Külhoni magyar ifjúsági közösségeket támogat a magyar kormány

0
448

Ifjúsági és cserkészközösségek támogatására, valamint a diaszpórában élő magyarság szervezetei és a magyar nyelvű oktatást végző szervezetek számára írt ki pályázatot a kormány összesen 750 millió forint összegben – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Potápi Árpád János elmondta, előbbivel az a céljuk, hogy erősítsék a külhoni magyar ifjúsági közösségeket, támogassák az ifjúságot segítő szervezeteket, a nekik szóló programokat. Ezekre a célokra jövőre 250 millió forintot biztosít a kormányzat; a korábbi években ugyanerre 50 millió, 100 millió, illetve 190 millió forint volt a keretösszeg.

A pályázaton azok a civil és egyházi szervezetek vehetnek részt, amelyek a 15-35 évesek érdekképviseletében tevékenykednek. Programonként a támogatás ötszázezertől egymillió forintig terjedhet.

A másik, a diaszpórában élő magyarság számára kiírt pályázat kerete 500 millió forint, ebből egyebek mellett a magyar nyelvű hétvégi iskolákat támogatják – közölte. Hozzátette: ebben két, tavaly még külön kiírt felhívást vontak össze, és az azokra fordított forrást most 100 millió forinttal emelték. Jelezte azt is, hogy a korábbi két pályázattal 67 oktatási intézményt és 215 szervezetet tudtak támogatni.

Ezen a pályázaton is civil vagy egyházi szervezetek indulhatnak, azok, amelyek a magyar kultúra ápolását, az anyanyelv megőrzését tűzték ki célul. Programonként 500 ezertől 2,5 millió forintig terjedően kaphatnak támogatást a szervezetek.

Potápi Árpád arra hívta fel a figyelmet, hogy az ezen a pályázaton indulók már sportrendezvényekre is kérhetnek támogatást. Az államtitkár azt hangoztatta, a diaszpóra magyarsága egyre inkább meg akar kapaszkodni, meg akarja őrizni az identitását, és minden erejével azon van, hogy a magyar nemzet fontos részévé tudjon válni. Jelezte: a diaszpórában és a Kárpát-medence Magyarország határán túli részén egyaránt 2,5-2,5 millió magyar él.

 

A két pályázat már elérhető a www.bgazrt.hu és a www.nemzetiregiszter.hu oldalakon, valamint a pályazati listánkon ITT.

 

Az ifjúsági pályázatra december 17-éig, míg a diaszpórapályázatra január 18-áig jelentkezhetnek. A programokat 2019. január 1-je és december 31-e között lehet megrendezni.

 

Forrás: (MTI/Felvidék.ma)

Előző cikk65 évvel ezelőtt az Aranycsapat három góllal győzte le Angliát a híres Wembley stadionban
Következő cikkVégkielégítés kifizetése
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc