AMIKOR A GYERTYÁK FÉNYE KIALSZIK

0
596

A halottak napja önálló ünnep. Szent Odilo clunyi apát 998-ban rendelte el, hogy a halottakról zsolozsmákkal és szentmiseáldozatokkal emlékezzenek meg. A megemlékezés Nyugat-Európában a 12-13. században mindenhol elterjedt.
A megemlékezés ismertsége napjainkban is tö ret len, azon kevés hagyomány közé tartozik, amely életben tudott maradni a 21. század elején is. A temetőkben már halottak napja előtt emberek szorgoskodnak a szeretteik sirjánál. A legszebb virágok díszítik a sírokat, talán azért is, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben.
Halottak napján a temetőkben emberek sokasága kigyózik, mindenki igyekszik szerettei sirjához. Gyertyákat, mécseseket gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére.
A temető hangulata, fénye megérint mindnyájunkat, hiszen valakit, valakiket keresünk, valaki vagy valakik nagyon hiányoznak az életünkből. Őket gyászoltuk, gyászoljuk, és szívünkben őrizzük emléküket.
A halál meghatározása éppoly nehéz, mint az életé. A mai természettudomány leginkább úgy írja le e jelenséget, hogy az a „kapcsolatok szétesése” az emberi szerve zetben és ezáltal az élet kialvása.
A halált úgy ismerjük, mint ami egyáltalán a vég. Ez az a pont, amely sokszor még befejezése előtt lezárja a mon datot, és utána már csak másokban marad valami emlékezet vagy utóhatás. Az érintett számára azonban lepergett a homokóra. A halál ilyen tükrében az élet mindig olyan folyamatnak tűnik, mint a felhúzott óráé, ami magától értetődik, hogy a végén lejár. Sőt kiváltképpen meggyőző számunkra „az élet órájának lejárta”, amikor szemünk láttára ér véget egy emberi élet.
A halottak napja egy hasadék, amely beengedi fájdal munkba az öröm és a boldogság „sugarait”, a gyász meg élésének jelét. Veszteségünk elfogadása lehetőséget kínál egy új élet kezdete felé. Egy élet felé, amely magában hordozza halottaink emlékét, s amely e „halálok” által nyer értelmet és ígér jövőt.
Minden sírt virágok sokasága díszít. Este gyertyák, mécsesek különös fénye emelkedik a temetők fölé, és tesszi világossá őket, hogy a világosban a „véletlenül kiszabadult lelkecskék” újra visszataláljanak a maguk sírjába.
Elmúlik a halottak napja, a szép virágokat az első reg geli fagyok elhalványítják. A gyertyák, mécsesek fénye kialszik, temetőinkre újra sötétség borul. Milyen szép lenne, ha bennünk világosság maradna és maradna egy „hasadék”, amely beengedi szívünkbe az öröm, a boldogság és a szeretet „sugarait”.
A mindennapok arról árulkodnak, hogy nem csak a halál rejti magában a szeretetkapcsolatok erőszakos szétszakadását, a szeretettektől való elválást. Milyen szép lenne, ha bennünk maradna a halottak napi tiszteletadás, bennünk maradna egy ima, amelyet a másikért mondunk, és bennünk maradna az ember egyik legmagasabb rendű képessége, a szeretet.
Halottak napján megállok a nagykereszt tövében, gyertyát gyújtok, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének.

Előző cikkPárhuzamos vonalak
Következő cikkA SÍRUNK MEGÁSVA, CSAK KI TESZ RÁ VIRÁGOT
Juhos Ferenc
Tisztelt olvasók! Nagyon jól tudom, és ide Pintér Béla gondolatát hívom segítségül: „..hogy könnyű azon az úton járni, amin más is járt. Könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád. Könnyű letenni a lantot csendesen. Indulj el, vállald a kihívásokat, fogadj el mindent, ne csak a könnyű dolgokat. Indulj el, s az éjszakák után, fényes nappal virrad rád. Indulj el, ne mondd, hogy messze még a cél, hogy eltűnt végleg szíved mélyéről a remény.” Ezzel a Pintér Béla gondolattal indulunk el. Az embernek hiába van több évtizedes tapasztalata az önkormányzás terén, minden nap új és új dolgok , lehetőségek várnak ránk. Nagyon régen volt már az 1989 –es esztendő, a változások esztendeje. Az elmúlt majd 30 esztendendő sok mindent adott, sok mindenre megtanított. Ebből 26 esztendő a változás után és 3 év a változás előtt önkormányzati szerepkörben. Három év ,,sima,, képviselőség, négy év képviselőként polgármesterhelyettes és utána 22 év polgármesterkedés. Közben tapasztalatokra tettem szert a szociális és egészségügyi ellátás terén. Rengeteg rászoruló emberrel találkoztam és sok esetben ott voltam a halállál küzdő beteg ágyánál. Nagyon szép 30 év , mertsokkal több volt benne a napsütés mint a borús nap. Egyszer minden véget ér csak nem mindegy milyen emlékek maradnak. Maradnak a szép emlékek és marad minden pillanat amelynek maradni kell. Maradnak a szemünk előtt fel –fel bukkanó néha megrázó képek. Nem bánkódom, hogy vége lett, örülök, hogy megtörtént. Azért, hogy a számok ne tévesszenek meg senkit, az elmúlt több mint két év a Galánta-i járásási hivatalhoz kötődik. Mondhatok bármit, de nem tudok és nem is akarok teljesen elaszakadni az önkormányzatoktól és az őket terhelő gondoktól. Ebben szeretnék és többedmagammal szeretnénk segíteni ezzel a próbálkozással is. Mindig a mából indulunk a holnap felé, de csak holnap tudunk visszatekinteni a mára. A napok, az évek pedig csak múlnak és múlnak, az élet rövidülésével a tapasztalatok pedig sokasodnak. Az elmúlt több mint 30 esztendőben bejárt út tapasztalatai remélem segítségül lehetnek másoknak is. Ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy az egésszség az egyik a szerencse pedig mindig a másik kezüket szórítsa és így együtt járják minden nap a világot. Tisztelettel Juhos Ferenc