagy őt személyesen azt nem tudom, de az 5,77% talán erre utal a jelzett 10,47%-hoz képest. Ez az eredmény egy volt köztársasági elnök számára valahol deprimáló, elkeserítő lehet még akkor is ha Matovič bevette őket a kormányba a, ha már lúd akkor legyen kövér alapon. Azt hiszem az Elnök úr visszavonulót fújt magának, erre utal az is, hogy nem tette le a képviselői esküt sem, és egyéb más apró, de fontos jelek is. Én és biztosan és sokan vagyunk így vele, nem vágtunk volna bele egy ilyen pártalapításba még akkor sem , ha a mérleg nyelve a sokkal több jó fele mutatott volna.
Egy bejutó pártról talán még nem ejtettem szót, ez a Kotleba féle párt. Ők is ott vannak a parlamentben.
A Keresztény demokraták újra a parlament ajtaján kívül maradtak a maguk 4,65% -val pedig nekik is biztos bejutást jósoltak . Megismétlődött a négy évvel ezelőtti állapot, igaz akkor tényleg csak hajszálon múlott a bejutás. Hat század pont hiányzott , alig mérhető, de a számok tudjuk nem engednek és 4,94% még mindig nem 5%.
A választások nagy vesztesei szerintem a magyar pártokon kívül a Szlovák Nemzeti Párt és a Progresszív Szlovákia (PS) és az Együtt elnevezésű párt. A Szlovák Nemzeti Párt Dankóval az élen 2016-ban 225 386 szavazattal még 8,64%-t ért el , ehhez képes a szökőnapon sokan elszöktek tőle , és a megmaradt 91 171 szavazó csak 3,16%-t hozott, amely mélyen a köszöb alás üllyesztette őket.
A Progresszív Szlovákia (PS) és az Együtt elnevezésű párt vezetői a kampány alatt már nem egy alkalommal elfoglalták a miniszterelnöki széket és egy két minisztériumot is magukénak tudtak. Március első napján pedig keserű szájízzel ébredtek, se miniszterelnöki szék, de még egy minisztérium sem jöhet szóba. Megbotlottak a parlamenti küszöbben és kifelé estek. Van olyan amikor a labda a már mindenki gólt kiáltása ellenére a kapufáról kifelé pattan. Mindenki a fejét csóválja, hogyan lehet ez. Megtörténik és ugyan ez megtörtént a Progresszív Szlovákia (PS) és az Együtt elnevezésű párt esetében is. Rajtuk múlik, egyedül rajtuk a hogyan tovább , képesek e feldolgozni a vereséget vagy búcsút intenek az egésznek.
Ezután sokan kérdezhetik érdemes e pontosnak lenni, hiszen a felmérések finoman fogalmazva is nagyon félrevezetőek voltak? Igen érdemes , mert az életünket nem lehet mindig és örökösen a véletlen pontatlanságok időben érkezésére bízni.
Most nézzük a bennünket érintő számokat, pártokat és próbáljunk bennük rendet csinálni vagy inkább rendet vágni. Október elejétől január közepéig követhetőek a számok, amelyek elakarták a választókkal hitetni, hogy kevés eséllyel pályázunk a parlamenti helyekre, ellenben a pártokkal akik pedig teljesen az ellenkezőjét hirdették. A Hidat és
az MKÖ-t egyetlen egyszer a figyelt időszakban, 2019 december 7- 11 között a POLIS ügynökség mérte egyaránt 5,2%-al a parlamentbe. Akkor én nagyon rácsodálkoztam, hogy ez összesen 10,4%, ez szinte lehetetlen, de mivel ezt a szót nem ismerem hát legyen. Ezzel az eredménnyel mindkét ,,versenytárs,, bejutna a parlamentbe. Még mielőtt elbizakodnánk, szomorúan nyugtázom, hogy a 10 mérésből mindkét helyen ez volt az az egy amely felülről súrolta a parlamenti bejutáshoz szükséges küszöböt. Az utolsó két mérés között csak 3 tized százalékpontnyi különbség volt a két párt között, de a parlamenti küszöb 1 és 1,3 százalékra távolodott. Már egy komoly szakadék tátongott a bejutási lehetőség és a valóság között , hogy ezt kifogja átugrani, az most már komoly talány. A 10 mérés átlaga pedig nem sok jót sejtetett, kimondta , hogy 30 év után nem lesz ki képviseljen bennünket a Szlovák Parlament padsoraiban. Igaz a számok itt sem mutattak telitalálatot, de az eredmény valahol katasztrofálisra sikeredett. MKÖ 3,9% és a HÍD 2,05% -os szinte megsemmisítő eredményével , ha lehet ezt erdményként elkönyvelni, végeztek a választásokon. A 3,9% sem eredmény, de társítanak hozzá pénzt a túléléshez, de mit kell még túlélni. Tudni kell az ember sok mindent , mindenkit túlélhet csak saját magát nem, bizonyára ez vonatkozik a pártokra is. Ezt az eredményt még arra az egy szökőnapra sem foghatjuk, hogy rosszkor jött nekünk, nem voltunk felkészülve. Rengeteg intő , árulkodó jel vagy inkább már vész jósló jel utalt arra, hogy 30 év után kisiklik a vonatszerelvény. Már a tavalyi elnökválasztás eredménye is azt mutatta, hogy szűk esztendők kopogtatása várható az itt élő kisebbség és ezen belül a magyarság ajtaján. Ekkor még senki nem sejtette, hogy ez tetézve lesz egy eddig ismeretlen vírussal is.
Az írásban már említettem, hogy magas részvételi arányt jósoltak, igen magasabb volt az utóbbi választások /2006-tól máig/ átlagánál a maga 65,80% -val, de ez még mindig jóval alacsonyabb a 2002-es és előtti választási részvételnél. Az érdekesség vagy inkább a következtetések levonása kedvéért most feltüntetem az 1990 -től napjainkig a választási részvételt a parlamenti választásokon: 59,82% -2016, 59,11% – 2012, 58,83% – 2010, 54,67% – 2006, 70,06% – 2002, 84,24% – 1998, 75,65% – 1994, 84,20% – 1992, 95,39% – 1990.
Mi történhetett 2002 után, ugyanis az utána jövő választási részvételek drasztikus csökkenést mutatnak, de ez talán egy külön írás alapgondolatát képezheti.
Visszatérek még a szökőnapra, amikor előtte azt is mondták, hogy a magas részvételi arány nem kedvez a magyar pártoknak, mert a magyar választók részvétele alacsonyabb lesz az átlagosnál. Két magyar járás két nagyon eltérő részvételi eredménnyel. Dunaszerdahely 62,11% és Komárom52,75%., majd 10 százalékpontnyi különbség, számomra érthetetlen, de azonnal ideírom nem a választó hibáztatható ezért az eredményért és az összeredményért sem. A demokráciában akkor kapunk igazi valamire való mandátumot, ha minél többen részt vesznek a választáson és kinyilvánítják ezzel véleményüket. Nekünk azt kell számolni, hogy minél több itt élő magyar illetve egyéb kissebséghez tartozó járuljon a választáskor az urnákhoz, és nem azt kell számlálni, hogy nekünk az nem jó ha a másik oldalon többen mennek szavazni. No itt is odajutottunk mint mikor a magyar foci válogatott esetében azt kezdik számolni, hogy a másik meccseken milyen eredmény felelne meg ahhoz, hogy mi jól,, járjunk,,. Ez az a helyzet amikor a fáklyavivők kezében a fáklyák már csak pislognak és egy kis szellő pedig már kész kioltani a pislogást is. Az idevezető útnak bizonyára komoly okai voltak, amelyet illő lesz kellően kielemezni, már ha lesz kinek és lesz e aki akarja, hogy legközelebb már azt lehessen számlálni, hogy 9% vagy mennyi, és látni , hogy a fáklyák újra világítanak, mert ezt érdemesebb lesz számlálni és sokkal jobb látni.
Sok minden történt az elmúlt egy hónap alatt, sok elemzés már napvilágot látott, és közben a koronavírus is ideért. Decemberben még azt gondoltuk, hogy ez nagyon messze van tőlünk, ez ide nem teheti be a lábát. Sajnos a messzeség még ez év márciusában is ugyan az, tehát a légvonalban mért távolság Pozsony-és Vuhan között 8016.5 km, de kisebb nagyobb kitérőkkel azért ideért. A jelenlegi helyzet is sújt bennünket, és most tényleg nem a politikával kell foglalkozni, de amint a vírus eltűnik a világ légteréből oldani kell az amúgy bennünket érintő nem sok ismeretlenű egyenletünket is. Az igaz, hogy most az egy ismeretlenű egyenlettel is nagy a gond, de mi jobban szeretjük oldani, jobban a kezünkhöz áll a több ismeretlenes egyenlet oldása. Ennek az egyenletnek a megoldása a mi kezünkben van, ezt helyettünk sem Matovič, sem Fico nem oldja meg, na meg hát miért is oldaná.
Végül visszatérve még az eredménytelenségre , ezt nem kell magyarázni és nem is helyénvaló és nem is lehet. Hatvanhat évvel ezelőtt, 1954. július 4-én, délután öt órakor kezdődött el az a mérkőzés Bernben, amely az egész magyar futball történetét megváltoztatta sajnos nem jó irányban. Július 4-e ha tetszik, ha nem, évforduló lett, örök mementó, a magyar futball nehéz mérföldköve. Máig az maradt. Ekkor mondta a sportemberi nagyságáról tanúságot téve Buzánszky Jenő, hogy :,,A győztes azt mond, amit akar, a vesztes pedig mondhat, amit akar.,, Mi tényleg mondhatunk amit akarunk, de inkább ne mondjunk semmit. Mi tegyünk azért, de tiszta szívvel és komolyan, hogy ez a szökőnap ne egy hosszú időre szöktesse ki a magyar képviseletet a parlamentből és ne legyen számunkra egy örök mementó és nehéz mérföldkő.
JF
