A tavalyi év vége már nem csak a Covidról, a Szövetség megalakulásáról de sajnos az elszabadult árakról is szólt. Emlékszem még azokra az időkre, amikor alig – alig lehetett észrevenni , hogy az árak emelkedtek. Tudom azt is, hogy az akkori és a mai árak már köszönőviszonyban sincsenek is egymással.
A negyven évvel ezelőtti korszakot nem lehet összehasonlítani a mai társadalmi viszonyokkal. Amikor egykicsit belebújunk a múlt köntösébe előszeretettel beszélünk a letűnt múlt jó oldaláról. Most biztosan sokan mondják, kérdezik, mi lehetett abban az időben jó? A gyermekorromra emlékezve csupa jó dolgok ötlenek fel bennem. Egy társadalmi rendszer sem lehet tökéletes így hibákat keresni nem nagy kunszt lehet.
Én nem is a hibákat keresem, mert ami lehet, hogy nekem hibát jelent az a másiknak előrelépést. Ez vonatkozik az áremelkedésekre is, hiszen valakitől többet elvesznek és valakinek emiatt többet adnak. Legtöbb esetben pedig a kereslet és a kínálat összhangjának a megbomlása eredményezi az ár mozgásokat.
Sajnos ez a bomlás az esetek döntő hányadában felfelé tornázza az árakat, amellyel a béremelések nem és nem tudnak lépést tartani. Tavaly szeptember végén, október elején az egyik energia szolgáltató mondjam azt, hogy az egyik napról a másikra kivonult a piacról. Nagyon sok ügyfele volt akiket cserbenhagytak, sőt ezekkel a fogyasztó ügyfeleknek nem sok jót igért az év vége.
Az energia szolgáltató számláin annyi meg annyi szám olvasható, hogy a lényeget alig lehet belőle kibogozni. Ez olyan mint fa és az erdő esete, amikor a sok fától nem látjuk az erdőt. A fogyasztót mindig a végösszeg érdekli, és nem az hogyan jutottak ehhez az összeghez, de ebben az esetben is tisztelet a kivételnek. Engem is az érdekel mennyit kell fizetni az elfogyasztott energiáért, az elégetett gázért.
A kivonult szolgáltató helyébe a gázművek lépett és kínált egy ajánlatot hozzá szerződést is. Az első ránézésre a feltüntetett szám már nagyon unszimpatikusnak tűnt, de nem nagyon volt választék. Erre mondják , hogy inkább válaszd a kisebb rosszat, ha már rosszak közül kell választani. A gázgyári egyenlet után a négy fogyasztóhelyünkön az árak úgy emelkedtek mint chrípka idején gyermekeknél a higany a lázmérőn. A 2021 -es év októberéig számlázott árakhoz képest az egyik helyen a 100 egységhez képest 174-et , amásiknál 177-et, a harmadiknál 188-at kérnek és a negyediknél meg sem álltak 457 egységig. Tehát amiért októberig 100 eurót fizettünk most 174-et, 177-et, 188-at és, és 457 eurót fizetünk. Ezt mi alapján számították ki, lehet, hogy ők sem értik, de én szoktam egykoron mondani a matek órán egy összetett egyenlet kiszámításánál a végeredményt illetően, hogy ez már magában igaz.
Ezzel a komoly áremeléssel talán senki nem számított, de azóta sem foglalkozik vele érdemben talán senki. Az áremelés ezzel még nem ért véget. A napokban küldték az elszámolást és az említett négy fogyasztóhelyre rápakoltak még 9 300.-eurót. A végeredmény a 2020-as évhez képest 2021 – es év utolsó három hónapja 277% -os áremelést mutat a gázszolgáltatónál és fogyasztónál egyaránt. Csak az nem mindegy , hogy most ki melyik oldalon áll vagy talán ez egy fajta bónusz lehet a tisztességes havi fizetésért.
Árgus szemmel figyelemmel az oltási bónuszokat, figyelemmel kísértem a Covid lottót is. Egyiket sem nem nagyon értem, mindkettőben biztosan lehet valamilyen svéd csavar. Tudom adni mindig jó, de kevesebbet mint elvesznek az már valahol sántít. Miért kell tologatni a 60 év felettiek oltásának határidejét. Minden hatvanév feletti ha jól tudom hatvan év feletti és, ha beoltattja magát tessék már neki odaadni az oltási jutalékot, ne csináljunk ebből tudományt és végképp ne politikát. Erről az egykori ismert prímás jut eszembe amikor a lakodalom reggelén osztotta szét a pénzt a zenekar tagjai között és a brácsás megszólalt: nekem nem jár? Járni, jár csak nem jut, mondá a prímás. Valahol ez lehet a gond a jutalékkal is .?!
Tudom a politikusoknak tengernyi egyéb elfoglaltsága van, hiszen állandóan valamiről egyeztetni kell. Állandóan Valakit oldani kell. Aki ezt a politikát kitalálta nagyon okos ember lehetett, no és aki a demokráciát annak sem kellett a szomszédba menni ötletért. Szembe állították az embereket, az ellenzéket a kormánnyal, a kormányt az ellenzékkel és a választót a választóval. Ez egy jó ideig még így lesz, hiszen mindkét térfélén egyideje ugyanazok játékosok vannak, azt hol kormányon, hol ellenzékben , de mindig a pályán.
Az élet sok dolgot sodor elénk amellyel szembe kell nézni, ilyen az áremelés vagy az ár felindulás is, de sorolhatnám még nagyon soká. Felnézek a csillagos égboltra, látom egy csillag vagy kettő zuhan lefele, te jó ég ezek az árak már a csillagos eget verik.
JF