Ki gondolta volna március 27-én, hogy milyen hatása lesz a törvényben jóváhagyott vagy becsempészett két szónak és egy eltüntetett vesszőnek. Ebből is látszik, hogy mennyire oda kell –kellene figyelni a törvényalkotónak a törvényalkotáskor. Most akkor a választó mit gondolhat a megválasztottakról.
Tudjuk jól, hogy amikor egy tiltásról van szó, olyan tiltásról amely még nemzeti érzelmi húrokat is penget még jobban felkorbácsolódnak a hullámok. Mondhatjuk, hogy pedig még életbe sem lépett. Ez esetben az én meglátásom szerint nem az ,,életbe lépése,, a fontos. Fontos és meghatározó az a dátum amikor egy ilyen megfogalmazás felvetődött a törvényhozásban. Ez pedig már eléggé régen volt pontosan 1993 február 18-án fogadta el a törvényhozás a 63/1993 T.t. sz. törvény 13-ik paragrafusának második bekezdésével , hogy csak akkor lehet más állam himnuszát lejátszani, ha az eseményen hivatalos küldöttség is jelen van./ štátna hymna iného štátu sa hrá, ak je prítomná jeho oficiálna delegácia./ Ez azért ha jól számolok is több mint 26 éve volt, azt nem tudom, hogy mikor rakták össze törvényi, paragrafusi szerkezetbe. Gyanítom, hogy jóval előbb, tehát van ennek 27 éve is.
Lehet, hogy azt mondjuk ez az 1-2 év nem játszik szerepet, de igen szerepet játszik. Szerepet játszik, hiszen a gondolattól a megvalósításig ez esetben az elfogadásig gondolom jó pár hónap eltelt. Akkor és ott senki nem gondolt arra, hogy a változás utáni időkben sok helyen felcsendült és sokak által könnyes szemmel énekelték és énekeltük – Az Isten, áldd meg a magyart – . Akkor ott a törvényben éneklésről még csak szó sem esett, ugye kigondolta volna, hogy még énekelni is fogják.
Ezt még maga Kölcsey Ferenc sem gondolta , hiszen hazafias költészetének remekét, a Hymnust 1823 januárjában írta és amelynek kéziratát 1823. január 22-én tisztázta le. Tehát pontosan 170 után és Kölcsey után csak úgy szabadon nem lehetett lejátszani, mert a szlovák törvényhozás ezt nem engedte, de nem csak a magyart, de más nemzetek himnuszát sem. Kölcsey remekét 1844 –ben Erkel Ferenc, a pesti Nemzeti Színház karmestere nyert zenésítette meg. Ezen művét 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban a zeneszerző vezényletével. A nyilvánosság előtt pedig 1844. augusztus 10-én énekelték először az Óbudai Hajógyárban a Széchenyi gőzös vízre bocsátásakor, hivatalos állami ünnepségen először 1848. augusztus 20-án csendült fel.
Gondoljunk csak vissza már akkor mi szabadon lejátszottuk és énekeltük a Himnuszt mint a világ legtermészetesebb dolgát. Akkor is és most is és ne mondja senki, hogy amikor felhangzik a Himnusz dallama már alig vártjuk, hogy énekelhessük. Ez így van rendjén. Senki nem akart és nem akar ezzel tündökölni, ez miénk ezt a szív énekli a hangszálainkon keresztül kijövő hangokon. Ugye azért ide szorosan tartozik, hogy amit a törvény nem tilt azt szabad tenni. Tehát akkor lejátszani nem , de énekelni igen. Hivatalos küldöttségek hol voltak, á má ne beszéljünk erről. Megnéztem a hivatalos küldöttség jelentését , amely így szól : (’követség’, ’küldöttség’): 1. különböző rendezvényeken (értekezlet, kongresszus stb.) a megbízó érdekeit hivatalos meghatalmazás alapján képviselő csoport. ,, Jöttek a vendégek akiket hívtunk és ők voltak azok, semmi féle megbízások meg kitudja mik. Ezekből a találkozókból születtek a barátságok, a határon átnyúló rendezvények és a testvértelepülési szerződések. A mai napi nem felejtem el, amikor az anyaországi Barátaink az egyes találkozók alkalmával sohasem felejtették el megjegyezni itt nálatok sokkal szebben, meghatóbban szól a Himnusz.
Az említett 170 év után megint eltelt vagy 26 esztendő és azt akarják mondani, hogy énekelni is csak akkor szabad, ha van hivatalos küldöttség. Hab a tortán , hogy erre még rá is bólintunk vagy , hogy pontos legyek a parlamentben 108 ember azt igen gombot nyomja. Embeeerr mit csinálsz mondaná Bajor Imre ,ha élne.
Ez esetben, hogy a törvénybe bekerült, becsempészték, odatették ez esetben a lényeg a döntő , hogy oda került két szó és egy vessző pedig sicc. E két szó az – vagy énekelni/alebo spieva/ — Más állam himnuszát játszák vagy énekelik, ha jelen van a hivatalos küldöttség, ezt szavazták meg 2019 március 27-én. Ez verte ki a biztosítékot valahol jogosan, főleg akkor amikor az egyik volt focista azzal érvelt, hogy a DAC meccseken ékesen szól a magyar himnusz és ez az ő fülét irritálja kár, hogy más nem. Voltam én már nagyon sok focimeccsen és nem mellesleg DAC meccsen is és nyugodt szívvel mondhatom , hogy a meccs körítésésnek legyszebb és legmaradandóbb momentuma ez az egységes DAC szurkolói éneklés. Szombaton még nagyobb torokból szólt, nem azért mert hangoskodni szerettek volna csak azért mert volt egy március 27- ei szavazás. Egy régi nótaszövege jut az eszembe amelynek az egyik sora így szól: Csak csendesen mert meghallják a szomszédok, Ha meg hallják had hallják, ,,. Nem csendesen, nem félve, de kulturáltan ahogy most is zengett a MOL Arénában nemzeti imánk. Ez számunkra egy örökség is, amely tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet és kell.
A Himnuszt hivatalosan csak az 1949. évi alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába. Tehát több mint száz évig lappangtak a Himnuszt is tartalmazó Kölcsey-kéziratok.
Most itt lappangásnak helye nincs , most nem lehet 100 esztendőt várni. Jó lehet 100 esztendőt, de akkor én , mi és sokan mások már nem tudjuk meg, hogy lehet e énekelni továbbra is, vagy csak tiltva de nagyon hangosan. Tudom most az indulatok nagyon magas hőfokon égnek, tudom ilyenkor nagyon nehéz lecsillapítani őket. Ezekben a pillanatokban is legyenek előttünk a Himnuszunkból kölcsönvett godolatok: Szánd meg Isten a magyart ,Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart.Tengerén kínjának. Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt!
JF
