A SÍRUNK MEGÁSVA, CSAK KI TESZ RÁ VIRÁGOT

Furcsa dolgok történnek a világban és saját házunk táján egyaránt. Miért is lennénk mi kivételek, miért is lennénk mi másak. Kiokosítjuk, sok esetben kiutasítjuk egymást ahelyett, hogy megértenénk egymást. Megértenénk, hogy tényleg nem akarunk mást, csak azt mint más csak azt egy kicsit másképp.
Árgus szemmel figyelem mi történik az itt élő kissebség vagy inkább magyarság háza táján. Azt írom, hogy kissebség, nem, á hol semmilyen kissebség. Ugyanolyanok vagyunk mint a többiek, jók vagy rosszak egyaránt. Már nekünk is van sok pártunk, hogy összefogjunk. Kezdem érteni az összefogás lényegét a magam olvasatában. Egy pártunk létezése lévén nem is volna lehetőség kivel e kicsi honban összefogni. Hallom, sugdolóznak, ez nem hallotta, nem olvasta, hogy azért találnánk partnert a ,,bulihoz,,. Biztosan, hiszen nem vagyunk mi annyira ügyetlenek, hadd ne mondjam ügyefogyottak.
Mindenkinek, csak ki az a mindenki ezt aztán kevesen tudják, jobb , ha van saját sok pártunk. Itt már azután lehet szó összefogásról, összeborulásról no és közös sírásról és sírásásról. Könnyebb ez így, hiszen már milyen régen kürtöljük világgá, hogy az egységben az erő no és a jövő. A bajom ezzel az, hogy se erőt, és jövőt pedig végképp nem látok.
Látom magam előtt Petőfi Sándor Szörnyű idő… című versének részletét amikor ezt írja: Egy szálig elveszünk-e mi? Vagy fog maradni valaki, Leírni e Vad fekete Időket a világnak? S ha lesz ember, ki megmarad, El tudja e gyászdolgokat Beszélni, mint valának?
Gyászdolgok történnek bizony ám. Gyászdolgok pontosan mindenszentek és halottak napja előtt. Véletlen mondhatjuk. Nem, ez nem véletlen. Ez így vagyon megírva és most nagyon finoman fogalmazok – a figyelmeztetések könyvében -. A könyvet ne tessék keresni a könyves boltokban. Ott még nem jelent meg, de keressük önmagunkban. Ott tisztán megvagyon írva, csak az olvasásával és legfőképp az értelmezésével van baj. Ahogy egykoron a fentebb írtakban Petőfi is nagyon tisztán fogalmazott, bizonyára hasonló dolgokat tapasztalt mint mi mostanában.,, Kicsi nagyon kicsi még a föld, vigyázzunk, hogy épen nőljön és nem mindegy, hogy hány sebet kap és melyiktől vérzik el. ,, mondja az egyik szöveg. Ezt, ha folytatom, akkor számunkra sem mindegy hogyan növünk, fejlődünk, és végképp nem mindegy, hogy hány sebet kapunk és kitől és esetleg melyiktől vérzünk el.
Osztjuk egymást rendesen az ,, összefogás ,, érdekében, sebeket ejtünk egymáson és nem is akármilyeneket. A sebeket már ki tudjuk égetni, de arra a bajra, amit egy mondat okoz, még nem találtunk orvosságot, mondja Honoré de Balzac . Nagyon betalált, jó pengéje van, talán már akkor is megsebezték egymást. Eltudom képzelni, hogy igen. A múlt kisér bennünket, nem hagy nyugodtan. A sebeket ne már, hogy azt mondjuk, hogy a múlt okozza, nem, mi okozzuk most és itt és amikor csak tudjuk. Ebben az estben is tisztelet a kivételeknek. A kivételeket sohasem lehet kihagyni valahol ők erősítik a szabályt, a szabály pedig arra való, hogy megsértsék. Vannak írott és íratlan szabályok, mindkettők betartandók. Az egyik azért mert írott a másik azért mert íratlan és lehet, hogy egyszer papírra vetik.
A hétköznapok forgatagában amikor találkozunk még beszélünk is egymással, lehet, hogy illemből, lehet, hogy letűnt barátságból. Valami okból biztosan, még az is lehet, hogy tényleg csak illemből, hogy az emberek lássák milyenek is vagyunk.
Lássák , hogy együtt nevetünk együtt sírunk. Eddig talán még minden javítható, igaz ez is már akarat kérdése. Ahol van akarat ott lesz megoldás, de sajnos ennek a fordítottja is igaz.
Most mit látok, mit hallok?
A Jó Isten tudja , hogy hányszor találkoztak az összefogás reményében, de csak a reményében a honi kissebséget képviselő és képviselni akarók tisztségviselői. Október utolsó napjának csütörtökén, csütörtököt mondtak. Sietni kellet, mert már nem volt idő, az a fránya idő megint ő a hibás. Sietni kell a temetőkbe, virágot vinni, gyertyát gyújtani, hiszen holnap November 1-je Mindenszentek ünnepe, november 2-a a halottak.
Erre csak most jöttünk rá? Milyen érdekes, pedig hát ez a kudarc mély gyökerekkel rendelkezik. Az e vidéken élő gazda tudja a legjobban no és a fogorvos, hogy a gyökértömés csak átmenetileg segít. A betakart gyökér előbb mint utóbb kihajt. A fájdalom is csak ideig óráig múlik el, de azt megint őrülten fog fájni. Ezekre a gyökerekre fittyet hánytunk és most megint és már kitudja hányadszor felsajdultak.
Az emberek lássák , hogy együtt nevetünk együtt sírunk, és azt is látni fogják , hogy együtt ássuk a saját sírunkat. A gond az, hogy még nem kellene a sír, és sírni sem kellene. Sírni sem mert , de lehet, hogy jót tenne. Jót tenne mert a könnyek tisztára mosnák látásunkat és lehet, hogy utána másképp látnánk a világot és egymást, de azért ebben sem vagyok már olyan biztos.
Ma után jön a holnap, de holnap, holnap után és lehet, hogy legtudatosabban február 29-én és március 1-én gondolunk majd a mai napra. Akkor fogjuk majd a fejünket, hogy valamit október 31-én és főleg előtte amikor még lett volna időnk jól elszúrtunk. Igazán akkor jusson majd eszünkbe az egyik szép nótánk szövegének egy része, hogy: Kimegyek a temetőbe, beszélek a csősszel. Ássa meg az én síromat kinn a temetőben. Egy sír helyett kettőt ásson egy nem elég nékem. Egyiket a bánatomnak a másikat nékem. Azt erre a sírra jut e egy szál virág azt nagyon kétlem.
JF